2010 tél
Mechiat Zina

„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu

Mechiat Zina
Félelem a pátosztól
Falvai Mátyás: Gépindák
Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2010

Végy egy Tatabánya közeli települést, egy gyárat, egy ivót, néhány munkást, helyezd be őket az ötvenes évekbe, adj hozzájuk egy csapott evőkanál humort meg egy kis iróniát, rakd bele őket egy könyvbe, jól rázd meg és gyönyörködj a csodálatos társadalomrajzokban és apró történetekben. Falvai Mátyás második kötete, mely a Gépindák címet viseli, tíz történetet tartalmaz, amelyek a rendszerváltás előtti időszak Magyarországát festik le, egy munkás közegben felnövő kamasz szemszögéből, aki friss iróniával interpretálja lakhelyének történeteit. A könyvet olvasva még az is elkezd bőszen nosztalgiázni erről a korszakról, aki talán nem is élt ebben a korszakban, életében nem járt erőműben, se tisztességes ipari környezetben. Ezek a történetek olyan pontossággal festik le a magyarországi tót és sváb munkások mindennapi életét, amire minden gyerek csak áhítattal és cinkossággal tekinthet, hogy óhatatlanul felsejlenek bennünk nagyapáink és nagyanyáink történetei, akik néhány feles mellett mindig keserűen, de mégis mosolyogva emlékeznek vissza fiatalságuk történeteire.
Falvai Mátyás kötetében ilyen történetek szerepelnek, amelyeket a családi legendáriumból merítve, de persze sok helyütt átírva tár a publikum elé.
A jellemző alakokat és történeteket olyan nyelvi kontextusba ágyazva jeleníti meg, amelyet ha elkezdünk olvasni, néhány sor után a helyi ivó, a Zokogó Majom egyik vendégének érezzük magunkat, és ismerősként üdvözöljük a felbukkanó figurákat. Ezek a történetek természetesen nem merülnek ki abban, hogy roppant szórakoztatóak, nemcsak nagyokat felröhögve olvassuk ezt a könyvet a szereplők bájos teszetoszaságán mosolyogva, hanem egyúttal szociológiai tanulmányként is tekinthetünk rá. Betekintést nyerhetünk a svábok és tótok által lakott bányaváros mindennapjaiba, s emellett folyamatosan érezhetjük azt a tipikus ízt, a tragikus iróniát, amivel mindenhez hozzáállt a kor embere.
A szövegekben fontos szerepet játszik a humor, ami minduntalan enyhíti azt a tragédiát, ami a művekben oly erőteljesen jelen van. Ez a humor egyben tompítja és felnagyítja azt az elkeseredettséget, ami a szövegekből árad, tehát a szerző szavaival élve, eltusolása annak a pátosznak, ami negatív kicsengésű szövegeknél gyakran felüti a fejét.
Ilyenformán mindegyik műnek fontos szervező ereje a komikum, de a kötetben megtalálható egy gyöngyszem, amiben erőteljesebb ez a humor, mint a többi alkotásban, s emellett összegzi is az előtte felvonuló műveket. A Szeng blimgha ji (Hogy lennél te is grúz csecsemő!) című novella abban különbözik a többi alkotástól, hogy főszereplője egy guvuxu állampolgár, aki a csillagközi kereskedelem egyik vezető alakja. Ezt a szereplőt a szerző behelyezi egy tipikus ivóba, a munkások közé, a novellában megismerhetjük az ő gondolatait, impresszióit a magyarokról. Az eddigi művek egy implicit társadalomkritikát adtak, ez a mű viszont azt is kimondja, amit csak kiolvasni lehetett az előzőekből: „az egész guvuxu tudományos élet a magyarok sorsát lesi. Vajon meddig bírják? Ki lehet őket egyáltalán hozni a sodrukból?" A művet végigolvasva azt mondhatjuk, hogy nem, nem lehet, és ez nagyon jól van így. Az embert átjárja a proletár-romantika, átérzi a „ha minden, minden elhagyott, igyál egy kis konyakot" szellemiséget, és magáénak érzi az összes szereplőt.
A második, Hiány-variációk címet viselő ciklus, különböző hiányokra világít rá, amelyekkel a mai kor embere küzd. Ezek a hősök kiábrándultsággal tekintenek a huszonegyedik század világára, amiben nincsen semmi olyan összetartás, testvériség, báj, ami az előző rendszer nyomasztó, ámde összekovácsoló erejű világából áradt. A ciklus beszélői, főszereplői életkor és lakhely szempontjából teljesen különbözőek, ám mindegyikükben közös az a hiányérzet, ami oly jellemző a huszonegyedik század emberére. Az előző ciklusban sokkal kevésbé volt ennyire erőteljes a tragikum és magány, hiszen ott a beszélő életkora általában alacsony, így kevésbé érezzük állandónak azt a negatív világlátást, ami esetleg kitűnik a szövegből. A kötet második egységében azonban érezhető, hogy minden szereplő életébe bevackolja magát az a monotonitás, ami az előző rendszer munkásaiéban is megvolt, de a szövegekből kevésbé áradt ilyen erőteljesen a tragikum, ami észrevehető, de nem az van a fókuszban. A beszélő közönnyel ismeri fel és mondja el azokat a tragikus részleteket, amelyek az ő szájából még átütőbbnek hatnak, de mégis egy friss reményteljes nézőpont sugárzik ebből, ami megnyugtatja az olvasót, és nem taszítja becsmérlő letargiába, ami által megítélhetné a munkásokat, a rendszert és az egész kisvárosi közösséget. Azonban sokkal inkább a mai kor embere van becsmérelve, vagy talán maga a felnőtt kor, aminek hatására a sok szereplőből kirajzolódik egy dezorientált hős, akiben már csak olyan apró célok sincsenek, mint hogy kagylógyűjtésből gazdagodjon meg. Persze, az internátusban felnövő gyerek elmegy a bordélyházba, ahonnan természetesen boldogan távozik, de itt is van egy pont, amikor beléhasít: hol van a báj, hol van a kellem? Elsírja magát, majd az örömlány megnyugtatja és megjön a boldogság. Hát igen, itt van a boldogság, itt van a megnyugvás, a női ölben, a bordélyházban. Az előző rendszer korában felnőttként létező ember talán máshogy látta, az valószínűleg a háta közepére kívánta az egész akkori világot, és élete csupán egy túlélési mechanizmus volt. De annak az embernek, aki a rendszerváltással nemcsak az új világba, de a felnőtt korba is belecsöppent, az egy mérhetetlen identitásvesztésen ment keresztül. Próbálja összekaparni a múltját és saját magát azokkal a történetekkel, amelyeket az első ciklusban megidéződni láttunk. Az identitás kérdésének nehézsége Bánánd etnikai összetételéből is adódik, hiszen a tótok és svábok lakta település kisebbségi szigetnek is nevezhető. Ebben a kisebbségi közegben felnőni, majd a rendszerváltás után felkerülni Budapestre egészen nagy elveszettség-érzetre ad okot, amelyet kiküszöbölni anekdotázgatással és összegzésekkel lehet csak, ahogy a mű főhősei teszik. A kötetben nem egy szereplő jellemfejlődését láthatjuk, több emberi történetről olvashatunk, amelyeket azonban ha egyben nézünk, mintegy felülről rátekintve a felfestett világokra, tökéletesen kirajzolódik egy egység, egy nézőpont és egyféle társadalomkritika.
Falvai Mátyás második kötetét nyugodtan nevezhetjük érett alkotásnak, amely saját világot létrehozva reflektál mindennapjainkra, és különféle nyelvi bravúrokkal, s humoros történetekkel bilincseli le az olvasót.