Honnan szalasztottak téged, ó, mondhatnám, Barbár Artók, mostohagyermeke birodalmának! Magyarnak vallod magad! Ah! Kik azok a magyarok?! Rebellis, izgága, kulturálatlan népség. Wien irtózik tőlük, de útjukat mégsem állhatja, mert van lojalitás meg liberalizmus, csupa ilyen puhány és káros fogalmak, amelyek megfertőzik az egészséges elméket. De én tudom, hogy te nem vagy magyar, sem délszláv, hiába pazaroltad rájuk energiádat. Te más vagy. Más nép számkivetett fia. Mégis elismerem hatalmadat, lásd, kivel van dolgod. Hajlandó vagyok veled szóba állni.

     Tegyük most félre az ellenségeskedést. Élces hangú levelem meg ne sértsen, tudod, mi Habsburgok büszkék vagyunk, s ha hibát lelsz bennünk, nyugodtan a szemünkre vetheted. De te egyedül vagy, mi sokan vagyunk, mert Liszt és Lehár is a mi emberünk, Kálmánt is Wien tette naggyá. Nagy idők embere vagy, de én mégis gúnnyal beszélek alattvalóidról, mert viselkedni nem tudnak, megegyezni sem, még istenes, hogy velünk Kiegyeztek. Utcaseprőink is morognak rájuk: „Jesus Maria”, elszemetelik a császárvárost, vissza kell kergetni ezt a csürhét a Nagyalföldre! És már danolni meg füttyentgetni se tudnak, amely végső soron nem nagy szám, de mégis ezzel valahogy be lehet azonosítani őket.

     Nincs esélyed a zenei versengésben, az egybevetés már önmagában nevetséges. Ugyan, kiket tudnál te az én tábornokaimmal szembe állítani? A nevüket is csak áhítattal vedd a szádra: Haydn, Mahler, Mozart, Schönberg, Schubert meg a Straussok! Hogy csak a legnagyobbakat említsem!

     Birodalmad labilis, magyarjaid hűtlenek és a többségük idült amnéziában szenved. Ha sokan tudják is rólad, hogy tehetséged rendkívüli, az irigység, a butaság a saját birodalmadban lehetetlenít el, és önként veszed le fejedről a koronát. És akkor belátod, helytálló az a megállapításom, hogy csak egy jöttment lehetsz, el kell hagynod hazádat, ha még boldogulni és komponálni szeretnél. Ott kell élned a föld túloldalán, az Újvilágban, hiszen sokkal inkább odavaló vagy, mint ide. Mostani közeged nem respektálhatja azt a kozmikus, ultramodern muzsikát, amelyet megalkottál, jóllehet nyomorúságos sorsú, közép-európai népek dallamait is a zenédbe csempésztél. A tengeren túl értenek meg majd igazán, mert ott már elindult a homogenizáció folyamata, ami itt csak öten év múlva veszi kezdetét. Én már nyerő pozícióból lődözöm intrikáim, magad döntöd el, sértelek-e vele.

     Üdvözül vetélytársad (több, mint barát):

B. Écs.