Te ugyebár Hódmezővásárhelyen születtél? Igen. Téged ugyebár a középiskola elvégzése és a tanári diploma megszerzése Szegedhez kötött? Pontosan. Te ugyebár, egy év híján, ötven esztendeje Kisújszálláson, ebben a nagykunsági városban élsz? Tagadhatatlan.

   Ezek után azt szeretném tudni, milyen alapon kerültél te a Miskolcról írók közé. Tegyük fel, hogy meghívtak. Mire hivatkozva? Mi szólt meghívásod mellett?

A történet szála a múlt század harmadáig nyúlik vissza. 1976, augusztus közepe. Legépeltem szám szerint tizenegy verset. Irány a posta. A borítékon szerepelt Papp Lajos neve, nagybetűkkel egy városnév: Miskolc. És egy irodalmi folyóirat neve: Napjaink.

   Néhány hét múlva levelet kaptam Miskolcról, a borítékban a főszerkesztő véleményével. 

   Jók a verseim, kiérződik belőlük a költői tehetség. Úgy döntöttek, bemutatnak a lapban. Ez novemberben meg is történt. Hat vers és egy tíz soros vallomás sorakozott nevem lobogója alatt. A vallomás részben idézett mondat azóta is a fejemben motoszkál: „Szeretem a költészetet, mert szeretetre késztet, és bemutatja nekem az életet”. A mozzanat sorsdöntőnek bizonyult számomra. És ami a legfontosabb, nem maradt elszigetelt jelenség.

   Mindenütt jó, de legjobb a tények mellett maradni. 1994-ben egy a Szolnok megyében élő és a megyéből elszármazott tollforgatóktól egy reprezentatívnak mondható antológia jelent meg. Erről a kiadványról egy terjedelmes és árnyalt elemzés jelent meg a Szolnok megyei Néplapban. Az írás alatt a szerző neve. Szolnoki ismerősömet felhívtam, érdeklődtem, ki ez a fazon. Megtudtam. Miskolcon él. Fiatal. Azért is firtattam a személyét, mert az általam írt versek elevensége, frissessége, az egyéni hang megnyerte tetszését. A legsikerültebb írások közé sorolta munkámat. Nem ismerem, de amit ír, becsülendő: ez sem maradt elszigetelt jelenség. 

   1996-ban jelent meg második verseskötetem, a Mikor szó érint szót. Akkoriban az imént emlegetett szerző szerkesztette az Észak-Magyarország megyei napilap irodalmi mellékletét: a Literátort. Ő már hét verset emelt át a kötetből a lapba. Két recenzió foglalkozott költészetemmel. A versek közé furakodott két grafika szintén a kezem alól került ki. Díjnyertes trófeaként tekintettem a velem foglalkozó egész oldalas összeállításra.

   Egy újabb miskolci szálat szövök bele a szövegbe. Csoportos könyvbemutató a városban, akik 1998-ban kevés eltéréssel azonos időben jelentek meg. Ekkor ráztam először kezet Fecske Csabával, és vette kezdetét egy máig tartó barátság. 

   Jut eszembe: 2000-ben vettek fel a Magyar Írószövetségbe. A két ajánlóm egyike épp a Miskolcon élő Serfőző Simon volt. 

Mindenütt jó, de legjobb, ha a tények útjelzőire hagyatkozik az ember. 

   A későbbi években, átlépve az új évezredbe, ha nyugat felé indultam el, ha kelet felé vettem az irányt, egy kapuval találtam szembe magamat, és őrzőjével, akiről ekkor már lecibáltam a „fazon” jelzőt. 

   Így állt elő az a helyzet, élve a metafora adta lehetőséggel, a Spanyolnátha ablakán kinézve Miskolcot láttam, és mögötte a mai magyar irodalmat. Aki a Spanyolnátha ablakán benézett, az olvashatott Szenti-verset, Szenti-recenziót. Szenti70. Láthatott Szenti-grafikákat, és a lapbemutatókon és a Légyottos könyvbemutatókon készült, a Kisújszállásról Miskolcra utazó úrról felvételeket.

Mindenütt jó, de legjobb, ha a tények mellett a hozadékra is esik egy kevéske fény. 

   Aki kaput nyit a művek előtt, számos esetben koncepcióba illő anyagot kér. Megrendel. Írj erről, vagy arról. Ez kihívás. Inspiráció. Járatlan útra csábít, és a muszáj noszogatta kreativitás a meglepetések egész sorát eredményezi. A személyes ismertség, a megismerés következő állomása a verseskötetekben való elmélyedés. Részletezés helyett állítom: ismerjük egymás köteteit, hosszan sorolhatnám a koronatanúkat, a különböző helyeken nyilvánosságot kapott recenziókat. Oda-vissza az egymásra hatás. Segítünk egymásnak a valóságfelület megnövelésekor. Félszemmel a másikat nézve, igyekszünk önmagukat felülmúlni. A centrum Miskolc, viszont kisugárzás mérete országos.

   Mindenütt jó, de nem árt, ha fekete-fehéren kimutatjuk, honnan indultunk, és hová jutottunk el.

   Tehát miként kerültem én a Miskolcról írók stábjába?

  Úgy, hogy költővé válásomhoz a Miskolcon élő alkotók jelentették a szellemi köldökzsinórt. Segítségükkel, támogatásukkal ereszthettem gyökereket Miskolc város szellemi életében. Ők és tevékenységem avattak miskolcivá. 

   Miskolc befogadó város, szellemi gyűjtőlencse. Múltja tágas, és hiszem, remélem, ezt kívánom, az egymást követő tehetséges generációk által jövője is hasonlóan tágas és impozáns legyen.