Pasolini
Kürti László
1976-ban született Vásárosnaményban, Mátészalkán él, az Esze Tamás Gimnázium tanára. Első verseskötete 1999-ben jelent meg Félszavak címmel, Kovács László néven. E kötet második kiadása 2000-ben látott napvilágot. 2003-ban második kötete már Kürti László neve alatt jelent meg Akvárium címmel. 2003-ban Kocsis-Hauser Díjat kapott. 2003-tól tagja a Fiatal Írók Szövetségének. Írásait közölte a Parnasszus, Új Holnap, Spanyolnátha, Hitel, Liget, Polisz, Prae, Új Forrás, Új Horizont, Partium. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának filozófia szakán végzett. 2006-2010 között a Partium irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat versrovatának szerkesztője, jelenleg főmunkatársa; többek között Jelenkorban; S-ben; Alföldben; Kalligramban; Hitelben; Bárkában; Magyar Naplóban; A Vörös Postakocsiban; Prae-ben és a Mozgó Világban is publikált. 2007-ben Balázs Ferenc-díjat kapott, Alkalmi otthonok címmel jelent meg kötete a Parnasszus gondozásában. Legújabb verseit az Élet és Irodalom, a Kortárs közli. 2006-tól 2008-ig a Partium irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat versrovatának szerkesztője, 2010-től főmunkatársa. A 2007-ben megalakult Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Írók Társasága (SZIRT) Irodalmi Egyesületnek alapító tagja. 2009-től tagja a Magyar Írószövetségnek. 2010-től tagja a József Attila Körnek. 2010-ben Vörös Postakocsi nívódíjat kapott. Végzettsége szerint filozófus, testnevelőtanár, gyógytestnevelőtanár. Jelenleg a Debreceni Egyetem filozófia tanszékének PhD hallgatója. Legutóbbi verseskötete: Testi Misék (2012, Magyar Napló). Honlapja: www.kurtilaszlo.hu LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Kürti László
Pasolini hetero tévelygései
rómától nem messze eső úton
oly csuda dolog történt meg velem
egy kiskorú ki akkor tizenhét volt
éppen bájait kínálta föl nekem
én romantikus dekadensként élek
mutatkoztam be tüstént míg lehet:
„az első benyomás ha kicsit fáj is
a többi így lesz jobb majd észleled”
film a vers vagy más világi égbolt
csak combok töve közt az isteni
dühöt ellentmondástól fűtött vágyat
- ezt nyílván ő még mind nem ismeri
e pajkos útonálló lett a vesztem
összetörte a szívem fegyverem
a szív a fegyver pótolható eszköz
de lelkem senkiben meg nem lelem
mert autó hajtott át felettem négyszer
mit nem is olyan sok kimondani
de téli gumik vad mintái lelkem
kilenc darabra tudta osztani
kilenc darab vagy év az mégsem mindegy
ha rabságban kell végig sínyleni
lélekdarabként vándorolni folyton
vagy egy darabban csak gubbasztani
új vallomásba forr az új igazság
mert más személyt nevez meg gyilkosom
hogy kire kenhető még ez a gazság
azt pénzelt szeretőmre rá hagyom...




