2009 ősz
Sipos Lajos

„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu

Sipos Lajos
Petőcz András: Európa rádió
A 20. század végi magyar költészetben uralkodó beszédmód vagy azonos a köznapi beszéddel, vagy alig tér el tőle. Ha eltérés van, akkor ez nem Kassák Lajost idézi, azaz nem félmondatok, indulatszavak, jelentés nélküli, hangokat idéző betűkapcsolatok tűnnek fel a szövegben, nem is egyetlen nyelvi réteg válik dominánssá az alkotásban. Az utóbbi években a versszövegek többségének jellegzetessége a különböző mértékben retorizált szövegformát kiegészítő, az egész művet más kontextusba helyező allúziók, utalások, rájátszások, átvételek, intertextusok megjelenése. A 2002-ben Majdnem minden címmel megjelent összegyűjtött versek, Petőcz András impozáns kötete után a 2005-ben kiadott Európa rádió az életmű és a versbeszéd alakulása szempontjából is új távlatokat kínált.
A versekben, a különböző én-pozíciókban megszólaló beszélő(k) mögött felsejlik egy áttételeiben is jól érzékelhető tárgyi világ. Ebben a világban élők között nincs párbeszéd, az emberek „mindenféléket mondanak”, „elégedettek magukkal”, a hallgató legfeljebb a beszélő szájmozgását figyeli. „[...] agyszűkítő / program keretében sajátítjá[k] el / az aznapi aktuális ideológiákat”, „tudatuk metaforája a tűhegynyi / pupilla, amivel a semmibe néznek", csak a „háborús körkapcsolás” borzalmaira kíváncsiak (mint Róma végnapjaiban a gladiátorok tusájában élvezetet kergető egykoriak).
A lecsupaszított-lecsupaszodott, a lírai történésekben ellehetetlenült tárgyi világ ellenképe a hivatkozásokból, átvételekből, idegen szövegekből, műfaj-imitációkból felépített kulturális ellenvilág. Ez megidézi Karthágót és Rómát, a Halotti beszédet, Szenczi Molnár Albert Tanúság ez életnek meggondolatjáról című zsoltárát, Shakespeare, Berzsenyi, Vörösmarty, Baudelaire, Goncsarov, Ady, Babits, Thomas Mann, Proust, Kassák, Márai, Tamkó Sirató Károly, József Attila, Radnóti, Pilinszky, Petri, Orbán Ottó műveit. A szöveghelyekre való utalással, a szöveghelyek redukciójával és átalakításával így lesz a hősök nélküli mindennapok ellentéte az emlékezetben élő kétezer-kétszáz év.
A jelen és a kulturális múlt, a köznapi történések és a felidézett szöveghelyek egymásra-épülésére példa a Karthago-társasutazás. Ebben az alkotásban a kommersz turista-kíváncsiság: a sivatag illata, a Londonban kapható „szemfény és szájzsír" keveredik a szeretkezés mozzanataival, mindezen közben a szövegben felidéződik Cato (akinek emlékét őrző mondat — „Cartaginem esse dellendam” — itt már csak puszta „halandzsa"), Berzsenyi, József Attila. A Thomas Mann üdvözlése című vers szöveghelyei épülnek be a Petőcz-versbe:
Jó látni téged, my dear,
mondtam neki, fehérek közt:
Európa: itt a lábaidnál.
Mesélj csak barátném,
arról, miről szoktál,
bár én nem feledem.
Fő az új méreg? Megízlelhetem?
A József Attila-mű zárlatából kerül az idézett első szakaszba az átalakított, tovább épített, lényegtelenített, sokat citált rész („lát mai itt / fehérek közt egy európait”). Az itteni második szakasz a vers tizenegyedik sorából idézte az első szót („mesélj”), a „barátném”-alak a Berzsenyi-verset vonja be a szöveg konnotációs rendszerébe, a negyedik sor a József Attila-vers huszonhetedik sorára alludál („fő-e új méreg"). Az itt nem hozott utolsó szakasz első sora („Mint Hans őrmester Madame puha testén") a szöveg-darabokban pretextus-szerepbe juttatja a korábbi vers tizenhetedik sorát („madame Chauchat testén"). A szöveg így három szintűvé válik. A homlokzati réteg két ember közhelyes párbeszéde. Ez lefokozza a férfi és a nő találkozásának kitüntetett pillanatát. A József Attila-szöveghelyek pedig szembesítik egymással a Szép Szó 1937. februári számában közölt üdvözlő vers címzettjét, üldöztetését, a pusztulás felé sodródó Európát és a kisszerű jelent.
Más szövegtípus az Orbán Ottó halálának és emlékének szentelt ciklusból a Beszámoló az Orbán Ottó Művek felkutatásáról című szabad vers. Ebben, melyben a beszélő a szerzővel azonos helyzetben pozícionálja magát, a naiv olvasat mindössze az elhunyt költő műveinek látszatra valóságos keresését regisztrálja. A második-harmadik olvasásban válik nyilvánvalóvá, hogy a látszat-keresés igazában a halállal bekövetkezett lezárás, a beszélő helyzetéből szemlélve az elhunyt elhelyezése a magán-Pantheonban. Orbán Ottó ebben a kontextusban a földi létből átlépve az örök életbe, Pilinszky, Babits, Kosztolányi, Ady, Arany mellé került („az öreg Arany, / ő tud a legjobban beszélni, hihetetlen / a beszélőkéje"), „beszorult egy Baudelaire / és egy Shakespeare-szonett közé".
A szövegben két helyen, ötszónyi kurzivált szedéssel kiemelt rész található. A dőlt betű, akárcsak az eltérő nagyságú betűk egymás mellé helyezése, és a grafikus jelek szövegbe illesztése a 19. század utolsó harmadától megtapasztalt szöveg-formálási mód. Babits a Levelek Iris koszorújából című kötet harmadik kiadásától kurziválta az In Horatium első négy sorát, a Hunyt szemmel című verset és a kötetzáró alkotást, A lírikus epilógját, felkínálva ezzel egyfajta befogadási-értelmezési lehetőséget. Barta Sándor, akárcsak Mallarmé, hat-hét eltérő betűfokozattal írt verset. Kassák és Tamkó Sirató Károly a vizuális forma és az eltérő szedés lehetőségeit használta fel. Petőcz András kortársai: Papp Tibor, Székely Ákos, Szkárosi Endre, Zalán Tibor, akárcsak ő maga a 2005 előtti verseiben, a vizuális költészet lehetőségeit is kipróbálta.
Az Európa rádió-kötetben a hatvanöt versből a szerző negyvenben élt a kurziválás lehetőségével. Ezekben a művekben néha egy-két szót emelt ki ezzel az eljárással. Máskor így kezdett és így fejezett be egy verssort. Van, ahol a szöveg geometriai tengelyében lévő egyetlen sor jelentését növelte meg így. A Karthago-társasutazás százhuszonhárom szavából ötvenhatot kurzivált, felkínálva az így nyomtatott részek egybeolvasását, a máshonnan átvett szövegek egybeolvasásával. A szövegformálásnak ezzel a módjával verset írt a versbe, az eltérő nyomdai szedésformával és az átvételekkel sokszorozva meg a szöveg alapjelentését. A kötet-egészben mindez együtt járhatott a szakaszok zárószavait egybefogó rímjátékkal (Kivándorol az Isten), a tradicionális szonettformával (Gyönyörű a nővérem, ahogy), e forma átírásával (A berlini nő), az ütemhangsúlyos vers hagyományos szövegszervezésével (A nővérem szakmát választ) és a szövegépítésbe bevont angol szavakkal. Ez utóbbi megoldások megvillantanak egy szövegformálási lehetőséget, azt a beszédmódot, amelyben az angol nyelvű betétek a tájékozottságot jelenthetik, mint egykor a magyar szövegbe kevert latin kifejezések.
Mindezek együtt azt jelzik, miként formálódhat a tradíció és a másfajta újítás találkozási mezőjében a magyar vers.