Első levél Édes nénémhez

Miskolcz, 6.októbris MMX.

Édes néném, kévánom, hogy legyen kéd ollyan szerentsés, miként én valék, érezze azt  a gyönyörűséget amidőn kéd levelemet olvassa, aminő gyönyörűséget érzek én, midőn  levelemet írom kédnek itt a messzi távolban. Ollyankor úgy érzem, mintha a kéd kezét, ah, nem is a kezét, hanem a szívit simogatnám. Nem tudom, kéd érzi é ezt a simogató érzést úgy bal oldaltájt a mellyében?

   Képzelje el aztat édes néném, ami vélem történt minapában a közeli serezőben, ahol én naponta tiszteletemet tevém, ahol engem igen nagy becsben tartának, mert énrám mindig lehet számítani: esőben, fagyban, napsütésben. Ha valaminő oknál fogva nem mehetek, mert hát biz'a ollyan is előfordul, nos akkor már kétségbeesetten kérdik, hol  voltam, mi történt vélem, hogy elkerültem házuk táját, nem haltam-é szomjan serital nélkül. Ülök, ülök megszokott helyemen, szemtül szembe a levendulakék szemű csaposnéval, aki, megmondom kédnek, megérne két hetes ajtócsapkodást otthon a békés családi fészekben. Ilyen időtájt, midőn mézet csurgat az október eleji nap, nyitva van az ajtó, s ha már nyitva áll, egy avasi bátor galamb, egy a sok közül betipeg rajta. Odatotyog hozzám, cipőmről csipegetni kezdé a morzsát vagy mit. Jó, tsipegesd tubicám, mondám magamban. Hanem az gondol eggyet és a vállamra szálla, majd onnét a fejemre, fejem tetejére, éppen szentantalos tonzurámra. Mit mongyak, élesek voltak a karmai, de ez még haggyán: ott könnyíte magán. Nem szóltam én egy szót se, gondoltam talám ha észre se veszik. Észrevették, mert bizonyára tudja kéd, hogy nem valék valami szálfa termetű egyén, így a sudárabb legényei látták a galamblelkű szárnyasnak ama termékét a tonzurámon, melly a farkatolla alatti kis nyíláson hagyá el az ő törékeny testit. Kérem kédet, hogy ne nevessen ki engemet, mint tevék ama gazok, kik megcsúfoltatásom tanúi valának. Tisztes koromra, és sörivó teljesítményemre való tekéntettel nem mondják ugyan, de elképzelheti kéd, hogy gondolják:  le vagyok sz...va.

   És higgyel el kéd nékem, igen rossz érzés lesz...va lenni.

Kérem kédet, szerentséltessen abban a kegyelemben és gyönyörűségben, hogy írjon nékem. Áldott kezeinek édes gyümölcsit szívszakadva várom avasi szürke kalickámban. Ne kímélje a papirost!Kíván kédnek Édes néném friss, jó egészséget:

szögligeti Mikes Kelemen alias zágoni Fecske Csaba

Hahó Öcsi!

Le vagy Te... Nincs ezen mit magyarázni, mellébeszélni, kipontozni. Hiába próbálnád kifütyülni. Ez már megtörtént. Nem én mondom, Te írtad, hogy a sörözőben a galamb a kopasz fejedre ...

Bár mondhatnám én is, hogy le vagy Te (turbék, turbék), mert nem vagyok én neked néni, pláne nem a nénikéd. Mégsem mondom azt, amit már megtett helyettem az a bizonyos galamb. De nincs is kedvem kötekedni veled. Igazad van: én sem vagyok már mai csirke, pláne nem galambfióka. És nem is most jöttem le a falvédőről! Tudok én még olvasni a sorok között. Ha akarnál tőlem valamit, akkor nem a csaposné kék szeméről áradoznál nekem... Egyébként is: ha rendes avasi költő lennél, nem a kocsmában üldögélnél, hanem mondjuk a bodzabokor alatt. És nem egyetlen galambról, hanem legalább egy galambcsapatról szavalnál.

Láthatnád Te is, ha nem lennél rest, és egy kicsit feljebb sétálnál az Avason, hogy Szabó Lőrinc szó nélkül, csendben ül a gimnázium előtt. (Igaz, neki nincs Szabó Lőrinc-díja, mint neked, de te még meg sem születtél, amikor ő már József Attila-díjas volt − és megkapta a Kossuth-díjat is!) Ő bezzeg nem panaszkodik a madarak miatt. Régen is csak gyönyörködött bennük, azt szedte versbe: miként suhog a galambraj leszállás előtt. Te még soha sem írtad le, mert tán meg sem hallottad, milyen finoman szól „szárnyaik édes püpügése”?!

Édes Öcsém! Öcsikém. Nem várj tőlem levelet. De Te csak írj szorgalmasan. Hátha egyszer majd sokat érnek a Te kézirataid is.

Második levél Édes nénémhez

Miskolcz, 12. októbris MMX.

Édes néném, mostanság kédnek semmi levelét nem vettem, talám csak nem görcs bántja kecses kis kacsóit, vagy inkább a postagalambok tévedtek el idefelé való útjukban a kéd levelivel, talám rossz irányítószámmal látta el üket? Hogy leveli nem jött, az nem igen esik jól nekem. Az viszont igen jól esett, látván a migrén, hogy itt semmi becsben nem vala, 2, azaz kettő serital után búcsút inte nekem.

   Gondolom, hogy sokféle és tsudálatos erejét hallotta kéd az istennyilának, de talám tsudálatosabbat nem hallott kéd, mint a melyet én olvastam gróf Bussy Rabutain-nek Madame de Sévignéhez írott levelében, mikor eszembe jut, mindég nevetnem kell, kaczagjon rajt' kéd is.

   Rómában egy franczia követ, amikor egyszer nagy mennydörgések voltanak, asztalnál lévén a feleségivel, és az ablakok, hogy nyitva voltanak, a mennykő se szó se beszéd általmégyen a házon. Ki-ki megijed, de semmi kárt nem tészen. Hanem a követné melegséget érzett, találja ki kéd, hol? De minthogy asztalnál vala, nem lehetett a szoknya alá tenni a kezit, de asztal után maga is nevetett rajta, hogy a mennykő megperzselte. Gondold el édes néném, hol kereskedett az a fránya mennykő. Ha ez így történt, amint a gróf leírta, a mennykő divatot teremtett, ha csak a gróf találta ki eztet, a mái módit találta ki: a mai nőket a mennykő sem tudná megperzselni ott, ahol a követnét perzselé meg, ugyanis önkezükkel szabadulnak meg az amúgy sikkes kis bundácskától, mellynek simogatása olyan kedves bír lenni a szerelmes férfi kezeknek.

   Most mongya meg kéd, hogy mik vannak!

Úgy látom, hogy levél jött kédtől drótpostán, de erre majd holnap válaszolok. Addig is tartsa meg kédet a Teremtő jó egészségben, friss jókedvben.

Szögligeti Mikes Kelemen, alias Zágoni Fecske Csaba

Nem írok. Nem olvasok. (Magyar nemes sem vagyok.)

Pontosítok: csak azért nem írok, mert azt olvastam, a híres édes néne sem válaszolt Kelemennek. Ráadásul néha úgy érzem: mindent leírtak már előttem. Mert bizony én olvasok. Főállásban olvasok. Csak ennek a bizonyos Szögligeti Mikes Kelemen, alias Zágoni Fecske Csabának a leveleit nem olvasom, mert én hajadon leány vagyok, és ezek az írások nekem nagyon közönségesek. Ezt csak onnan tudom, hogy véletlenül rápillantottam, és mindjárt láttam: megint malackodik. Legutóbb még az én mellyemet akarta simogatni, most meg már mások szoknyája alatt babrál. A nagyságos fejedelemről pedig egy szót sem ír. (Rákerestem: Ctrl+F). Ez leginkább azért bosszant, mert a hétvégén egy busznyi nyugdíjassal megyek Kassára, és állítólag én vezetem majd − Rákóczi nyomában − a csoportot. Jó lett volna valami személyes hangú irodalmi művel felszítani lelkesedésüket. Ehelyett mit kapok?! Pajzán prózát. Prózai pajzánkodást. Nem tudom, mit szólna a hálás utókor, ha felolvasnám nekik Szögligeti Mikes Kelemen, alias Zágoni Fecske Csaba leveleit?!

Hogy valami helyi színt vigyek a Rákóczi-túra irodalmi alapvetésébe, átnyálaztam Szabó Lőrinc összes műveit is. Ő sem írt egyetlen Rákóczi-verset sem. (A Mikes című pedig nem Kelemenről, hanem Lajosról szól.) Se Borsi, se Regéc, se Patak, se Kassa... Csak Áhítat, Buborék, Csodálkozás, Csinadattra, Káprázat − meg ilyenek. De legalább feltette a kérdést: „testünk mocskos titkaiból, születhet-e mibennünk egyetlen tiszta gondolat?” Ezt üzenem neked, Csaba.

Kelemennek meg azt, hogy álnéven se zaklasson engemet. Nem hiszem én, hogy komolyak lennének a szándékai. Szabó Lőrinc azt is megírta a Készséges halhatatlanokban, hogy Kőszeghy Zsuzsikáért bolondult ez a szegény íródeák. Még szerencse, hogy ezt megtudtam, mert még így virtuálisan sem szeretnék bedőlni neki. Pontosítok: elméletileg és virtuálisan semmiképp.

Harmadik levél Édes nénémhez

Miskolcz, 13.októbris MMX.

Édes néném, minap vevém kézhez rég ohajtott levelit, mellyet szomjú szemekkel és lélekkel olvasám. A csaposné kék szemeirül csak annyit, hogy rá kellett jönnöm, mégsem nekem kéklenek ollyan szépen, szép szavaimot pusztába kiáltám. Az én kék szemeim sugarait hiába bocsátám feléje. Alávaló asszonyállat!

    Az avasi galambokról én semmi jót nem tudok mondani, nem egyszer leverték már fejemről,  no nem a glóriámat − a sapkát, szárnyával eggyik jól fültövön vágott, pedig még azt se mondtam néki: fapapucs! Nagyon agresszívek. Nem szenvedhetem őket, pedig valamikor gyerekkoromban sok galambot tartottam, nem a húsáért, hanem győnyörűségből. Élvezettel és irigykedve néztem, ahogy a háztetőn csókolóztak, úgy szerettem volna csinálni én is, csak nem volt kivel Persze én nem a háztetőn. Egy Szabó Lőrinc nevű költőt én is ösmerék, való igaz, róla elnevezett díjam is vala, éljen hát Szabó Lőrinc! Elnézem szegényt, ahogy ott ül az Avasi Gimnázium előtt megszoborodva, galambok és verebek által megtisztelve. No, annyiban én mégis csak megelőzém Lőrinc kollégát, hogy bár nem valék Kossuth-díjas, de a galamb − és az olvasó −  engem már életemben lesz...t.

   Édes néném, hogy nem a kocsmában kéne üldögélnem, hanem a bodzabokor alatt? Nem gondolja kéd, hogy a serezőből olykor a bokor alá vezet az út? Igaz, a bokor nem bodza, mert az itt a mi környékünkön nincsen, csak madárberkenye. A madárberkenyének is van ám árnyéka, ott hallgatám, hogyan nő a fű, no meg a galambszárnyak püpügését.Bár lehet, hogy ez a püpügés nem is a galamboktól származik?

   Minapában láttam kédet a városban, mi tagadás ahhoz képest, hogy 320 éves, egész jól néz ki, 269 évet nyugodtan letagadhatna. Nem is értem, miért nem kötötték még be a fejit. Ha szemérmetességiben meg találtam volna sérteni

Kissé pajzán levelimmel, bocsássa meg meggondolatlan,  (versben)bujdosó szolgájának,

Szögligeti Mikes Kelemennek alias Zágoni Fecske Csabának

Ha már annyira nagy benned a közlési vágy,

írhatnál végre valami hasznosat. Mondjuk a Csínom Palkó nótájára egy avasi keservest! A Rákóczi-túrán ezt énekelhetnénk a nyugdíjasokkal.

Csak azt kérem tőled, hogy legyen a versben legalább két költő: az egyik ülhet a kocsmában a másik a vasbodza alatt, és legyen benne a száműzött íródeák is, a többit rád bízom.

Fene a csontos karabélyodat!

Negyedik levél Édes nénémhez

Miskolcz, 14.októbris MMX.

Édes néném, leveliben hiányolá kéd a Nagyságos Fejedelemrűl szóló híreket, aszt hiszem teljes joggal. Pótolom hát. A fejedelmünknek Istennek hála igen jó egészsége volna, hogyha a köszvény és a kólika búcsút akarna tőlle venni. Amúgy a kedélye meglehetős, minapában is eztet találta nékünk kissé elanyátlanodott bujdosóknak hunczut mosolyintások kíséretiben mesélni früstök után:

   „Egy új házas embernek igen szép, de kissé együgyű felesége volt. „Vigyázz magadra lelkem, − szólt feleségéhez − nekem útra kell indulnom, és ha valami csintalanságot követsz el, míg itthon nem leszek, egyszeribe szarv nő homlokomra még útközben” „Jaj nekem! − feleli a menyecske sopánkodva, − Mit csinálnék én, ha kéd szarvval jönne haza?”

    Alig hajt ki a faluból a férj, a fiatal kasznár megmagyarázza a menyecskének a szarvak titkát, aztán többször is eljárt hozzá leckét adni.

   Hazaérkezik a gazda, a menyecske eléje fut, nézi homlokát és nem látván rajta szarvat, így kiáltott fel: „Ugyan rá tudott kéd szedni engemet!”

   Jót derültünk ez adomán, szinte nyerítettünk a menyecske együgyűségén. Hanem komolyabbra fordítva a szót: a Nagyságos Fejedelem nagy munkába fogott, elkezdé diktálni nékem vallomásainak első részit. Olyan szépen fogalmaz, hogy az valami gyönyörűség, élvezettel mártogatom a pennát a kalamárisba. A kezdő sorokat idemásolom, hogy kéd is meggyőződjék rólla, igazat mondám.”Eggy bűnös vallomása: Tebenned érzem magam Jézusom, és ezért nem Betlehemben foglak keresni, hanem a szívemben,  amit akkor nekem mellyet kegyelmed révén méltattál arra, hogy megszüless benne, és mivel emlékezetembe idézed elhatározásomat vagy inkább gondolataimat, mellyeket elmémbe ültettél, amikor néhány holnappal ezelőtt szolgádnak, Ágostonnak hozzád szóló Vallomásait olvastam.” És így tovább többszáz oldalakon.

   Nem tagadhatom Kőszeghy Zsuzsikát, akiről kéd írt Szabó Lőrinc nyomán. Mondhatám, bagoly mongya verébnek, hogy nagyfejű. Láttam én már karón varjút. Tudnék én eggyet-mást a kollégáról. Az igazság az, hogy Zsuzskóm már a múlté, vagy valaki más valóságosabb férfi emberé. Bánja kánya! Néköm má a szép bajszú Bercsényi tetszik. Kedves kérésire kédnek fabrikálám egy versezetet:

    Avasi keserű

             Ad notam Csinom Palkó

   Itt élek én az Avason

   három hosszú éve.

   Versek között savanyodok

   a líra levébe'

   Nem is olyan messze innét

   egy nagy költő búsong.

   Könnyű neked Szabó Lőrinc,

   mert a tested csak bronz!

   Nincs szükséged seritalra,

   nem szárad ki ajkad.

   Azt se bánod ha a galamb

   könnyít magán rajtad.