Hát nem tartottam ki csak e műfaj mellett. Írtam azóta publicisztikát, novellát, sőt tanulmányt (sic!) is, és talán Istenben is hiszek.

Minden rendszernek megvan a saját jelképrendszere, már ahogy a hatalom azt elképzeli, milyennek is kell lennie mindennek és mindenkinek. A kocka, a négyzet, határozott és kemény vonalak. Enyhülés esetén még a kör. Ha puha, felpuhult, akkor esetleg kör a kockán, vagy fordítva, esetleg egymásban. Ez nem jó. A kockában benne lehet a kör, fordítva viszont kilóg. Diktatúra. Diktaturha.

Vannak helyzetek, amikor a puszta jelenlét zavaró lehet. Ácsorgunk, dumálunk, idétlenkedünk négyen az utcán, a Kossuth mozi előtt. Két egyenruhás rendőr sétálva jő. Oszolni, mondja az egyik. Miért, kérdezi valaki közülünk, a maga kamaszos, remegő hangján. Rendőr: kettő, az társaság, három, az csoport, négy már tömeg. Nincs ellenérv. Szétválunk, hogy mikor eltűnnek, újra összejöjjünk.

Ők visszanéznek, mi meg állunk, mintha mi sem történt volna. Ez már nem csupán jelenlét, hanem lélekjelenlét. Békén hagynak. Elmennek. Aztán mi is. Ki-ki a maga útjára.

Forgatom a Jelenlét 13-as számát. Benne versek, betűk. Jó néhány név ma is, pontosabban ma már sokak által ismert. Ebben a lapszámban közölte Petőcz András a Kelet Alkotócsoport néhány tagjának verseit. És ebben a lapszámban jelenti be, hogy nem szerkeszti tovább a lapot, de kívánja, hogy a lap valóban folyóirattá váljon. Nemes gesztus. A mi (vidéken élő, vagyis szűk terű) közlésünk és a búcsú is.

Az egész lap valahogy kilóg, mint kocka a körből. És ahogy újra és újra átnézem, átforgatom a lapokat, egyszer csak azt látom, hogy a kocka egyik oldala nem is egyenes már, hanem hullámos. Apró kis hiba. Repedés a hajó oldalán. Majd felgyorsul az idő, és repedés, szakadás, vízzuhogás, süllyedés, s mi úszunk egy csapatban (persze, hogy egy csapatban) a part felé. Merthogy materialisták vagyunk, még ha úszás-vergődés közben imádkozunk is, sőt, könyörgünk egy-egy csapásnál. A parton kifújjuk magunkat. Két lábra állunk a szilárd talajon, materialisták vagyunk, még ha az ellenkezőjét mondjuk, írjuk, tesszük, akkor is. Majd szétmegyünk. Oszlatás nélkül, magunk akaratából. Ki tétován, ki határozottan, ki egyenesen, ki imbolyogva, de szerteszéjjel, ahogy asztalról lesodort borosüveg. Sose bocsátják meg nekünk azokat az apró kis réseket, repedéseket, kik nem csináltak ilyet. Kik lélekjelenlét nélkül vannak jelen. És azok sem, akik akkor nem voltak résen, sőt, azok egyáltalán nem.

Ez lett, rikoltoznak, látjátok, ez lett belőle. Kocka a körben, és még beleállítva az egészbe, mint egy kés, hegyes végű háromszög.