Azt álmodta, hogy átesett a halálon
dobog a mell és rögeszmévé komprimálva
egysejtelmű té-s tova töprengések, felhorgadó
miértek áramában újra lüktet Ő-aortasága

Azt álmodta, hogy újra világbaborulnak
a fák, megrezzennek a szél-szelencék
s miközben felülről mustrálja az égmezőt
nem kínozza csúzként a reggeltelenség

Nincs többé idővész: múlás-telés egyre megy
„mintha volnánk úgy vagyunk” szól a tétel
rímkabaréra jár az agy e bátor meditátor
már mínuszban néhány örökléttel

Az eszmeésszel foghatatlan lett-légyentől
voltton-voltig mint egy zászló végighasadt
mikor mit nem sehol juszt is csontig fájó özön
közöny Csak a vágy íve lett hatalmasabb

Mint Anubaními a szegény szíjjártó esete
Babilonban: álomnak tervszerű mesének fanyar
elhagyni ég-föld festett misztikáját kellett az
otthont és apokalipszist termő wimbledon-kanyar

A Szt. György Kórház hirdetményes oszlopán
két káposztapille azóta összebújva várja
hogy eljöjjön végre a csend eufóriája ---
Együtt készülnek a nagy mozdulatlanságra