Payer Imre költő barátom egyik szavát a másikba öltve ötölte ki, mit is írjon Önnek eme zord idejében a létnek, melynek zavarbaejtő érzelme szorítva hat le kebelemre, akárcsak K. Ossuth úrnak az ő ideje hírneves beszédje előtt. Tolmácsolom most Önnek Payer Imre átal nyelvbe tétetett üzenésem.
Igen, B. Écs uram — vállt a vállhoz vállalkozva válaszoljunk válságunkra fesztivál-találkozónkon! Fokozatosan cresendálva, erősödő tremorral és hangmagassággal, föl a fejjel, szívvel, hangmagasággal, mágikus hangközzel, határ a csillagos-válságos égbolt, ami Űr s az istenek panziója. Magyarán: Also! — legyünk büszkék válságunkra, mert ő a miénk, s mi az övé vagyunk! Áriázzuk körbe-körbe — ó, idő hangja, válság! Á meg á. De semmi brutálisan melankolikus ú vagy hisztérikusan sipító í. Csak a létmegdöbbenő — áááá. Á, újra itt? Hát, találkozunk újfent. Fantasztik, frenetik. Kössünk és oldjunk. Oldjuk a válságot. Meg. Szét, stb. Csakhogy hogyan? A Múzsa nem spekulál. A válság a Spekuláció szülötte. A Mű, ami a mi világunkhoz tartozik, a Teremtésé. Az Odahallgatásé, aki a Múzsára, az ő szülőanyjára figyel.
Tisztelt B. Écs ura, ammondó vagyok dacára a dacárandóknak, vegyük komolyan a hívást. Az időnek az ő töltését az egyűtt-válságban. Jó lesz nekünk. Legalább összedjük nagunkat. B. Écs uram, Ön körbekeringőzi a problémát, jómagam megconcertózom. Segít ebben Mandarin-testvér is, a Kékszakállú szintén ígéretet tett. Jöjjünk hát össze eme válságos korszakban, válasszuk ezt a helyet, ezt az időt. Talán csillapul. Múlik.

Szívélyes üdvözlettel: B. Artók