Azt akartam, hogy fájjon, Pasolini. Azt akartam, hogy az a Pasolini nevű férfi szakadjon atomjaira, s én legyek a felelős érte. Csak én. Ez számomra kulcsfontosságú; a felelősség, mint a levegő, olyan. A felelősség frissen mosott tiszti egyenruha. Bizony Pasolini, ezt az egyenruhát ritkán veszem le; akkor is csak mosatni. Én vagyok a racionális ember; nézz az arcomba Pasolini! Én még szarni is racionálisan megyek! Kúrni is csak racionálisan, de a kettő együtt nem megy; nem úgy, mint nálatok, buziknál. Hogy taszítóan hideg szemem van? Viseld el! Hogy a szemem visszatükrözi roncsolt arcodat? Tudsz mit csinálni? Kiszámíthatóság, ez a jelszó Pasolini! Csak a kiszámítható kultúra, a kultúra! A deviánsokat nem szívleljük! — Tudod, én és a többi racionális ember. Mi szeretjük betervezni őrültjeinket; s aztán elvezetni őket, ha túléltek pár elektrosokk-kezelést. Ez a mi modern zenei műfajunk, csak vájt fülűeknek, érted: vájt-fü-lű-ek-nek. Szikémmel külön hallójáratot vájok a füledbe: csak azt halld ami ésszerű, tárgyszerű. Ha csak rajtam múlna, haló-járatot csinálnék neked.
Azt akartam, hogy fájjon, Pasolini. Nem csak fizikailag, nem csak lelkileg, hanem intellektuálisan is; bár fizikai fájdalmat okozni, abban van csak spiritusz.! Kutatsz a tekintetemben, honnan lehetek ennyire ismerős — ezt szeretem a legjobban: a bizonytalanság torkon ragad, de még van erőd pörgetni az agyad, mint öregasszony az olvasót. Ettől a ponttól lehet lefejteni a személyiséget, csak egy lökés és csupasz vagy barátom; szalutáló csontváz a biológia szertárban. Vagy nem, várj, van egy jobb: olyan leszel, mint a csont, amiről a pirospozsgás, nyáladzó hentes, most fejti le a véres húst. Vagy a véres hús leszel? Látod, most megzavartál. Mi a fasznak zavarsz meg! Tudhatnád, hogy erre mennyire érzékeny vagyok! Ja, hogy az érzékenységemre apellálsz? Arra, hogy megsajnállak és lazítok egy kicsit a kötélen, amivel a fotelhoz kötöztelek? Naiv. Most mér' kellett kiprovokálnod az újabb ütést, mér' jó ez neked? Hogy élvezed? Na, ezt nem hiszem el Pasolini. Lehet cinikusnak lenni, s azt mondani: a fájdalom ápol, eltakar, felmelegít, de az eszméletvesztés előtti utolsó pillanat, a csúcspont, hogy úgy mondjam, rosszabb, mint bármi, amit emberi léptékkel mérni lehetne. A totális csend előtti utolsó kattanás. Üvöltő kattanás. És a csonkolt testrész, egy gondosan előkészített zománcozott lavórba hull. A csonkolt intellektus, és annak rángatódzó idegei, érdekes. Látod, én is tudok költői lenni, furcsa dolgokat mondani, ecetera. Most meg, mit röhögsz? Mi a faszt röhögsz Pasolini? Mi olyan vicces? Mi?

Minden a fejemben volt, majdnem lesodródtam az útról. Hirtelen nem tudtam, honnan vette az agyam az egészet: tudatom melyik sötét kamrájában találta. — Kicsit nehezemre esett vezetni, bár senki nem volt rajtam kívül az autópályán. Azt hiszem, a kocsiban himbálódzó csontváz alakú légfrissítő miatt jöttek azok a képek. Igen, igen, az a Pasolini-konferencia Genovában, ahol szinte mindenkivel sikerült összevesznem. Mintha nylon zacskó lenne ráhúzva az elmúlt két nap történéseire, mintha nem történt volna semmi, csak lebegés egy koszos Audiban; legalább itt biztonságban éreztem magam, hmm. Pedig megfogadtam, hogy semmi fű, kevés pia. Máris újabb bevillanás: valami kövér fickónak magyarázok az európai kultúráról. Előttem legalább hat üveg sör; látom az órát is: még csak fél kilenc. Majd ugrunk tíz óra tájékára, mikor az ausztrál írónővel táncoltam a bárban. Megfogtam a seggét, sikoltozni kezdett, hülye picsa; bár tudtam, komoly tudós így nem viselkedhet. Azután, hogy kiheverjem kudarcomat, egy lepusztult moziba ültem be. Horror ment: egy idióta tömeggyilkos pengével metszette le a fiatal nők mellét, ilyesmi. Emlékszem megkérdeztem a mellettem ülőt, rágyújthatnék-e, megijedt, mert már rég égett a kezemben a cigaretta. Amikor egy nagyon szép mellű lánynak vágta le a bimbóját: elélveztem. Hangosan. Majd újabb kép: a mozival szemközt lévő macskaköves utca elején hányok. Valaki elmegy a hátam mögött; perverz — suttogja egy ócska hang.
Szép fák az autópálya szélén, én meg a legrondább lelkű irodalmár, ez aztán a karrier. Aztán mikor a rendőrök integettek, hogy álljak félre, már beugrott minden...az a görög jogász, a Pasolini pólójában, sznob viselkedésével...Igen, elmondta vagy százszor, mennyire hasonlít Pasolínire.
Rágyújthatok? — kérdeztem órákkal később.