Pasolini
Tomaji Attila

József Attila (2003), Somlyó György (2005), és Sánta Ferenc (2005) válogatott műveinek.
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél

Tomaji Attila
Ölelkezők
Pier Paolo Pasolini halálára, Dobai Péternek ajánlva, aki azóta siratja őt
reggel felveszed a ruhád amelyet átjárt
a csend az éjszakai szoba —
lemész a partra hol a nagy folyó
hömpölyög öntudatlan
Még itt vagyok, mert emlékezem
testem templomára, amit ti, Ragazzi di vita,
nem láttatok a Campo de`Fiorin,
hol utoljára, akár Giordano Bruno máglyája,
még egyszer felizzott, s hosszan fénylett
a ravatal súlyos leple alatt.
Aki meghalt, meghal megint,
mert örök a spirál futása,
bárha zuhan, zúgva zuhan is
az ostiai éjszaka fekete napja —
lemész a partra hogy jelentést kapjanak
szavaid melyek majd ott jutnak eszedbe
tenyeredben átlangyosodott
kavicsot ejtesz a vízbe óvatosan
hogy tükrét össze ne törd
Csillagszemű éhes fiúk, az ég
sötéthajú, felbérelt angyalai
jöttek el értem. Bezúzták tükreim
s a templom zárt kapuját is,
szegekkel szaggattak,
ütöttek rést rajtam, sebet, számolatlan —
Hideg hullám hiába ömlött,
hiába mosta szakadatlan,
nem lesz testem tiszta soha már:
homokra futott hullámnyomok
nyelték el bőröm sóval telt sóhaját.
szemed nem elég éles
hogy meglásd madarak itt-ragadt árnyékát
Hideg szemekkel nézett
egy életen át
a kiolvasott világ!
ott sötétlik a víz színén
és fonákján is hol fáradt halak úsznak lassan
nem hallod beszédük pedig szólnak ők is
beszélik a horog nyelvét
s nem gyúl harag szívükben mikor
közel hajolva hozzá suttogni kezdenek —
Ez itt a föld, ahová estem,
az meg az ég, amiből lettem:
összeköti őket a megtöretett test.
Fiúk, ez utolsó gigászi lakomán,
vegyétek és egyétek köldököm,
s remegjetek az örömtől!
a horog imbolyogva közelít
megnyílt szájukhoz közelebb még közelebb
míg végre megérinthetik egymást
míg végre megérthetik egymást
nem ugyanaz-e a kettő?
Ha éjszaka hal meg a férfi,
úgy ahogy én,
oleanderbokrok olajzöld árnyai közt,
hol a tenger hatalmas harangjai zúgnak,
a hajnali horizont tárulva hívja
s fiává fogadja őt, a bátort.
a halak elnyílt szája mondja s a horog kérdőjele
megnyitja szavaikat
de van-e a halaknak szíve
kérded lent a parton hol a nagy víz
hömpölyög öntudatlan —
Csillagszemű éhes fiúk,
összes ütéstek
megköszönöm most.
Végleg kiűzettem,
ám lettem: beteljesedett
helyettesíthetetlenség.