Jenei Gyula legújabb verseskötete, Ha kérdenéd, gondosan összeállított kompozíció. Kijelölt helye van minden szónak, minden mondatnak, minden versnek. Kötődnek egymáshoz, támaszkodnak egymásra. Ha bármelyik versből kiemelnél egy mondatot, vagy felcserélnél két verset, máris torzulna, borulna a konstrukció. Szemléletében békésen megfér egymás mellett a spontán és a mérnöki pontosságú kiszámítottság. Költészete az apropókra alapozott költészet. (A temetőben járás például elkerülhetetlenül a múlt felidézésébe torkollik. Egy régi fényképfelvétel szemügyre vétele egyrészt tisztelgés a látvány előtt, másrészt alkalmat nyújt az elemzésre, az üzenet értelmezésére, a múlt és a jelen összevetésére.) A költő szeretve szemlélődik, szeretve emlékezik, szeretve helyettesíti kitalálttal a valóságot, szeretve játszadozik el a tényekre és fikcióra alapozott analógiákkal. Viszont hátat fordít az idillnek, figyelmen kívül hagyja az illúziókat. Ha úgy kívánja a vers, pucéran szerepelteti őszinteségét.
Látásmódja emlékeztetett a filmkészítéskor szóba jöhető eljárásmódokra. Váratlan és előre kiszámítható váltások, a nagycímletű történet aprópénzre váltása. A lineáris részletezés és kifejtés mellett létjogosultságot teremtett a versív jogosultságára is. A hűvösen tárgyilagos, már-már szenvtelen leírást ügyes érzékkel kompenzálja a hangulatot szóhoz juttató képteremtő fantáziájával. Tárgyak, történések, múlttal egybecsúsztatott jelen. Verstisztaság, az ellentétes irányban mozgó gondolatok koordinálása, nüánszokig hatoló kibontás, kitakarások és felvillantások, kiszikkasztott sorok, zaftos versek.
A tehetség és a biztos ízlés kirekesztette innen a kimódoltságot. A puritánságra törekvés, a fellengzőség mögüli kihátrálás megfelel a szerző költői és emberi természetének. Szándékosan tesz a szürke mellé kevéssel sötétebb vagy világosabb szürkét. Ennek ellenére versei nem laposodnak el, nem válnak egyhangúvá, monotonná. A vers ázsióját olykor meglepő nyíltságával, őszinteségével emeli meg. A valóság karakterét a tárgyak, az emlékek, a képzeletben és a ténylegesen átélt élmények mozaikkockáiból rakja ki. Mondatait minden élethelyzetben próbára teszi. A szöveget sohasem idegeníti el sem a tájtól, sem a környezetétől, és legkevésbé a visszafogott és halkra hangolt önmagától. Költészetére jellemző az útban levés: a versekre osztott életszakaszokban úton levő számára percről percre változik a külső táj. És természetesen a gondolkodás, a csapongó érzések által megfestett belső táj is. A kötetben közölt 45 vers mindegyike lényegét tekintve szembesítés. Még akkor is, ha Jenei a keserédes emberi tulajdonságokat, a tapasztalati esszenciákat rávetíti a tájra, az évszakokra, az időjárásra, a természet éjszakai és nappali villódzásaira, a nő és a férfi homályban tartott kapcsolatára. Működtető és megvalósító elvként van jelen az idő. Az idő, mely minden létezőt kezdettel ruház fel, hogy egykor befuthasson a vég kikötőjébe.
Az igényesen és a szigor jegyében válogatott versek közül néhány a kiváltképp kedvesek közül: Görgeti, Innen az ott, Kép, Tízkoronás, Üres, Ragadozó, Másutt esendőbb. Elsősorban a kezdet és a vég közötti történések adták az apropót Jenei Gyulának e versek megírásához is. A vezérfonal az idő, és az időbe kapaszkodó generációk. Jenei lejjebb hajtja a fejét, hogy láthatóbbá váljanak felmenői, és megmutathassák magukat a jövő felé növekedők.