Ernő kedves hetvenkedő Ernő

ha most — teszem azt és mért ne tenném —

egyszerre zúdulna deres-derűs fejedre

mind a hetven esztendő nem segítene

semennyi esernyő bőrig áznál sőt csontig

nem ösmerne rád oldalbordád Erzsikéd se

hogy ne így legyen mégse annak okát

az Isten is belátja — aki ugye nem az ember

legjobb barátja — lassan csepegteti az éveket

érintetlen hagyván az előzményeket

csupán sejtetve velünk az utózmányokat

így már elviselhető sőt kívánatos

ez az egész s benne a sok kicsi rész

lám az idő — hogy úgy mondjam — miként te is

kissé pocakot eresztett ám te vidáman

cipeled a rád testált keresztet kicsiket nyögve csak

hogy el ne riaszd a fehérnépet akik olyan észbontóan

szépek ugye mi nem egészen ifjak is szeretjük őket 

őket a bordánkból vétetett nőket akik mutatván

keblük gyönyörű halmát idézik meg az édenkerti almát

ölük iszamós rése mi más az ördög cselvetése

jól van ez így ahogy van bár sokkal jobb húsznak

mint sokkal többnek de az ifjan-maradás

titkára még rá nem jöttek belátom te csak

hetvenkedjél még sokáig drága barátom tudom én

van puskaporod csőre töltve fegyvered elsütheted

poénjaidat miskolci Légyottokon jöhet a Nyolcvan

s akkor azt kérdezed majd a Kilencven hol van

ide vele persze nem máris aztán jöhet a Száz is

Gyors nyár

(Sanzon)

gyors nyár hova futsz

hova vágysz

a fűben két ködalak

nyomukra se találsz

a fáradt levegőben

por pollen falevél

ki lopott napokat tőlem

ki van itt ha nem ő

se nem én

köhög a közeli erdő

az ég most szomorú látvány

arcunk hova lett

a tó vize márvány

lebbenő lepke falevél

te se leszel már soha nyár