Használjuk ezt a nevet, bár nem jellemző, hogy magunk között így beszélnénk a SzET-ről (ami nagyjából ennyit tesz: szörnyű egy társaság, de ezt mégsem írhatjuk ide).
Elsősorban baráti társaság. Még olyan is van közöttünk, aki nem ír. Ez azt hiszem, azt jelenti, hogy a társaságunk pótolhatatlan (de legalábbis fontos) neki. Ha már itt tartunk, olyan is van, aki már nincs is közöttünk, tanulmányai szólították el a fővárosba. Az itt bemutatott fiatalokban az is közös, hogy a miskolci Célpont Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda irodalmi klubjában próbálnak tájékozódni a kortárs magyar irodalomról. A klub egy, a Célpont által kiírt pályázat nyomán kialakult szűk társaság. Életkorukból adódóan folyton változásban van, a továbbtanulók kimaradnak, a nehézségi erő viszont magukkal ránt másokat.

A három fiatal tehetsége tapintható, bár különbözőségük egyértelmű. Míg egyikük egy végtelenül sokrétű, de igen pontos óra, ahol a fogaskerekek összefüggéseit nem értjük tapasztalat nélkül, addig másikuk egy átláthatóbb szerkezetű, míves, precíz időmérővel lep meg. A társaság egyik kísérletező kedvű tagja pedig folyton neon megvilágítású digitális órákat hoz, néha úgy tűnik, nincs olyan ember, aki le tudná olvasni a kijelzőjét.

Nekem mindannyian kedvesek. De, ami ezután jön, már nem rajtam múlik.

S ők ezt tudják.