A Szajna-parti randevún ^[1]  P. Aris  közömbösségét — bár   próbálta leplezni — B. Artók kifinomult érzékenysége mérnöki pontossággal jelezte. Tudta, érezte, hogy  a lány érdeklődése nem a személyének szólt, és amilyen hamar fellobbant, oly hamar is hunyt ki. B. Artók mégis, minden józan gondolkodása ellenére újabb randevút beszélt meg vele, méghozzá közös ismerősüknél, B. Écsnél, akit baráti körben csak Écskának becéztek, főleg a magyarok és szerbek, de a románok is. A találkozás azonban nem jött létre: beütött a válság a nagy háború képében. Az első világháború kitörésétől fogva lehangolta a zeneszerzőt, magánéleti krízisei mellett ez is újabb és újabb válságkorszakokba sodorta. Egy darabig még udvariasan sürgető levelekkel ostromolta Arist, ám ő egy idő után már nem is válaszolt moderato, andante, majd forte, sőt fortissimo hívásaira. B. Artók népzenegyűjtő munkájába menekült. Tehette, hiszen a katonaság alól alkalmatlanság miatt felmentést kapott, és kisebb-nagyobb kihagyásokkal új, egyre radikálisabb hangvételű műveket komponált. Siker azonban nem koronázta tevékenységét, se anyagi, se erkölcsi téren. Barátai, K. Odály főleg, és B. Écska karolták fel. Écska Odálytól tudta, hogy Artók depresszióba esett. Mindenképpen segíteni szeretett volna rajta, ezért hosszabb tartózkodásra hívta meg, annak ellenére, hogy neki sem ment valami jól. Artók  nagy rábeszélések hatására s azzal a titkos reménnyel tett eleget az invitálásnak, hogy talán váratlanul Aris is betoppanhat ottléte alatt.

B.Écs koncerttermek bérbeadásából élt, ami hovatovább nehézségekbe ütközött: a mars divatja nem kedvezett sem a menüettnek, sem a szimfonikus muzsikának. Így hát Artók válogathatott az üres koncerttermek és versenyzongorák között, s gyakorolhatott, komponálhatott kedvére. Écskával csak a reggeli és esti étkezéseknél találkozott, s bár észrevette az asszony kitüntető figyelmét, és elfogadta tőle a reggeli szalonnás, sonkás rántottákat és a bécsiszeletes vacsorákat is,  diszkrét szerelméről nem kívánt tudomást venni. B. Écska maga felügyelt a konyhában, hogy a pecsenye jól át legyen sütve, úgy, ahogyan B. Artók szerette. És belesütötte a rántottába és a porhanyós borjúszeletekbe szíve minden vágyát és odaadását. B.Artók pedig, miközben hónapokig élvezte a vendégszeretetet, P. Arisra gondolt, a Sztravinszkij-bemutatóra és a Szajna-parti estére, s végül szívében közönyt hordozva, maga után sóvárgást hagyva utazott vissza hazájába.

^[1] Lásd bővebben: Láng Eszter: P. Aris B. Artókra vár. In: Légyott 2007 — B. Artók + P. Árizs randevúja, Miskolci Operafesztivál Kulturális Szolgáltató Kht., Miskolc, 2007