2009 ősz
Székelyhidi Zsolt
1973-ban született Debrecenben. Író, költő, fotós, zeneszerző, 2007-től a Spanyolnátha szerkesztője, 2011–2019 közt főszerkesztő-helyettese. A Corvina kiadó műszaki vezetője.
Kötetei: Hoz (versek, Új Bekezdés, Miskolc, 1997), Zajtalanítás (versek, Parnasszus, Budapest, 2004), Jega Jade — Háborúban született (regény, Kossuth Kiadó, Budapest, 2009), Ördöngős (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2009), Űrbe! (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2012), Vampomorf (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2014), Csurom (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2016), Színült (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2019), A kékkőkúti csillag (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2020); Ami kék lesz (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2021).
Az 1995-ös Miskolci Tavaszi Diáknapok különdíjasa. 2007-ben Junior Parnasszus-díjas, 2008-ban a Kossuth Kiadó regénypályázatának első helyezettje Zöllner Marcellal.
A Jelenlét50, a HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner és a Díszkosz 12 SPN-antológiák tervezője, szerzője. A Hunlandiát szerkesztőként is jegyzi.
SPN Krú név alatt 2008-tól Berka Attilával együtt zenés költészeti performanszokat, akciókat csinál. 2011-től 2013-ig a vakszöveg.hu irodalmi és fotóblogot vezette Zolkóval.Űrbe! kötete 2013-ban digitális verzióban is megjelent a Spanyolnátha művészeti folyóirat aloldalaként (http://urbe.spanyolnatha.hu, tervezte: Barbély Virág), 2014. január 22-én pedig Miskolcon a Tízeset című Spanyolnátha-rendezvénysorozat részeként debütált a belőle készült színpadi mű Bársony Júlia rendezésében és a Harmadik Hang Háza + SPN Krú előadásában.
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu
Székelyhidi Zsolt
PA megismerése
PA megismerését nem terveztem előre. Álltam a MM előtt VT-vel, a MM valahol a 90. számnál járt, a '90-es évek voltak épp, PA versét olvastam és bólogattam. Mindig bólogatok, ha valami tetszik, vagy meg akarok ismerkedni vele, hat, ingerkedik.
Fogtam A tenger dicséretét, néztem-olvastam, nem emlékszem, mikor jutott el hozzám először ez, VT mutatott sok mindent akkortájt, a képvers megilletődést váltott ki, én nem vagyok jó képverselő, próbáltam, a szöveget szétszedni még megy is, a reklámiparban munkálkodom, PA képverseit meg újraváltották a versek. Emlékszem, amikor valaki mondta, PA visszaklasszikusodott, a Médium-Art antológia után volt a kezemben, most előkeresem, piros-fekete, nagy alakú (nagyobb alakú). PA rendíthetetlennek tűnt a szememben, hogy az árral szemben, majd a szemben menő árral is szemben megy, igaz, akkor a '90-esek közepén mit se értettem az áramlatokról, a tenger ide vagy oda hullámozhatott.
Fogtam Franciaországot, és elmentem Párizsba, szembe jött velem egy múzeumból L.SL, jött velünk a kirándulóbusszal, le a Cte d'Azurra, majd Marseille-be is, egy kávézóban leülünk PA-val beszélni, igen, örülök, igen, milyen jó árszembemenős költővel kávézni Marseille-ben, a halpiac mellett a tengert megemlítve. Milyen jó év is, tán a '90-esek vége volt. Kalandos volt.
A Medúza jön velem szemben a könyvespolcon legközelebb, arra emlékszem, akkor kezdem érteni PÁ-t, hogy mit is csinál, hová kanyarodik, hová megy a vízbe, és mit halász ki, az idegentengerek, a franciavízivás, a külhonkandalló átmelegedésében, amikor a vizes göncök a halillatban száradoznak.
Fönt vagyok nála a váralján, kinézünk oldalra, talán kávé az a kezemben, a Jelenlétről beszélgetünk, meg kicsit rólam, dedikált Non-figuratív van a másikban, olyan visszagondolni ezekre, mint féltve őrzött tányércserepekbe merni a levest, s titkon reménykedni, hogy valahogy összeáll a kép, az aranyozott szegély körbefut újra, nem szabad melegíteni a mikróban, oda a mirelitpizza se való, a tűzhely gáztüze az igazi. Nem tudom, hogy erre gondolhattam-e akkor, s lesz-e merszem még egyszer erre gondolni PA-val egyidőben, hogy lesz-e merszem PA-ról úgy gondolkodni, hogy titokban barátságtakaró alatt vagyok, hogy titokban PÁ-t olvasok kislámpafényben, hogy a tengert együtt dicsérem vele.
Felhív valamelyik nap, hosszú idő után érkezik vissza, elfelejtettem, honnan, anyukámat ismeri, mondja, érdeklődik, hogy kiállítás, és hogy festeni kezdett. Aktok kerülnek elő a telefonból, kíváncsivá tesz, érdeklődöm PA felől és a grafikaszínek felől, hogy milyen aktok, hogy aktrészletek, alaktrészek, meglep itt is, később látok tőle festményeket és grafikákat, párat egy Szigliget-helyen, egy honlapon, P60, PA50, Énkb30...
Látomásaim között egyszer PA kiemelkedik a tengerből, lánya arcával a kézben, VP búgja A születésnapot egy 50W hangfalpárból, összesen 50 vagy 2x50, a hangfal is búg, nyűttek az alkatrészek, fut át az agyamon, hogy idegenek vagyunk, sosem ismerjük egymást meg, már, a folyton változó felszínű arc mögött az ember láthatatlan marad, harminc perccel az évforduló előtt azon gondolkodom, vajon lehetek-e, tudok-e olyan láthatatlan lenni, mint ő, s közben az egész életből meríteni, abból a sós legmélyből, mint hal a tengervízben.
De nem ez az utolsó szín. Miskolc koszossárgája átvillamosozódik rajtam, felolvasóban a kávézó felé tartunk, ZSZ-vel ő, BÁ-val én olvasom fel, s mérgeskedem, hogy otthon hagytam az Idegeneket is, A születésnapot is, az Arcokat anyám ágyán láttam utoljára, PA45 és PA50 között a tenger töltötte ki a kapcsolatunkat, isszuk a kávét közben, olvasunk, hallgatjuk egymást, beszélünk pár percet, örülök neki, egy 50W-os hangfalból szólal meg a mikrofon, még ez is összevág, gondolom — most —, a sárgaporos város élményrendszerébe de jó odatenni PÁ-t, most, ahogy írom le ezeket, az élményekbe támad kedvem fürödni, eresztem a kádba az élményfürdőt, fürdősót keverek a víz közé, elkeveredek, megnyugszom, arcomon kisimul egy mosoly, lehunyom a szemem, látomásaim közt PA köré aranyszegély fut, helyére kerülnek a részek. Összeáll a cserép.