Vagy naplót vagy semmit, vagy úgy viselkedni, mintha kicsit komolyan vennéd magad. Mert nincs mit tenned, hiába vagy Lovecraft olykor, legyőznek a valóság objektív stupiditásai, hogy egymagad itt a térben, Boldoghmezőn, egy proli és számító és közömbös szomszédokkal telelakott nyugalmas és mégis elviselhetetlen, tökreális kismagyar büntetőtelepen vagy szabadságos csillagon, újra meg újra visszazuhanva az itteni idő lehetetlenségei közé… Ebből nem lehet kinőni, megszokni sem lehet, disszidálni meg nincs hová, túlvilágba sem, kitalált tájak-korok közé… Dohányozni sem érdemes, regényt írni sem, nőkbe habarodni, emberi lényeket csodálni, okosabbakra hallgatni sem. Nincs veleje az időnek, az akaratnak nincs szíve, a gondolatnak illanó füstáldozatai vannak csak, és örök morajlása persze a világhiány közömbös óceánjának.
Lélegzeted látható színképei ezek a szavak. Közömbös teremtő vagy, reménytelen őrült, aki azt hiszi, hogy létezik, valami emlékezőgép, egy korpás hajú álmos ember kiürült üvegeivel itt az éjszakában. Megint veszekednek talán odalent, vagy a tévéikből feltörő hangfoszlányok a szeptemberi szürkületben, ahogy összekeverednek a túl korán sürgölődők zajaival. Csak a benyomások gyönyörű értelmetlenségeiről hagyni jeleket, csak évezredes mítoszokról, amelyek saját életedet úgy veszik körül, mint a szomszédos utcák házfalai a mögöttük lakozó ismeretlenekkel.
Voltál végtelen űr, szobamagány, szerelmetes szabadság hona… — kincseid hová lettek? Gördül az éj föléd, majd kitárja szárnyait a Nap. Szeretnél szerelmeskedni, igaz, nem emberi lénnyel, hanem Aki Nincs. Halvaszületettek szállnak a holdba, miként békebeli katonák. Az idő romlófélben. Félálomi záporok jönnek, szerencsére ezen az éjszakán még nem hulltak le a lombok, kedvenc évszakod zihál, erőt gyűjt, talpon marad, miközben te talán alszol…
Nem sejtheted, miféle próza készül itt, miféle süketelés, a lélek felszíni sodrása egy kellemes másvilági szakadék holdárkában. Közönyös szemetét a kiürült világűr vakítja hajnali infrafénnyel, tépett fák helyett szeptemberi villanyvilágította jajce az ablak előtt, itt csak cigarettafüst és józan lebegés. Vissza kéne feküdnöd már, de tudod, soha többé nem fogsz álmodni, megjegyezhető emberi álmot, és szomorú leszel, mint egy tizenkilencedik századi költő…
Körkörös mozdulatok, harsány békebeli, máris csapzottan őszies színekből összeállt szerelmetes forgatag, nem hintók és nem veszekedő katonák, ? mintha régholt tejesemberek felkiabálásai visszhangoznának koponyádban…Kérdeznéd, melyik hónapot írjuk, nem telefonon, rég elfelejtetted a hírszolgálat számát, a telepatikus zsongásra felelsz az ismeretlenek közül kivált nagytermetűnek, és megtudakolod tőle a pontos időt, a tegnapi válogatott meccs eredményét, tévedhetetlenséggel közli mindkét információt, kenyeres pajtásoddá vedlik, arcvonásait bizalommal fürkészheted, hisz régi ismerősöd…
Szerelmes vagy a hajnalba, és valld be, könyveidbe, utcádba, ahová olyan különlegesen süt be a Nap záróra után, amikor a boltosok lehúzzák redőnyeiket. Reméled, azért születtél, hogy mindezekről énekelj egy kicsit, ill. mivel fakó hangod, noha remek hallásod van, betűvé vesd érdekes látomásaidat, amelyek közösek veled, ó embertárs! Tegnap délelőtt csalingáztál bicikliddel a vadonban, találkoztál a Pán fiúval, aki a néhai Trakl úr versében egyszer fénylő nappal a forró betonon aludt. Meglehet, hogy mindezt el sem kéne mondanod, meglehet, hogy némi hatással lehettek rád, bizonyára még egy másik életedben, egy Lautreamont nevű hibbant költész művei, akivel hosszas beszélgetéseket folytattál hajnalonta a kiürült párizsi utcákon, igaz, a francia egyikőtöknek sem volt anyanyelve.

Könyvek minek is, irodalmi unalom a többség. Felfénylő ős-elemek köszöntenek… Kölyök-korunkban, mikor páfrányok, kerengő lepkék voltunk, és semmibefutó vonatsínek mentén rugdaltuk az idő kavicsait. Efemer apróságaink, nyomtalan múlt, homokterek… A felkiáltás ott belül és kiszabadulva a táguló űrbe. Van Úr, van lelke mindeneknek, van ez a sorsfordító reggel és felnőttkorod. Aprócska könnyebbüléseid…? — felejtsd el! Bámullak, főleg vágyaidat bámulom...