Pasolini
Magolcsay Nagy Gábor

LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél

Magolcsay Nagy Gábor
Postludium
1
borostyán ül a kőfalon és a fiúk
szoknyádba belekap
holnapi horgonyom
a horizonton ív delel
fölötte
lángoló mogyoróbokor az ég
alatta
összeérnek a pogány anyatigrisek
te is tudod
kataklizmád határát súroljuk
talán még belülről
2
egyenes háttal lépj át a falon
én nem leszek érted mártír
odakint
gyámoltalanul lobog az éjszaka
idebent
harmadnapja emészt
a szubjektivitás
3
megálmodtam égerfakoszorúd
kibontod kilométerkövemet
előtte
neonfényben fuldoklik a város
mögötte
kifordult kés alatt vajúdik az ég
4
mondd hová terítsem
a szerelmet
a sarokban
álomba szolmizált üvegcserepek
a falon
szélesre meszelt ébresztőóráim
hozzák a tavaszt
5
mellem keresztjén törtfényed permetez
ecsetvonalam körmeid alá
fölé
ágyazódik az utolsó éjszaka
aztán elfordulsz inkább magad felé
a naptár sem a régi
mondod
s hogy én vagyok
a megtestesült logagráfia
6
hiába minden lamentáció
ez már neked sem fáj
csatornaharmaton fekszik mindenünk
a h u r o k
a m a g
s a régi tánc
7
csitul a rekviem
gregoriántól gospelig
heversz árokarcomon
az új időt morzsolod
s a láthatárt
8
ez a negyedik óra
a végén magadra maradsz
kürtődből kilököd
habarcshangomat
most forr össze
a tegnapelőtti mosoly
9
torzul a hajnal
rám ruházza féktelen maskarád
a sarkamban lohol
lám így ér tetten
a februári szó
egy vemhes oktávba temetkezem
hiába
negyedik nyomomat okozod
10
agancsomba akad
vétlen ritmusod
vigyáznod kellene
egy hajnali harapás
dézsmálja
szitáló héjadat
11
vulkánok lábánál
gyűjtöd homoktöviseimet
porig ég a vasárnapi ebéd
vulkánok lábánál
gyűjtöd homoktöviseimet
12
egymás testére
mordul a hajsza
átlépünk
néhány fogalomhatárt aztán
lopni tanítalak
a vége mindig ugyanaz
rémlátó szavak árnyékában
száradunk
13
vetetlenül forog évszakunk
völgyben ázik a téglagyár
felcsipegetjük egymás zálogát
valahogy így
kapitulál a tél
14
tűzvonalba reked a séta
kásásodik a farsangi lepel
babonád alól
már rég kihúztuk
a fundamentumot
15
lassan újjászületik
a levetett kabát
érik a lokális kikelet
fejembe zárod
csöndmozsarad
s az első rajjal
elsimulsz
16
kihűlni látszik az utcabál
elnyeli páros hangodat
fejemből kiborul
a nukleáris álom
ma elfárad minden szorítás
17
sarokban csorbul
a buzogányvirág
mondod mert te vagy
a megtestesült
ökológiai gondviselés
aztán
vargabetűm nyaggatod
kötött kockádban megfogan
a délutáni roham
18
ördögtriangulumon babrál
a déli csók
csermelyünk kitapintja pulzusát
valahol emlékem legyezed
határozatlan évelőd
a nyolcadik zergevirág
19
hogyan legyek így szelíd
hisz
nem miattam jöttél
gerincemre akasztott díszeid
már a nyár függelékei
laterális metszeted
állattól istenig
20
rámol az este
megromlik
az emberjavító szándék
ma sem hagytál itt semmit
hátam mögött
éppen jól viselsz
21
már majdnem utolértelek
mondtad
inkább tévedjünk el
mondtam
ha tudnád
minden azon a majdnemen múlt