Jobb lesz? Talán.
Bár végleg magára maradt egy zsiráf az állatkertben,
Nem fogja lehajtani hozzánk hosszú, meleg nyakát,
A pezsgő is megfáradt, bugyborékai szétpukkantak,
A szlovák várak omladoztak már eleget,
A nyári meleggel elballagtak, fel, északra,
Nem érjük őket utol, még visszaállított vekkerekkel sem.
Annyi mindent kellett kiradíroznunk határidőnaplónkból,
Nem is tudnám felsorolni mindegyiket;
Egyszer-egyszer még szembeköszöntek,
De aztán az emlékeket is elkótyavetyéltem, nem tehetek róla:
Gyámoltalan gyerek vagyok, aki kenegeti hámló érintéseidet,
Hogy legalább ujjlenyomataidat megőrizze egy ideig a testén.
Néha féltelek,
Hogy mással fogod majd becsiccsentve érezni magad,
(ilyenkor olyan aranyos és imádnivaló vagy)
Nem egy ilyen rosszul összerakott, élhetetlen kalózzal.
Mindenesetre marad, ami marad — néhány porszemnyi álom,
Talán te is megérzed bennük, mennyire hozzádnőttem —
Jaguár bújta dzsungelben lenne a helyünk, üvegházban,
Mert a lián az óriásfákon is egyfajta fonott kalács,
Marad és megtartja egyik a másikat, vagy fordítva…
Marad, ami marad: menettérti vonatjegyek képzelt stóca,
Elszálló Túró Rudi papírok, kaurik, lila pólók és virágok,
Szétfolyt, cefreszagú pezsgő, használt óvszerek —
Egy kisebb kéz egy nagyobb kézben, szétválaszthatatlanul.

Sovány vagyok, mert nem eszem meg
Rendesen a cukros álmokat,
Verébnyi gombócokat gyúrok
Belőlük, úgy tömöm be számat;
Pedig intenek párbajtőrös,
Forróvérű pszichológusnők,
Hogy egyszer még rossz vége lesz a
Sok megkopasztott virrasztásnak

Piros-fekete sálam végre
Eloltotta cigijét-füstölt,
Hogy mennyire boldoggá teszek
Majd egy kék szemű, szőke kislányt
Ha megtudja, miként bontottam
Le szívem vasbarikádjait
Olyan forradalmárként, aki
Még az égő utakon sem járt

Ha meg végül dezertőr látens
Bölcsészhallgatóvá változnék,
Vagy más által Isten érint meg
Lidérces, privát mocsaramban,
Netalántán még le is nyomnál,
Hogy tovább keressek a mélyben-
Akkor is a te suttogásod
Dúdolgatnám halkan magamban

Ott fél óra kevés lenne a
Halemberrel, hogy megtanítson
Engem, hogyan is menjek be a
Közértbe virágokat hívni
(Akkor aztán nem lehet enyém
Az algás, pikkelyes bölcsesség,
Így lila orgonák nélkül kell
Majd az életemet megvívni.)

Nem baj, buszbérletekkel győzöm
Hát le a kilométereket,
Csáprágós, zöldes bogarakat
Uszítok lejárt dátumokra-
És megbocsásson, kedves Uram,
De már enyém is a szövetség,
A jövendő s a pillanatok
Mosolygást indukáló csokra

Örülj, mert jönnek a vasúton mászkálós idők,
Nem is baj ha feléd tart a Báthory
Csak kacsintasz egyet, és már el is dőlt,
Hogy a MÁV is folyton változik,
Csak ügyelj, hogy elérd Pesten a buszt,
Nem jó, ha ott gyalogos vagy
A gőzök és gázok szorítják ki belőled a szuszt
Ezt nem is néznéd el magadnak,
Vagy szállj le Tatán. Vagy Egerben. Vagy ugorj ki.
Gondold azt, hogy te, az ember
Tudsz lebegni, úgy, mint más senki
És sértsd vérig a fizika és a költészet szabályait.
Szép kis birodalmad van így is:
Elefántnak, bálnának ott a szavanna, a tenger,
Disznónak az ól, pusztán lakjon a bíbic,
Sorolhatnám, sorolhatnám egész reggel.
Meg hajnal, amikor sistereg a tévéképernyő.
Az utolsó emlékképed gondolata
Hogy a sok rajzolt anime-nőt
Miért bugyiig mutatja az a kamera
És miért ad olyan szar filmeket minden csatorna?
Ne is nézzed, menj, túrázz a Tátrába,
Éld az életedet péklapáttal habzsolva,
Firkálj irkafirkát a kedvesed hátára.
Amint pihenve szenderültök, death-metal szól
A számítógép húzza a nótátokat,
Álmodjatok színes kis álmokról,
Ahogy azok levadásszák a hétköznapokat.