Volt a cséb és kótrab, kezdem el megírni a levelet neked, mindent visszafelé, ahogy kezdek, opera helyett arepó lesz, hosszú óval, mert ódon a velő az agyamban, megavittam már a mattivagem, megdőlt a húsonévesek körében a melegrekord, gondolok vissza, hogy hányadik is ez az operami, amit még visszafelé is értenék, ha vallásos lennék. Vallásos vagyok és tudom, mi volt a csébbel, mankót rabol, aki féllábbal a síron, sorakoznak a lábak és a ménkők, munkaharmónikás is legyen az operafeszten idén, dédi, ha élne, elmenne, gondolok vissza dét en helyett, up to date, mondom angolosan. Idétlen vagyok itt a levélmegírás közben. A húsonévesek csak légyottot intenek, ők is megöregszenek, mondom melegen, a csébet sem ismerik, nekik bartók eszter is, béla is celeb. Veszem a soraimat és új bekezdés.
     Volt a cséb és a casco is volt, ez az írás olyan, mint a fickó a fán, a miazopera visszafelé, a régi reklám, malker vagy málklár a szószparkból, a szerelem melleresz két ellel, a szív visszér visszafelé, a koszorúerekciót nem tudom visszaidézni, mankóverseket meg nem tudok odázni. Vallomásos vagyok, ódáznom kéne feszt, elméletileg az évgyűrű biztosítással kellene kezdeni még fiatalon, de én mindent elköltök aznap, amikor épp nem celebelek. Spórolni meg csak a halálon tudok.
     A rab a rabbi visszafelé, mondom. Opera mi helyett van, kérdezem a válaszleveleimet, de ó, naiv vagyok vagy neiv, visszefilé vien, dupla vével vagy borisz a-val — a szürrealizmus visszafelé is szerelem. Mondom, bécsbéla-adubeszt, rosszul visszázok budapestre, miskolcról kifogy a szufla, csak a szuflék jutnak eszembe nagy ésszel, de az meg már elcsébelt és avitt, hosszú tével. Tévé elé ülök, nyitom a kólát és szürcsölöm — nem tévé, opera elé ülök, visszafelé szerelmesen, narkóéneket énekelnek a húsonévesek, meleg van, az első igazán meleg, visszafelé kérdezem, hogy elegem van-e, de nincs, a kóla hűsít, mindennek van ezredrésze és minden a végére melleresz.