Kiss József: Jó napot kívánok, köszönöm, hogy eljöttek! Teljesen véletlenül - őszintén szólva én magam ezt nem is tudtam - kiderült, hogy a szeptember 8-a az UNESCO ajánlásával és döntése alapján hosszú évek óta az olvasás és az írásbeliség napja. Szép egybeesés, hiszen a mai napon az olvasásról beszélgetünk. Az este moderátora Kőrössi P. József, ő mutatja be a vendégeket, a beszélgetőtársakat is.

Kőrössi P. József: Szép estét kívánok mindenkinek. Beszélgetőtársaim: Kiss József, a Könyvhét c. folyóirat főszerkesztője; Zentai Péter, a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülésének igazgatója; dr. Fodor Péter a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója, itt, mint Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke is beszélni fog; Dr. Győri János, a Magyar Olvasótársaság elnöke; Dr. Nemes Erzsébet, a KSH Könyvtár főigazgatója, itt, mint az Olvasókörök Szövetségének elnöke; Gereben Ferenc művelődésszociológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem részéről. Ők valamennyien egy-egy interjúval, beszélgetéssel is szerepelnek a Könyvhét c. lapban.

Nem beszéltük meg, ezért lehet, Kiss József meglepődik azon, hogy vele fogom kezdeni. Akárhogy nézem, a Könyvhét c. folyóiratnak minden száma az olvasásról (is) szól, most mégis úgy érzem, hogy leginkább erre fókuszál. Mikor ez a szám készült, még nem tudhattad, vagy nem tudtad - ahogy az előbb elmondtad -, hogy szeptember 8-a az olvasás napja. Mégis miért mostanra, az évnek erre a szakaszára időzítetted ezt a tematikus számot?

Kiss József: Már a kortárs irodalmi számunk kapcsán folytatott beszélgetésből is kiderült elég egyértelműen, hogy az olvasás helyzete meghatározza az irodalom, az irodalom fogantatásának helyzetét. Voltak előzetes hipotéziseim, amelyek között például szerepelt az is, amit a lap bevezetőjében említek: sommásan úgy tartjuk, hogy most, ebben a pillanatban statisztikailag 40 százaléknyi az olvasónak minősíthető emberek száma, ami azt jelenti, hogy ők egy éven belül legalább egy könyvet elolvasnak. Ez ennél jóval differenciáltabb. Miután picit utánanéztem egy-két dolognak, az is kiderült, hogy számos olyan kezdeményezés van, ami különböző okok miatt sokkal kevésbé közismert, mint némely celebek házasélete vagy egyéb nyalánkságok, ezért éreztem fontosnak, hogy ez a lapszám az olvasásról szóljon. Hátha sikerül előremozdítani az olvasás ügyét, akár úgy is, hogy némely hivatalos agyakban elültetődhetne, hogy szükség volna Magyarországon egy olvasási közalapítványra, ahogy azt Németországban már megcsinálták.

KáPéJé: Erről is fogunk majd beszélgetni, sokan említik az interjúban a német példát, és engem például - majd, ha oda elérkezünk - érdekelne, hogy miért pont a német. Lehet-e arra számítani, vagy számítasz-e arra - és akkor a többi vendéget is kérdezném -, hogy egyáltalán jó-e, ha kampány indul az olvasás érdekében. Azt szokták gondolni, hogy azért nem jók a kampányok, mert ugyan arra a rövid időszakra exponálódik a téma, aztán elhallgatjuk, eltűnik az, amiért kampányoltunk. Jó-e, kell-e kampányt indítani az olvasás érdekében?

Kiss József: Egy-két mondattal ehhez hozzászólok, utána hagynám a többi vendéget megszólalni. Meggyőződésem, igen, szükség van kampányra. A „szőke nős" viccek eltüntették Budapest utcáiról a szőkére festett hajakat. Ha hatalmas összegeket fordítanánk, százmilliós nagyságrendben akár, ami csak tizede annak a bizonyos egymilliárd forintnak, ami a Márai-program egyes pontjára be lett ígérve, szóval, ha ekkora összeget fordítanánk arra, hogy tömegesen elérhetővé tegyük az emberek számára az üzenetet, hogy a „szőke haj", a nem-olvasás, nem trendi, nem nyerő, annak lenne hatása. Ez a meggyőződésem.

KáPéJé: Mit gondoltok, kampány vagy kampányok sorozata használhat-e, többet, többen olvasnak-e, ha kampányolunk? Védnöknek egy alkalommal Mádl Ferenc köztársasági elnököt akarta felkérni egy intézmény, és ő nem vállalta az olvasás melletti védnökséget. Gondolom azért, mert nem mérte föl, milyen súlyos problémáról van szó. Tehát, kell-e kampány?

Zentai Péter László: Bizonyos mértékben meg kell védenem Mádl Ferencet, akit a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése azzal keresett meg, hogy német minta alapján Magyarország is szervezzen hasonló alapítványt. A német alapítványt Stiftung Lesennek hívják, s a lapban található rövid írásból is kiderül, rendkívül eredményesen működik. Szeretnék visszakanyarodni tízegynéhány évvel korábbra, volt már ugyanis kampány Magyarországon, az Olvasás Éve. A mi Olvasás Éve kampányunk angol mintára született, ezt National Year of Reading elnevezéssel 1998-99-ben az Egyesült Királyságban szervezték meg. Én Frankfurtban hallottam róla egy angol kollégától, s hazatérve írtam is a szervezőjének. Mi ennek magyarosított verziójával házaltunk két és fél éven keresztül kormánytámogatásért, megszólítva az összes érintett kulturális szereplőt is. Lett is belőle valami, hisz az akkori magyar kormány hivatalossá tette az Olvasás Évét, ami addigra már nagyon sok könyvtáros, olvasáskutató, könyves és irodalmi ember révén bekerült a köztudatba, mindenki úgy beszélt róla, mintha már el is kezdődött volna. Sajnos kevés volt benne az állami pénz, s az eredményességére ez is rányomta a bélyegét. Bár a kulturális élet legszélesebb értelemben vett szereplői mind magukénak vallották, nem válhatott oly nagy hatásúvá, mint amennyire lehetett volna. Ha visszaemlékeznek, hihetetlenül sok jó ötleten alapuló program valósult meg például a könyvtárakban. A határon túl akkor jelentek meg először, s vannak azóta is magyar könyves események. Az olvasáskultúra társadalmi fontossága, az olvasás öröme, szeretete bekerült a köztudatba. Csak egyetlen alapvető probléma volt: nem volt minderre elegendő pénz. Angliában például egyetlenegy szponzor, az angol állami posta - ha jól emlékszem - magyar pénzre átszámolva 6 milliárd forinttal támogatta a dolgot. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az angolok egy kicsit többen vannak, mint mi, akkor is jellemző, hogy Magyarországon a teljes költség, amelyet a kampányra fordítottak, az említett egyetlen angol szponzor támogatásának az 1%-át érte el. Ezért mondom, hogy ez meghatározta a magyar olvasási kampány hatékonyságát.
Mádl Ferencet azért kell megvédenem, mert ő nem azért nem vállalta, mert nem tartotta fontosnak, ő úgy értelmezte, a magyar jogrendben a köztársasági elnök pénz felett rendelkező alapítvány vezetője nem lehet. Az elutasítása tehát jogi érv volt, amit bizonyosan áthághatott volna, de a környezetében sem akadt senki, aki erre sarkallhatta volna.
Mi az Olvasás Éve lezárta után sem mondtunk le tervünkről. Ezzel a Stiftung Lesen-példával és a magyar közalapítvány ötletével minden köztársasági elnököt megkerestünk, a nemrég kinevezett elnököt is. Annál is inkább, mert az összes eddigi köztársasági elnök közül ő volt az egyedüli, aki a magyar nyelv fontosságát ilyen magas szinten megfogalmazta. A magyar nyelv megőrzése elválaszthatatlan az olvasni tudástól, az olvasás készségétől és képességétől, s meggyőződésem, mindez messze túlmutat az irodalom és a könyvkiadás érdekkörén. Közoktatási kérdés, hogy mennyit és hogyan tudnak olvasni fiataljaink. De ez az ország versenyképességének is a kérdése, egy igazi nemzeti ügy. Nem akarok más külföldi példákat előhozni, de amikor itt volt az amerikai elnök, a felesége azt tartotta fontosnak közölni, ő Amerikában az olvasáskultúrát népszerűsíti, first ladyként ezt tartja a legfontosabb feladatának. Azt gondolom, a magyar köztársasági elnöknek jól állna a magyar olvasáskultúra elősegítése, egy ilyen alapítvány gründolása. Az alapítvány céljairól nem akarok hosszabban beszélni, itt, ennél az asztalnál is vannak, akik többet értenek hozzá. Amiben egészen biztos vagyok, hogy a könyvkiadás szereplőiben nagyon régóta érlelődik egy ilyen alapítvány létrehozásának szándéka azon az önös érdeken alapulva, legyenek értő olvasói, vásárlói a magyar könyveknek.

KáPéJé: Nemes Erzsébet.

Dr. Nemes Erzsébet: Zentai Péter Lászlót, a MKKE igazgatóját az Olvasás Éve kapcsán ismertem meg. Úgy érzem, hogy a kampány nem volt fölösleges, és nem volt fölösleges az a sok törekvés sem, amit az Olvasás Éve megvalósítása érdekében tettünk mi könyvtárosok. Igaz, itt most az olvasóköröket képviselem, de mint könyvtáros nagyon sokat tettem én is (és Nagy Attila, Gereben Ferenc kollegáim is, akik itt ülnek most ezen a kerekasztal beszélgetésen), annak érdekében, hogy az Olvasás Éve megvalósuljon. Ha csak azt említem, hogy Bakonybélben egy konferenciát szerveztünk, összehívtuk mindazokat, akik a kulturális élet területén valamit tehettek annak érdekében, hogy az Olvasás Éve megvalósuljon. Közleményt és felhívást tettünk közzé, szakmai, kulturális lapokban az Olvasás Éve kampány elindulásának fontosságára. Az olvasókörök képviseletében, meg kell mondjam, hogy éppen ennek a mozgalomnak a kapcsán nagyon sok olvasókör jött létre. A könyvtárak számos rendezvényt szerveztek, segítve az olvasást a fiatalok vagy a felnőtt fiatalok körében is.

KáPéJé: Mi történt az Olvasás Éve után, ami máig is hat? Csak abban az évben voltak események, vagy vannak ma is?

Dr. Nemes Erzsébet: Azt tudom mondani, hogy azok az olvasókörök, akik ennek a kampánynak a kapcsán alakultak, legnagyobb részt megszűntek. Viszont van néhány olyan olvasókör, amelyik akkor, amikor megalakult, olyan társaságot, olyan kört hozott létre, amelyik azóta is nem csak mint olvasókör, hanem mint civil szervezet, nagyszerűen működik azóta is. Jó néhányan az Olvasókörök Szövetségének tagjai is lettek. Ez az egyik oldala a dolognak. A másik pedig az, hogy ugyan kampány volt, de nagyon sok rendezvénnyel, és ahogy Zentai Péter is mondja, nagyon kevés pénzből szerveződött. Azt gondolom, talán nem minden a pénz... Az a kampány elcsendesedett, aztán lett egy újabb kampány,  a Nagy Könyv mozgalom, ebben az évben pedig a Családi Olvasás Éve programot hirdette meg az Országos Széchenyi Könyvtár. Véleményem szerint igenis szükség van a kampányokra. Tudjuk, hogy szükség van rá, hogy az olvasást valamilyen módon segítsük, népszerűsítsük, hogy az analfabetizmus vagy a funkcionális analfabetizmus ellen megtegyünk mindent. Szükség van kampányra, hogy ha kell, és másképpen nem lehet, akkor így hívjuk fel a figyelmet az olvasás fontosságára.

KáPéJé: Egyetérthetünk azzal, hogy szükség van kampányokra? Ha igen, akkor nem forszírozom tovább...

Győri János: A kérdésben benne volt eleve, hogy kampány vagy kampányok... A folyamatos kampányok, én azt hiszem, hogy jók, de a legjobb persze a folyamatosan jó gyakorlat. A folyamatosan jó kampányok felhívhatják a figyelmet a lehetségesen jó gyakorlatokra, inspirálhatnak embereket, mobilizálhatnak embereket, sőt, egy jól megszervezett, jól felépített kampány a politika-csinálókat is rákényszerítheti például pénzforrások megnyitására, strukturális elemek kiépítésére, és így tovább. Mindent összevetve egy kampány önmagában nem tudja elérni a céljait. Tehát, ha nincsenek megfelelő, értelmesen fölépített struktúrák, értelmesen mögéjük rendelt, megfelelően flexibilis pénz és emberi állományokkal, akkor a kampány érdekes és inspiráló, egy ideig fenn is marad, de aztán megszűnik. A németekhez azért hadd menjek vissza.