Ez most egy bábfilm lesz. A férfi mereven nézett maga elé, izmai megfeszültek a gondolkodásban. A címe... a címét még kitalálom. Bábfilm, vagyis film bábukkal... kirakatbábukkal. Az ötlet villanytűzként rázta meg. Hogy fognak nézni a többiek, kidülled majd az az aszott szembogaruk is. Remek. Hiszen a bábuk arca mindig olyan sablonos, csak néznek a világba, de ha megfelelő világítást kapnak, a szemük somolyog, rémüldözik, ordít. Ez az: most a fény nyelve fog szólni helyette. A sok beszéd is mellőzhető és teret kap a végtelen. Mert amit nem enged a személyiség, azt a bábu nem tudja visszautasítani. A férfi kissé elferdítette fejét, élvezte, ahogy roppan a nyaka. Snitt.

- Egyelőre egyre lesz szüksége, azt mondta. Biztos megint valami furcsaságra készül. Tudod milyen... ő megcsinál bármit, amit akar, még a saját halálát is eladná forgatókönyvnek. Nem, témát még nem mondott. Talán rájátszás a legutolsóra. Nem, elege van már belőlük. Jaja. Ő? Fél? Nem hinném. Szerintem ennek érzései sincsenek. Na, akkor keddre? Jó lesz, majd érte küldök. Naná, hogy férfi. Mit gondoltál? Ismered... najó, leteszem, már így is elbeszéltem az időt, és valami nagyon ordít az utcán, az agyam is mindjárt szétpattan... Snitt.

Most, hogy gyakorlatilag két hete együtt éltek, még inkább tudta, hogy jó úton jár. A bábu mindent megtett, amit ő akart. Akkor emelte a kezét és a lábát, amikor csak mondta neki. Kicsit még önállótlan volt. És a szeme... az volt a legcsodálatosabb. Hát mégis jól megérezte. Néha, amikor éjjel órákon át nézett vele farkasszemet, bámulta azt a tompán csillogó szempárt, ami sosem csukódott le, szóval akkor mindig hallani vélte, hogy a bábu az ő lélegzetvételével párhuzamosan szuszog; apró, szinte nesztelen ütemekkel cserélődött benne a szoba levegője. Az egészben egy dolog zavarta: nem tudta, hogy nevezze. Aztán egyik éjszaka felriadván ránézett a mellette fekvő testre, megfordította és a combjára firkantott egy nevet, s visszamerült rémesen valósághű álmába. Snitt.

Szegénynegyed, délután 4 óra. Egymásra boruló házak, két ablak között kifeszített kötél, rajta mocskos alsóneműk. Elviselhetetlen meleg, ember nem mozog odakint. Az utcán összekap két kuvasz. Az egyik szájából félig megrágott húscafat lóg. A másik kerülgeti, láthatólag nagyobb, erősebb. Halk morgás tölti be a kis utcát. A kisebb kutya a falhoz lapul, szűköl. Hirtelen három patkány ront ki, megtámadják a nagyobbik kuvaszt, megölik. A másik szájából kiesik a húscafat. Már nincsen nyelve. Snitt.

Milyen kicsi és fényes ez az odú. Akárhogyan is, jó itt. Vajon mért bámul állandóan az az ember? Jó lenne, ha legalább néha levenné rólam a szemét. De az új ruhák egyértelműen jól állnak. Csak azt nem szeretem, amikor ez hozzámér. Meg fura a humora. A múltkor is, a nyakam köré tekerte a telefon zsinórját és közben vihogott... Miért ilyen meleg és száraz itt minden? Még a levegő is. És túl sok a fény... Snitt.

Az ember meghajolt. „Páratlan, zseniális!”- suttogták többen. A bábu is vele hajlott, úgy mozgott, mintha élne. Le-fel, le-fel, állandóan járták páratlan táncukat. Egy idő után a bábu és a színész lábai eggyé lettek, lehetetlen volt megállapítani, hol végződik az egyik, és hol kezdődik a másik. A nézőtér legszélén ülő két férfi érdektelenül pillantgatott a színpadra. „Mit szólsz ehhez, Paolo? Mi is ilyenek leszünk majd, sosem engedjük el egymást” — a másik férfi egy szót sem szólt. „Na, gyere, menjünk, elég ebből a bohócságból, indulnunk kell.” A másik még mindig nem szólt, élettelenül bámult előre. A beszélő férfi megragadta, maga után húzta, durván, átkozódva rugdosta ki a színházterem előtt parkoló kocsiba. Közben bent egy szerencsétlen véletlen folytán a nagy sikert aratott bábnak és mozgatójának összhangja megbomlott, és egy test fejjel előre lezuhant a színpadról. Snitt.

Két öltönyös kéz csap össze, hátuk mögött ezer mérföldnyi siker, mosolyukból új felhőkarcolók fakadnak, lejátszott életek zörögnek a zsebeikben, szemeik mögött agyonhallgatott dicséretek pattognak, két erős, öltönyös kéz csap össze, bejáratott motorral indulnak a nagy útnak, talán az utolsó küldetés lesz ez, falra hányt borravalókból épült szegénységből menetelnek, a két öltönyös kéz összecsap, egy tetű halott. Snitt.

Az autó minél sebesebben hajtott. A test minél kisebbnek látszott. De talán még kivehető volt egy elmosódott név a bal combján. Snitt.