a nap dereng
a reggel ég
az ősz a csend
ha kellenék

fölébredek
halott világ
vak istenek
énrám ki lát

söpörje szél
az álmokat
jöjjön a tél
lesz áldozat

egy optimista vers elé
szép álmok kellenének
nyugodt pulzus szívverés
hihető remények

kapaszkodnak a levelek
az ágakon már terhek
november van tömeghalál
hulláik lent hevernek

az ég nem ködös szürke csak
rohadtul közömbös
ülsz a soros vers előtt
gyakorolgatsz a csöndhöz

látod a fák hajlonganak
borzongós latin zenére
érzékiség elmúlás
lassan a bálnak vége

felhők érkeznek messziről
terhüket ránk borítják
oson a tél szűz hermelin
hidegek leszünk tiszták

a lista alján B-vel én
kezdődhet-e így költemény
éjjel kettőkor ébredek
olyankor persze még lehet

hogy lemaradtam semmiség
tudok én kívül lenni rég
lent tintával végre-lökve
éj-kettőtől mindörökre

mondom bizony ha alfabét
jogom lenne az élre még
akárhogy nézem jobb fölül
vitatom hajnal négy körül

kimaradtál ez ennyi csak
mit ér e lista kis vacak
a tinta miatt ne hevülj
van esély még hogy felkerülj

néz a listás lány föl felém
csarnokvíz ősz és esti fény
tintával írva lenn a név
s közénk feszül vagy negyven év

utca egy futó lány alakja
rossz a fény és halvány a kép
monitorom ma esti rabja
meddig szabad itt-tartani még

idegen-ismerős az arca
más mint mit múltam vet elő
nem az emlékezet kudarca
nem ő aki itt van mégis ő

az út a város ismeretlen
kezében táska vagy kabát
keresem azt egy kisgyerekben
ki ellopja elfedi magát

rég hangja sincsen megtagadta
hívnám gyere de nem merem
bezáródott egy mozdulatba
mandulaszemű kis eszterem