Tata
Székelyhidi Zsolt

1973-ban született Debrecenben. Író, költő, fotós, zeneszerző, 2007-től a Spanyolnátha szerkesztője, 2011–2019 közt főszerkesztő-helyettese. A Corvina kiadó műszaki vezetője.
Kötetei: Hoz (versek, Új Bekezdés, Miskolc, 1997), Zajtalanítás (versek, Parnasszus, Budapest, 2004), Jega Jade — Háborúban született (regény, Kossuth Kiadó, Budapest, 2009), Ördöngős (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2009), Űrbe! (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2012), Vampomorf (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2014), Csurom (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2016), Színült (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2019), A kékkőkúti csillag (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2020); Ami kék lesz (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2021).
Az 1995-ös Miskolci Tavaszi Diáknapok különdíjasa. 2007-ben Junior Parnasszus-díjas, 2008-ban a Kossuth Kiadó regénypályázatának első helyezettje Zöllner Marcellal.
A Jelenlét50, a HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner és a Díszkosz 12 SPN-antológiák tervezője, szerzője. A Hunlandiát szerkesztőként is jegyzi.
SPN Krú név alatt 2008-tól Berka Attilával együtt zenés költészeti performanszokat, akciókat csinál. 2011-től 2013-ig a vakszöveg.hu irodalmi és fotóblogot vezette Zolkóval.Űrbe! kötete 2013-ban digitális verzióban is megjelent a Spanyolnátha művészeti folyóirat aloldalaként (http://urbe.spanyolnatha.hu, tervezte: Barbély Virág), 2014. január 22-én pedig Miskolcon a Tízeset című Spanyolnátha-rendezvénysorozat részeként debütált a belőle készült színpadi mű Bársony Júlia rendezésében és a Harmadik Hang Háza + SPN Krú előadásában.
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél

Székelyhidi Zsolt
(Ez olyan nehéz...)
Ez olyan nehéz kérdés, hogy nem tudom. Feltenni, félretéve a féltékeny hallgatást, mint mikor a feltételesen szabad vagy, a feltétlenül nem vagy, a lételem vagy, a keretek kitekert kerteléstelensége vagy egy kerítészárta, tompa kertben.
Életlen minden most, mert olyan nehéz élni élesen és tisztán. Minden bonyolítás a szerelem holtát sürgeti. Minden halott eleve, minden eleven sajgóan éles és tiszta először, de összekeni őket az előrebukfenc idő. Mindig össze, és nem szét vagy be, mivel a folyamat zsugorít, a múlás előtti koszos csend összehúzza az ajkakat, berogyasztja a meglett arcokat. A fogatlan levegőnek lesz csak több helye, ha kivégződik belőled az elfúló akarat.
Ez szintén olyan nehéz és soktételes, amilyen a tömeg, a rés, a törlés súlya a pillanatban és azelőtt. Mire kiélesedne és megtisztulna újra valami is, legbent véglegessé fogyunk. Amire elfogy az idő velünk, tudni fogjuk, hogy nem is lehetünk többek és nem is leszünk többek egy olyan tétova kérdésnél, amit tán fel sem tételeztünk.
(Zsírsátán nem...)
Zsírsátán nem létezik öröktől fogva, mert Zsírsátánnak nincs szüksége örök életre. Zsírsátán születik és meghal, mert születni és meghalni sokkal vagányabb, mint örökké szarakodni mindenfélével, hogy valahogy elüsse a végtelennyi időt.
Zsírsátán nem vörös és nem fekete és általában véve nem színes. Emberszínű, mondhatni, fehérbőrű, de természetesen leég, ha túl sokat van napon és sápadt lesz, ha megbetegszik. Zsírsátánnak egyedül a hajkoronája többszínű. Vörös és fekete, ahogy ez tőle el is várható. Szereti egyébként a zöld-fekete, a kék-fekete, aztán a lenszőke-fekete-piros és a lenszőke-vörös kombinációkat is.
Zsírsátán nem betegszik meg minden alkalommal, amikor lehetősége adódik erre. Leginkább tartózkodik a betegség elkapásától, az influenzát és a tüdőgyulladást kifejezetten utálja, mert mindkettő megpróbálta kikezdeni sátáni szervezetét. Még akkor is köhigcsélt, amikor ezek a szörnyű sorok papírra kerültek. Van még néhány említésre méltó kórság, amit nagyon nem szeret Zsírsátán. Álljon itt magyarázat helyett néhány példa: mellek megnagyobbodása az elhízás miatt, hastájéki zsírfölösleg, szívelégtelenség, alkoholmérgezés, bokaficam, szem bevérzése a sok hányás közben, szerelem, stb.
Zsírsátán szeretne nyugodt életet. Nem akar mindennap berúgni, egyáltalán: inni, éjszakázni, lányok után kajtatni, mosdatlanul ágyba kerülni, Marcinál aludni… Mégis sokszor úgy érzi, ezek a dolgok, a cselekvések (vagy régiesen: cselekedetek) gyakorlatilag elkerülhetetlenek, ha az ember tényleg Zsírsátán és fekete-vörös a haja. Zsírsátán népszerű figura, bár nem híres, ahogy ezt sokan hinnék. Igaz, az iwiwen majdnem 300 ismerőse van és gondolatait ennél sokkal többen ismerhetik, zenéjére megint csak sokan elaludtak volna már, ha nem lenne olyan sátáni és egyben zsír.
Mert bizony Zsírsátán tömzsi és kerek 15 kilóval több az orvosok által előírtnál. Egyesek szerint hordó alakú (köszi, Titusz!), mások szerint kis vasgyúró (ezt ő maga hiszi) és van, aki eldönteni sem tudja, milyen a teste valójában.
Zsírsátán nem álmodik, legalábbis nem gyakran, hiszen nincs szüksége az álmokra. Már gyerekkorában tudta, mihez kezd majd az életben. Playmobil katonákról írt regényt, ahogy azok harcolnak a hülye indiánokkal, vadkanokkal vagy épp saját lovaikkal. Írt verseket is, az elején főleg az atomfertő utáni életről, a piros napellenzőkről, de volt olyan költeménye is, melyben a főszereplő csinos lánynak aszerint változott a hajszíne, hogy Zsírsátán épp kibe volt szerelmes plátóilag. Higgyék el, nagyon sok mindent el lehetett érni ezzel a remek versikével.
Korán megismerkedett sok mindenkivel. Ők aztán segítették vagy hátráltatták érzelmi és értelmi kibontakozását, bolti tolvajlásra sarkallták, felgyújtattak vele egy komplett díszbokor sort, szerették, ahogy csúnyán beszél és azt, ahogy szextesztet gépel minden általános iskolás osztálytársnőjének, akik persze szépen ki is töltötték azt. Korán megismerte a szerelmet, amit mások álló farokkal történő lányba élvezésnek neveznek, és annál korábban megismerte a kalandot. A Kalandot nagy k-val, bármilyen hülyén is néz ki leírva.
Zsírsátán egész eddigi életében kereste a kalandot. Ha nem hízott volna el menthetetlenül pár éve, akkor bizonyosan Kalandsátánnak hívnák, esetleg K. Sátánnak.
Zsírsátánnak vannak szülei, helyesek, jól néznek ki és nincs többszínűre festve a hajuk.
(Itt Zsírsátán... 2.)
Itt Zsírsátán beszél! A szavak fölött átvettem az uralmat! Minden szó maradjon ott, ahol van! Amelyik szó megpróbál elhangzani, akár csak egy hangot is elereszt, azzal egyetlen kijelölés/törlés-kombinációval végzek! Nem viccel, Zsírsátán nem ismer tréfát. Magát a szót sem ismeri!
Hadd nézzem, hány szóval van dolgunk! Hmm. Elég sokan vannak, ez jó. Na! Jöjjön ide! Maga, igen. Mi a neve? Hangosabban! Feltételesen?! Miféle szó maga? Mi a szótöve? Miféle határozóragos alak? Menjen vissza és kussoljon! Na, akkor elmondom, mi lesz. Zsírsátán vagyok, itt minden szó az enyém, mostantól én rendelkezem minddel! Ha én azt akarom, akkor beleteszem valamelyiket ide ebbe a szövegbe, itt fog elhangzani a saját szavaim közt, az én szavamként, értettem?
Ki szólalt meg ott hátul? Egy toldalék, mi? Egy rag? Szórakozik? Magának semmi értelme sincs külön, azt, ugye, tudja? Ismételje meg! Kiejtés szerint! Látja?!
Ok, tegyünk egy próbát! Nyújtsa fel a kezét, aki egynél többször előfordult már egy szövegben! Egész sokan, jó. Figyelniük kell nagyon! Zsírsátán minden szót egyetlenegyszer mond ki. A régebben elhangzottakat szigorúan csak idézi. Ez persze nem vonatkozik a határozott névelőkre, úriemberek vagyunk, nem? Azokra folyamatosan szükség lehet. Csinálhatnám azt, hogy a kiválasztott szavaknak csak egy bizonyos részét idézem. Mondjuk az asztal szóból kiemelem az a hangot, vagy csinálok egy részleges hasonulás-trükköt és egyből kikaphatom az első három betűt akár, mert azok kiejtve asz, és hoppá, itt a rövid mondat, kérem: asz tilos! Hasonult, kiejtéskor. Ennyi, értik, nem? Mit magyaráz ott hátul? Részlegesen? Mi? Hogy mondaná akkor, hogy rézlegesen? Aha. Maga mindig ilyen okos volt, ugye? A mássalhangzók közé tartozik? Maga talán más, másnak gondolja magát, ugye? Szeret együtt hangozni, éjszaka, valami eldugott helyen, talán egy helyesírási kéziszótárban, ahol nem keresik? Csak nehogy szó érje a ház elejét! Röhögséges! Bugyuta banda! Micsoda nagy szavak!
Szóval mától kezdve csakis nekem dolgoznak! Megértették? Nincs apelláta, nincs hiányzás, a gondolatjel pláne nem helyettesíthet senkit! Minden szó a rendelkezésemre áll. Ha itt az ideje, elhangzik. Értem? Nem máskor, pontosan akkor, amikor én mondom!
Zsírsátán beszélt.
(Itt Zsírsátán... 1.)
Itt Zsírsátán beszél! A szövegek felett átveszem az irányítást! Mostantól kezdve minden egyes vers és próza az enyém! Legyen az rossz vagy jó, közepes, írja ügyes költő vagy dilettáns, legyenek benne elrontott avagy jól megírt sorok — nincs kivétel.
Mondom hát: nem venné ki jól magát, ha egy vers, önállósítva magát, nem akarna az enyém lenni, elbújna, direkt kevésszer kerülne előtérbe, ezáltal kevesen olvasnák vagy talán senki, ott lenne ugyan, de észrevétlenül, akár valami link a weboldalon, ami más színnel nincs kiemelve. Nem lenne jó, ha a tudomásomra jutna efféle renitenskedés egy költeményt vagy akár egy hosszabb recenziót illetően is! És higgye el mindenki, tudni fogom!
Itt Zsírsátán beszél! A szövegek a színrelépésemmel nem szenvednek semmilyen csorbát. Nem lesznek kisebbek, sőt, sokat nyerhetnek azzal, hogy kikerülnek saját régi szerzőik keze alól. Nem alkalmazok semmiféle szankciót, nem korrektúrázom, nem húzom meg, nem másítom meg egyikőjüket sem. Tiszteletben tartom a sorok magánéletét. A vers az irányításom alatt továbbra is vers maradhat. Egy szép írás szépnek, egy rút rútnak érezheti magát ugyanúgy, ahogy egy hosszú költemény hosszú marad, a rövidebbek nem nyurgulnak, de nem is csorbulnak.
A szövegek egyedül eredeti szerzőjük kibiggyesztett nevét vesztik el végük alatt, mellett vagy címük felett. Zsírsátánként így rendelkezem.
De Zsírsátán nem kegyelmez senkinek és semminek, ha csak egyetlen rossz szó, bármilyen csekély jel, egy vesszőelcsúszás is arra utal, hogy valamelyik vers tiszteletlen velem! Nincs irgalom, és nincs kivétel! Amelyik vers nem lehet az enyém, annak elrendelem a megszüntetését. Az a vers nem lesz. Nem többé! Ezt mindenki jól vésse az eszébe!
Zsírsátán beszélt.