mint mikor a kertben tombol a tavasz vesszőnyúlványomra bontod bokraid
cipőnk talpához ragadnak a hegyek mellénk szédül néhány ki l o m é t e r k ő
precíz f o l y a m a t á b r á i n k mellett el aztán össze k a p a s z k o d i k az erdő
suhannak a laktanyák és az idő egyedül vagyunk A FÉNY ÉS A VILÁG
TÉRidomaitól még k ö l c s ö n kapjuk a nap kiszív tekintetünkből mindent
egymás sejtoszlopát [NEM GONDOLKOZUNK] szorongást reményt és a sós vizeket
e l g u r u l t sajkacsontjaink vezetnek ab ovo és az úr mégsem súgja meg
karkosárba gyűlik a rét A HATÁRT kihez rimánkodik most a horizont
majd kibontja i s t e n VAGY VALAKI MÁS aki fél és o b s z c én szavakat morog
aki koporsót fon és n e m é n e k e l [AKI]ÚGY FEST A FÖLDGOLYÓ ASZTALÁN
TÉL VAN sorsunkasarokbantérdepel mint könnyek között az oxigénhiány