2010 tél
Simon Adri
Simon Adri 1974-ben született Szegeden. 1992-ben érettségizett a JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium francia tagozatán, majd a JATE Bölcsészettudományi Karán magyar nyelv és irodalom, valamint speciális irodalomelmélet szakokon folytatott tanulmányokat. Középiskolai tanári diplomáját 1998-ban kapta meg. 2003 óta publikál; elsőként Az Irodalom Visszavág szerzője, 2004 és 2006 között az iv. hu szerkesztője is. Első kötete 2004-ben jelent meg Simon Adrienn FEAT. Janox: Válogatott versusok címmel. 2010-ben látott napvilágot Komplemente című második, 2015-ben Földerengés című harmadik és 2020-ban Tizenöt halál című negyedik kötete. 2010 és 2014 között a Gondolat Kiadó szöveggondozója. 2010 és 2012 között a Dokk irodalmi portál, 2014 óta a Holdkatlan szépirodalmi és művészeti online folyóirat szerkesztője, 2017–2019 között az Irodalmi Jelen kritikarovat-szerkesztője. 2020 óta a Magyar Napló Kiadó szerkesztője. Verseit, irodalomkritikáit a Magyar Napló, az Ambroozia, a Spanyolnátha, A Vörös Postakocsi, a Parnasszus, az Irodalmi Jelen, a Holdkatlan közli. 2013-ban, 2018-ban és 2021-ben NKA-ösztöndíjas, 2019-ben Bella István-díjas.LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu
Simon Adri
A szakítás
Úgy váltál el tőlem végül, hogy örökre.
És én „őrzöm tovább e vonulást”,
mint gyermekként a szivárványos ökle-
raj, ha jött az ősz vagy a rianás,
belehúztunk a sohába jól, szívem,
legutolsó pillanatunk ez a most.
Tekintetem, mint a tört óra, kileng −
a véglegesség bebalzsamoz.
Vad álmoktól feszített éjeken át
ki-be jár rajtam a villogó kényszer,
hogy mennem kell, loholnom tovább,
mert nem elégszem meg a nem eléggel.Fogfájás-haikuk
gyökérkezelt nap
az este zsibbadásnak
érzi a fúrót
magyaregy: mára
közszolgálatiba varrt
hírtévékettő
és éjfélkor már
zsibong a belobbant íny:
holdtalan sajgás
egyre egyetlen
vad lüktetéssé válik
az arcüregem
hajnal fél három:
csak a fájdalomdúlt fog
reggel-reménye
álomemlékem
rég elhagyott − Istenem
küldj egy fogorvost
a hajnali fény
legelső tűszúrása
megváltó pászma
gyakorlatilag
lehetetlen az Advilt
túladagolni




