2009 nyár
Kelecsényi László

„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu

Kelecsényi László
A szükséges tapsok
Feladó: B.écs
Címzett: B.artók B.éla
Sehr geehrter Herr!
Ön iránti tiszteletünk legteljesebb fenntartásával tájékoztatnunk kell, hogy színházunk nem vállalkozhat darabjának, „A csodálatos mandarinnak” a bemutatójára, mert a rendelkezésünkre álló adatok szerint a bécsi magyar királyi követség nem tudja megfelelő propagandával támogatni az ügyet, és az előadás tetemes költségeihez még részben sem tud hozzájárulni. Arra való tekintettel, hogy az Ön zenéje ultramodern voltából kifolyólag nem bírja a közönség osztatlan rokonszenvét — amelyet egy korábbi hangversenyesemény folytán tapasztaltunk — mégoly sajnálattal lemondunk a rendezvényről, mert a színházterem részbeni megtöltését, valamint a szükséges tapsokat csak úgy garantálhatnánk, ha a Bécsben élő magyar diákok hivatalból kapnának ingyen belépőjegyeket. Nem tudom elhallgatni, hogy döntésemben személyes aggályok is vezettek, mert az Ön tavaly rendezett itteni hangversenyéről azzal a benyomással távoztam, hogy zenéje igen nehezen élvezhető. Így tehát megggyőződésem ellen kellene cselekednem, ha a tervezett előadás érdekében kifejtendő propaganda élére állnék.
Mindazonáltal zenei munkálkodásához további jó egészséget és életerőt kívánok. Maradok a legteljesebb tisztelettel:
Ambrózián Lajos
intendáns
Wien, 30. dezember 1929.