Pasolini
Bajtai András

LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél

Bajtai András
A vér köre
Engem mindig is a művész halála érdekelt.
Az utolsó előtti pillanatok tökéletessége.
Ez a ritka és megismételhetetlen hibátlanság.
Celan kézfeje, ahogy a híd korlátját szorítja.
Plath arca, miközben egy tepsire hajtja fejét.
Camus tekintete a visszapillantó tükörben.
Vagy Pasolini utolsó sétája Halottak Napján,
1975-ben. Ahogyan napszemüvegében és
trikójában a tengerhez indul, vajon tudta-e,
hogy most utoljára. Elképzelem ezt a sétát,
vajon milyen lehetett. Hogy vártak-e rá, vagy
követték. Elképzelem, ahogy siet, elképzelem,
ahogy lassít. És elképzelem, ahogy körülállják.
Pier Paolo, írhatta valamikor a tengerpart
homokjába egy kisfiú. Pasolini, írom most
én, alig láthatóan, egy versbéli sikátor falára.