Mit forgattok a fejetekben? hát miféle felszentelt

rongyaiból kivetkezett idegen lakik bennetek? sivár

reggelek romjai közt kedves hulláitok háta mögött

összenevettek. már nem emlékeztek semmire ami szent

vagy szentségtelen? esténként magabiztos mosolyunk

szegélyébe kapaszkodtak a kocsmából kihajított részeg

és magányos csillagok. törzsasztalunktól úgy tűnt a

világ csak végtelen sörhab-óceán s a pincérek amolyan

ragadozóhalak. fejünk fölött szidolozott szamovárok

röpködtek és néhány emlékezetes nő is feketék blondik

a legkülönbözőbb fajta. elzúgtak fölöttünk félmagasan

csiklórepülésben ügyet sem vetettek világmegváltó

nyomorunkra hát igen: átéltünk egysmást. így van ez

mindenkivel. elveszítettük szüzességünket ártatlan

mosolyunkat pénzünket és annyi mást is. mint egy ócska

selejtes gumióvszer elpattantak dédelgetett vágyaink

− a durranás a durranás volt a legnagyobb élvezet.

a nyakunk köré tekert sál is felért egy hangulatjelentés-

sel. azért végül egymásra találtunk (ha máshol nem hát)

a nők karjaiban. ámuló darabokban időről időre megerő-

szakolt eszmék hulltak elénk. TERMÉSZETES BOMLÁSTERMÉK

A VERS, megírni minden rohadt kiáltást kihordatlan álma-

inkat az ébredés gyilkos szomorúságát. megírni minden

nőt a lepedők színeváltozását az undor filozófiáját

megírni a képzeletbeni havasok csúcsáról leömlő magzat-

vizek tarkónkra gyakorolt súlyának történetét s más

fennkölt banalitásokat. a haldoklóban nincs annyi

kegyetlenség amennyi bennünk volt AKKOR. most azt

kérditek mi a vers halála egy porckorongsérvhez

képest? egy kis köhögéstől elhajítjátok a tollat

és a kiadóban gerincbántalmakra hivatkoztok…

ugye gondoltok néha a tubifexre amit a házmester

levesébe szórtunk? ugye eszetekbe jutnak a balhék

és a régi metaforák? hát ide jutottunk! verseitek

rendjéből lefokozva ágyékhoz szorított csupasz

kézzel szégyenkeztek s kérditek mivégre hát hogyan

tovább? szátok sarkából egyre kevesebb jambikus

káromkodás. egyre mélyebb csend egyre aluszékonyabb

koraesti hallgatás. zsebemben költők turkálnak.

nincs bennük semmi könyörület. számonkérik rajtam

múltjukat eltűnésemet nálam keresik ifjúságukat

az elporladt verseket mindent ami egykor közös volt

mindent amiről azt hittük közös és megmásíthatatlan.

nincs bennetek semmi könyörület. kiforgattok megmaradt