2010 tél
Beszédes István
Zentán született 1961-ben, ott él ma is. Verset, prózát, drámát ír és fordít. A zEtna online folyóirat és könyvkiadó alapító-szerkesztője. Három verseskötet (Kívánja-e a pirosat?, 1988, Égviziséta, déli tükör, 1997, Messziről Andromeda, 2007), egy verses gyermekdráma-könyv (Rozsdaszín, 2006) és egy prózakötet (Napkitörés, 2008) szerzője. 2011-ben József Attila-díjat kapott.
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu
Beszédes István
Kaszting
Látni kell ezt a helyet
(most hadd ne áruljam el,
miért: oly sok hely van,
ami magán túlmutat, és oly sok,
ami önmagában több hely),
majd ennél torpan meg az az asszony
vagy az a férfi, aki valamiért több
egy egyszerű asszonynál
vagy férfinál (fél finál?),
egy idős asszony vagy egy öregember,
egy idős asszony vagy fiatal szeretője,
egy ifjú férfi és koros babája,
vagy két fiatal, aki önmagában több
idős asszony, több öregember,
aki önmagában több idős asszony
vagy fiatal párja,aki önmagában több
ifjú férfi és koros babája,
aki önmagában több fiatal pár
(most hadd ne írjam meg), most hadd
ne adjak személyleírást, mert hátha
nem is ő jön, nem az az arc tűnik fel,
nem is ők, nem azok az arcok,
az a hajforma, az a gesztus (gusztus)
torpan meg itt, amire számítottunk,
hanem egy másik idős nő, másik koros
úriember, másik idős asszony
vagy fiatal párja, másik ifjú férfi
és koros babája, vagy másik fiatal pár,
másik filmetűd, másik másság, hiba volna
mindent előre eldönteni, makacsul
ragaszkodni hozzá: mert lehet, ránk
tapad majd az a másik tekintet, és benn
leszünk egy már pergő másik filmben,
egy másik jelenetben, amire mégcsak
nem is gondolhattunk, amit egy mindaddig
ismeretlen arc írt, amelyet mások
(ha nem éppen másik mások) szőttek,
amelyben valamennyi eddig ismert
arcunkat megtaláljuk, vagy azokat,
amelyeket elfeledtünk, vagy azokat,
amelyeket eddig nem is láttunk,
mert nem itt éltünk, mert nem is éltünk,
a kasztingig élnünk sem szabadott.
Csak azt tudni még, hogy itt lassul(nak)
le, itt éri utol (őket), ezen a ponton
a premier (plán), tehát viszonyba kerül(nek)
majd a hellyel, s ezt a helyet aszerint kell
majd megvilágítani/kitakarni stb., szóval
(mindnek) látnia kell ezt a helyet,
s a helynek is látnia kell ő(ke)t,
s az arc(ok) viszonylatában alakul
majd az, amit rejt: a rom (műrom),
a kő (a drágakő), löszbabáival
az alakváltó sár stb., és akkor
még mindig nyitva marad a kérdés,
miféle csoda történt meg itt, mely
részlete/fordulata az ismert/
ismeretlen történetnek, ami mindenki
mással is megtörtént vagy megtörténhet,
lett légyen élettelen, élő vagy halott,
amelyet egy egyelőre ismeretlen,
meghatározatlan nemű ember (az összes
meghatározatlan nemű ember), pontosabban
egy másik, egy beazonosítatlan, nem emberi
arc (minden nem emberi arc) világosít,
vele a nem emberi a nem tárgyit, milyen
sírt (zárványt), milyen oltárt stb.,
minek a csodáját, minek micsodáját...,
amelynél, mondjuk, a hímnős Ádáméva
megtorpan éppen, minden hímnős ádáméva,
minden történetek, minden film, amelyben
megszületnek minden későbbi félemberek,
mind az újabb helyek, újabb sorok, újabb
sorsok, újabb tekintetek...