Hisz annyi minden van egy képen:
A mozdulat, hogy félrenéztem;
a tekintet, hogy messze láss, konok
lomok minden zugban a folytonidő
a meztelenséget viselő
ruhafoszlány a lábon;
befőttesüveg alján a tavalyi nyár.
Megkerülünk.
Aminek éle van, csak táncolni hagy rajta.
Tükröd öl meg, túlszeret.
A gondolat, hogy én is veled emlékezem
a fákra,ahogy lombkoronáig vízben állva
peregnek a levelek,ahogy füröszti magát a lepke
hernyókorára emlékezve...Árnyékok redőnyteste
és velem a többi árnyék...ím bolyong mindenféle
téridom, hisz súlya van, élsz, aminek éle van,
csak táncolni hagyj rajta!
Mi szakadni látszik, amúgyis csak látszat,
az összetartozás:
én hasonlítok, te hasonlítasz
rátok:
Hisz annyi minden van egyképpen.
Megkerülünk.