2009 ősz
Bordács Andrea

(1964) Esztéta, műkritikus, szerkesztő. Az ELTE magyar-történelem-művészeti menedzser-esztétika szakán végzett (1988, 1992, 1999, 2000). A skóciai University of Edinburg History of Art művészettörténeti PhD-képzésén vendéghallgatóként vett részt, közben kutatásokat folytatott a kortárs skót művészetről a College of Art Edinburgon. (2003). Képzőművészeti kritikái, tanulmányai 1995 óta jelennek meg a szakmai folyóiratokban, 1997-től az Új Művészet olvasószerkesztője, szerkesztője, számos kötet, katalógus szerkesztője (pl. Street art szám, Enigma). A Műcsarnok kurátora és szerkesztője, 2006-tól az Ernst Múzeum munkatársa, majd a galéria bezárásáig a Dorottya Galéria vezetője volt. Jelenleg a Nyugat-Magyarországi Egyetem docense. Fő kutatási területe: a Fluxus, a kortárs művészet − különösen a hazai az orosz és a kínai, a nőművészet, az erotika és szexualitás a kortárs művészetben, a magaskultúra és tömegmédia határterületei, a digitális művészet, a portré és a művészek önreprezentációi, a kortárs művészetelméletek. Díjai: Kállai Ernő műkritikusi ösztöndíj, Magyar Állami Eötvös ösztöndíj. Főbb művei: Tót Endre-monográfia (társsz., 2003); Örökölt realizmus. A valósághű ábrázolás öt évtizede (társsz., 2003); Face to face. A személyiség megjelenítése és a portré alternatívái a kortárs magyar képzőművészetben. In Re-produkciók. Elméleti írások és elemzések a kortárs művészetről, Várady Róbert kismonográfia (2008), Illés Barna (kismonográfia, megjelenés alatt) és több mint 150 tanulmány, cikk a különböző folyóiratokban.
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu

Bordács Andrea
Agora Digitáliában
Digitális hatások a kortárs képzőművészetben
Agora Digitáliában — mit is jelenthet ez a hangzatos szókapcsolat? Az agora az ókori Görögországban a piactér, a népgyűlés helyszíne. A hely, ahol az emberek összejöttek találkozni, beszélgetni egymással. Csomópont, ahol a különböző szemléletek összetalálkozhattak. De hol is van ez a Digitália? Ugyan a világ térképe az utóbbi évtizedekben ismét erőteljesen átalakult, mégsem a naprakész információk hiányának tudható be, hogy Digitáliáról még nem hallottunk. Digitáliának nevezem magát a digitális képalkotással átszőtt világot.
A képalkotásban a digitális technikák szerepe ma már egyáltalán nem újdonság. Akkor hát mivégre ez a problémafelvetés, ha már a digitális eszközök alkalmazása nem új dolog, sőt inkább már-már közhelyszerűen evidens? Ez az összeállítás épp arról szól, hogy ez a technika mennyire természetes módon vált kultúránk részévé. Még az olyan hagyományosnak tűnő művek esetében is jelen van, melyek a táblakép szemléletét viszik tovább. Néhány mű nem illene egy elektrográfiai összeállításba, mivel nem komputerrel készített grafikák, hanem hagyományos festmények, ugyanakkor ezek a digitális technika látványvilágára reflektálnak, mint Kapitány András, Stark István, Bullás József, A. Nagy Gábor alkotásai. Olykor viszont téma lehet a technika megjelenítése, mint Várady Róbert A festő háza című festményén a technikai eszközök bemutatása, vagy a mű médiuma lehet maga a technikai eszköz, mint Asztalos Zsolt chipképei és Lux Antal cédé-installációja esetében. Előfordul, hogy a digitális technika használata szinte észrevétlen épül be a művek létrehozásába, mint például Hegedűs 2 László, Csontó Lajos, Koronczi Endre, Szarka Péter, Szegedy-Maszák Zoltán, Kelecsényi Csilla alkotásaiban. Természetesen vannak, méghozzá nagyobb számban ún. klasszikusabb elektrográfiák, bár ezek is igen változatosan létrehozott művek: Drozsnyik Dávid, Gábos József, Herendi Péter, Hernádi Paula, Kántor József, Nagy Stoica Georgeta, Repászki Ferenc, Sándor Edit, Sós Evelin, Vass Tibor, Papp Pala László alkotásai sem egységesek, s akkor még nem is említettem Detvay Jenő fotómontázs- alapú művét és Szombathy Bálint telefotóit.
Az installációkban is különböző módon jelenik meg a digitális technika: Lévay Jenő Repülőhíd tervében a xerox játszik főszerepet, Bátai Sándor-Berényi Zsuzsa közös munkájában a természetes és a mesterséges közti átjárást az uszadékfa és C-printes fólia együttes alkalmazása adja, míg Pál Csaba Bábállapot című művében a digitális kép és világító doboz egyaránt szerepet kap. S akkor még nem is beszéltem az ezt kendőzetlenül megjelenítő, kifejezetten digitális képekről Szabó Ádám és Mátrai Erik munkáiban.
Az összeállítás részét képezi néhány nem szokványos videomű is, melyekben elsősorban nem a történeté, a narrativitásé a főszerep, hanem a szokatlan látványé. Ennek jegyében láthatják Göbölyös Luca videoloopját, Gyenes Zsolt kompjútertomográf-animációját, Ország László interaktív játékát és Örkényi Antal videoinstallációját.
A Digitális hatások a kortárs művészetben egy sorozat második kiállítása, tavaly a Digitális hatások a festészetben címmel rendezett kiállítást Szeifert Judit nyitotta meg. Idén ezt a kört tovább tágítottuk, de alapvetően még maradtunk a klasszikusabb műfajoknál, s a következő, harmadik kiállítás a videómunkákkal foglalkozik majd. Mi azért is maradtunk ennél a szűkebb metszetnél, hogy jól láthatóvá váljék, a digitális technika alkalmazása és látványvilága ma már mennyire nem unikális, mennyire szerves részévé vált még a klasszikusabb képfajtáknak is.
A tárlat a Magyar Elektrográfiai Társaság tagjainak és meghívott művészek alkotásainak egymás mellé rendeléséből született. A kiállítók mind szemléletükben, mind a művészethez való viszonyukban, mind életkorukban igen eltérőek. Akkor hát miért szerepelnek mégis együtt? Épp a sokféle alkalmazás demonstrálása miatt, s hogy megnézzük, ezek az olykor egészen különböző szemléletű alkotók munkái milyen párbeszédbe kezdenek egymással. Próbáljuk meg kihallgatni őket!