Mintha a tévénket kapcsolgatnánk,
(Vizuális szempontból fontos, hogy nem leszbikus: úgy figyel oda nőiességére, hogy a férfiak közt hódítson.)
BE ül a lakásában a tévé előtt, ide-oda kapcsolgat, közben pedig azon gondolkodik, mit lehetne kezdeni az egésszel. Eldönti, hogy villódzó képek és összevissza, virtuális lét-levés helyett a valódiba veti, vagyis nem adja meg magát. Felkel, a nyakába veszi a várost, útközben szabadon döntögetve arról, melyik törzshelyén üldögél kicsit a törzsismerőseivel.
le-leragadva egy-egy csatornán hosszabb-rövidebb ideig,
(A mellettem csimpaszkodó felhorkan. Csaknem csíkra nyitja ki a szemét, megnöveszti a pofazacskóját, majd egyszerre olyan nagy szögben kezd el hányni, hogy az már több mint 180 fok.)
    BE szabad emberhez méltón határozott, de azt kihagyta a számításaiból, pontosabban azzal nem számolt, hogy a tévéképernyő kamera is egyben, és a médiacsináló félistenek figyelemmel kísérték BE lázadását, és riadót rendelnek el a szükséges intézkedéseket foganatosítandó. BE eközben — némi barátkozós kortyolgatás közben — sejteni kezdi, hogy valami nincs rendben a világgal, mintha a saját feje tetején lenne, és a fantázia világa sokkal kezelhetőbb, élhetőbb, mint a valóság.
nem tudjuk, mi történt eddig,
(Éjszaka itt női sikolyok, nyögdécselések, mondén, felsikló glisszandók, kitartott sóhajok és más éles vagy selymes hangok szelídítik az akciófilmek egyhangú üvöltése és fegyverropogása által uralt tér akusztikáját.)
Eközben a Médiaközpontból már elindultak a megfelelő szakemberek a megfelelő felszereléssel, hogy a legkisebb feltűnéssel, de a leghatékonyabban letörjék BE lázadását. Amint megérkeznek, három tévét szerelnek az eleddig békésen zajos kocsmatérbe, három különböző csatorna adása ömlik, persze, hangtalanul, mert közben a legrosszabb kereskedelmi rádiót jól felhangosítják.
mostantól viszont benne vagyunk a történetben,
    (Nemrég megkaptam a jelszavadat levélben, egy álnévtől, tuti álnév, sehol sem szerepelt korábban, rákerestem mindenhol, egy fórumon sincs nyoma, ez az általános összeesküvés elméletének csimborasszója, hogy ennyien ismerik a jelszavadat, ennyien írnak neked és nézhetik meg mások írásait!)
Amint BE elfárad, megtompul a folytonos támadástól, úgy dönt, jár egyet, hogy a friss levegőtől kitisztuljon a feje. A Központ emberei természetesen résen vannak, és körülveszik BE-t, és mindenféle banális életek banális történeteivel traktálják közvetett módon, gondosan ügyelve, hogy mindig BE hallótávolságán belül legyen legalább két-három civilnek látszó ügynök. Bármerre jár, óriásplakátokkal, kivetítőkkel és üzletekből, autókból üvöltő rádióműsorokkal figyelik BE sétálását és gondolkodását.
amely - ha akarjuk, ha nem - szép lassan kerek egésszé alakul,
(Miként van rend és miként káosz, és hogyhogy csak átmenetek vannak, és erről hogyhogy vannak tapasztalataink, ha egyszer nem tudunk semmit sem eldönteni?)
BE váratlanul hazamegy, a gépe elé ül, és kiírja magából furcsa, nem mindennapi feszültségét. Tehetségének és rutinjának köszönhetően igen gyorsan öntudatlan állapotba kerül, így szépirodalmat hoz létre, aminek olvasására — a bekapcsolt számítógépen, tévén és rádión keresztül — a Központ emberei és számító gépei, bár a nyelvet ismerik, képtelenek.
a végét az jelzi, amikor továbbkapcsolunk, mert ráuntunk,
(A versszakokat, a sorokat, a szavakat, sőt a szótagokat is átpakolják, a végén már csak ők tudják, mit is mondanak.)
Így amíg BE a megtisztulástól elfáradván mély álomba zuhan, a Központ minden, de minden erejét mozgósítva próbálja dekódolni és értelmezni a BE által létrehozott anyagot — sikertelenül.
vagy éppen tényleg vége.
(A képernyőn a professzionális televíziózás és a női nem császárnőjének kikiáltott művésznő legnagyszerűbb tévés pillanatait lehetett megtekinteni, amikor a könyvet bekapcsolták.)
Az olvasó ebben a játékban jól jár.