viszony

hogy itt legyél megint, nem akartam,
bár minden mozdulat, gesztus, tudom
egészen mást sejtet, mint mikor
véletlenül nálad felejtettem egy-két
tárgyamat, vártam, hogy visszahozd,
noha egyszer valami úgyis leleplez,
hogy a felhőmintás jegyzetfüzet,
nem, az mégsem véletlen, mondtad,
vagy csak gondoltad, nem emlékszem
erre pontosan, az emlékek közül talán csak
annyi, hogy valami almafák alatt álltunk
sokáig, mondhatnám vágyhosszat,
aztán ugyanígy esőben, avarban, hóesésben,
akkor maradsz, válaszolom helyetted,
bólogatsz, leülsz, nézel

Evlyn Roe

nincs kiszállás a tengerészek hajójából
hiába szólsz hogy nem ezt akartad
nincs vészkijárat mi kivezetne innen
a fedélzeten egyedül maradsz csak

imbolyogsz árbocok árnyékhalmazában
kik vontatják előre a hajót és hová
milyen messzire indul az aki már nem is
mér semmilyen távolságot csak tovább

indul mindig mintha lenne merre  
egyfolytában egy elképzelt kikötőt keresve

Születésnapomra

immár huszonhárom éve vagyok nő
kibúvót, mentséget rosszaságaimra
sose kerestem, a volt szerelmem gyakran
Evlyn Roe-nak nevez, többet sírtam,
lázadoztam eddig, mint amennyit
nevettem, számban könnyből oldott
sóíz, testemen férfikezek lenyomatai,
szemem se rebben ha olykor
szabadosságom miatt szidnak,
vagy mert állandóan feleseltem,
szóval életemből huszonhárom év
elkobozva, sose talál meg az, aki
keres engem

Ahová meg nem érkezünk

1.

tényleg, még nem jártál az új lakásban
sötét színek, homálytapéták a falakon,
elnyúló csöndbe ágyazott délutánok,
a lépcsőházban árnyékkamaszok

botorkálnak, rendre kialszik a ház
előtti utcalámpasor, néha mint valami
sejtelmes, régi balladában, semmi támasz,
lépteim visszhangját hallgatom

annyiszor elmentem, visszajöttem, bejártam
mondtad, az ember az utazásban csak elkomorul,
irány, ha nincs, ne időzz idegen éjszakákban,
ragacsos sötétség beléd szorul

felnövök egyszer, a hátamról lehull a hátizsák,
súlyos csomag, egy szoba sarkában hagyom,
majd próbálkozom a rozsdás kulccsal,
ami elfordul végre egy zárban valahol

2.

mit annyiszor elszalasztottunk most itt van
szinte észrevétlenül közénk költözött
szóval mióta így lett ez itt velünk
elevenné vált minden az ajtók mögött

ahogy tágulni kezdett már a ház is
bár mindig tudom hogy melyik szobában
talállak majd mesélek később a kanyargós
folyosókról ködlegendák nem csak párat

hanem legalább ezret tudok és képzeld
néha olyan lesz igazi valóságos egészen
te majd mosolyogsz rám a lámpaernyők mögül
és közelebb ülsz hozzám ha nem érsz el

3.

kizárt dolog vagy inkább mégis sőt nagyon
különös párbeszédek színtere lett a ház
könnyed nyárutó odakint árnyékhinták
ringatóznak a behallatszó lombsusogás

elvegyül szavaiddal kérdezed mitől függ
hol van a cím és van-e mindig lapozás
látni remegő kézfejen aki válaszol izgatott
körbenő lassan a füstös  félhomály

aztán ugyanaz az idő mindig tovább gördül
élni kezd a házban valami megnevezhetetlen
csupa ígéret eleven alkalom
rajzolt vonalaidat tapogatom