HIEROSZ GAMOSZ EGY SZERTARTÁSBAN

Szín:
Egy kihalt, poros, elhagyatott mellékút szélén, valahol Olaszországban, ismeretlen helyen. Kietlen pusztaság mindenütt.
Az út szélén egy lerobbant, régi típusú, ismeretlen/felismerhetetlen márkájú autó áll, a motorháztető felnyitva, a bal hátsó kereke hiányzik, téglákkal pótolták ki a helyét.

Személyek:
Ismeretlen nő (kb. 30 körül)
Ismeretlen férfi (még húsz is alig múlhatott)
Öltönyös férfi (negyven is lehet)
Csizmás Kandúr (mint a mesében)
Rendőr (hülye, mint a viccekben)
Bemondónő (hangja a rádióból)
Hulla (120 napja merev)
Idegen vének kara (átlag életkora hetven év, de inkább több)

(A hulla az út szélén, közvetlenül az autó mellett fekszik. A darab végéig így tesz.)

Ismeretlen nő: (a Hulla fölé görnyedve sír.) Paolo, kellj fel! Kellj fel, szépen kérlek! Kellj fel és járj, Paolo!
Csizmás Kandúr: Hagyja már, hát nem látja, hogy meghalt…
Ismeretlen nő: (a Kandúrhoz.) Halott?
Csizmás Kandúr: Ennél halottabb már nem is lehetne…
Ismeretlen nő: (ismét a Hullához.) Palolo, kérlek, szólj hozzám, Paolo…
Öltönyös férfi: (tudálékos.) Uram, képzelje, azt mondják Önről, hogy „Szophoklész tragédiáját kiindulópontként felhasználva (…) egyrészt a saját életét végigkísérő lelki problémákról tesz felkavaróan őszinte vallomást, másrészt újra bejárja az emberiség útját a lét értelmének keresésében”.
Ismeretlen férfi: (a motorház fölé görnyedve próbálja megjavítani az autót, a karja olajos, az arcán is maszatos foltok.) Nem is gondoltam volna…
Öltönyös férfi: Tudna nekem valamilyen elfogadható magyarázatot adni arra, honnan ez az eszeveszett rajongás a görögökért?
Ismeretlen férfi: (a Hullára mutat.) Ezt inkább tőle kellene megkérdeznie…
Ismeretlen nő: A görögöket könnyű szeretni. Magam sem tudom, miért, s nem is tudnám megmagyarázni… Egyszerűen arra teremtődtek, hogy az ember szeresse őket. Van bennük valami, ami eleve adott ahhoz, hogy szerethetőek legyenek. Tud követni?
Öltönyös férfi: Honnan is tudhatnám?
Ismeretlen nő: Hááát… Mert maga olyan!
Öltönyös férfi: Milyen?
Ismeretlen nő: Hááát… Olyan, aki tudja követni az embert, ha elmond neki valamit…
Öltönyös férfi: Akkor tudom…
Ismeretlen nő: Akkor jó. Nem tudom, mi lehet ez a görögökben, de valami elemi erő, elemi ösztön, ha érti, mire gondolok… És az Oedipusz király ideális… Abban mindent el lehet mondani… Mert jól van, addig rendben, hogy a thébai mondakör szerint, tehát eredetileg Oedipusz megöli saját apját, majd nőül veszi saját anyját, akitől gyermekei születnek… Eddig világos, követhető, egyszerű…
Ismeretlen férfi: És gyönyörűséges…
Ismeretlen nő: Az. De az Oedipusz király nemcsak ennyi.
Csizmás Kandúr: Hanem sokkal több ennél…
Ismeretlen nő: Úgy bizony. (Keményen belebokszol a Hulla mellkasába.) Paolo! Kellj fel és járj! Paolo! Paolo, mozdulj már, itt az idő, indulni kell!!! (Talpra ugrik és rúg is egyet bele.) Paolo, tudnod kell, hogy itt hagylak, s aztán a bíróságon mindent letagadok később…
Öltönyös férfi: (ismét nagyon tudálékos, idegesítő, tenyérbe mászó.) Van valami letagadnivalója a hölgynek?
Ismeretlen nő: Igen, van.
Öltönyös férfi: És mi volna az?
Ismeretlen nő: Maga előtt is letagadom. (Szünet.) Semmi… Magának semmi!
Csizmás Kandúr: Visszatérve… Mielőtt a hölgy rugdalózni kezdett…
Ismeretlen férfi: Szóval?
Ismeretlen nő: Hol is tartottunk?
Öltönyös férfi: A tagadásnál. A letagadnivalónál…
Csizmás Kandúr: Nem, dehogy! Oedipusznál…
Ismeretlen nő: Igen, az jó. Az Oedipusz mindenre jó.
Öltönyös férfi: Migrénre is?
Ismeretlen nő: Sőt, eredménnyel lehetne alkalmazni az AIDS gyógyításában…
Öltönyös férfi: (visszautalva.) Kár volna tagadni…
Ismeretlen nő: Oedipusz nemcsak egy történet, benne van minden. Benne van Paolo élete is, pedig ő meg sem ölte az apját… Anyjával meg ágyba bújni, nos… Nem rá vallott volna! Gyermekeket nemzeni? Ugyan… Paolo is szerette, imádattal szerette a görögöket…
Öltönyös férfi: (a Hullához lép és rúg bele néhányat.) Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy. Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy. Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy. Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy…

Idegen vének kara: (áttetsző kis tüllruhácskákban áttáncol a színpadon.) Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.

Ismeretlen nő: (az Öltönyös férfihoz.) Gyilkos!
Öltönyös férfi: Igen, az vagyok, szándékosan tettem, előre kitervelve. De én legalább nem tagadom.
Ismeretlen nő: Paolo sem tette!
Öltönyös férfi: És Oedipusz?
Ismeretlen nő: Ő nem is tudta…
Öltönyös férfi: Bocsánat, jaj, észre sem vettem, papa, hogy megöltelek…
Ismeretlen nő: Csak később, a legvégén nyomozta ki, amikor Thébát elérte a végzet…
Csizmás Kandúr: Ezért is írta később Babits Mihály, hogy az Oedipusz király a világirodalom első krimije.
Ismeretlen férfi: Igen, ezt tanúsíthatom!
Öltönyös férfi: De hogy jönne, hogyan is jöhetne össze a ti Paolótok élete Oedipuszszal? Hogyan is lenne képes ő önmagáról beszélni Oedipuszban?
Ismeretlen nő: Egyszerűen. Az Oedipusz király sokkal több az alaptörténetnél… Paolo is benne van, s ne vedd nagyképűségnek, de én is benne vagyok… Az én történetem is ott van benne, még ha az én történetemben sem minden úgy igaz, ahogy ott el van mondva, s feltételezem, Paolo történetében sem minden úgy igaz, ahogy el van mondva… De kit érdekel ez? Ha egyszer ott van. Ha magától értetődően univerzális.
Öltönyös férfi: (dünnyög.) Paolo, Paolo, Paolo, Paolo, Paolo…
Ismeretlen férfi: (előjön a motorháztető mögül.) Az Oedipusz király úgy beszél a valóságunkról, hogy közben meg sem említi azt, úgy beszél a hétköznapjainkról, hogy közben elfedi a szemünket, elkendőzi a látványt, s észre sem vesszük… Csak belegyökerezünk, gyökeret eresztünk az Oedipuszban, s egyszeriben arra ocsúdunk, hogy ott vagyunk benne, vagy Oedipusz van ott bennünk… Oedipuszszá lettünk… Vagy Oediups lett a mi fizikai valónkká…
Öltönyös férfi: Értem én ezt?
Ismeretlen nő: Hááát… Illenék…
Ismeretlen férfi: Igen, Babitsnak egészen bizonyosan igaza volt. De én még tovább megyek: szerintem az Oedipusz király az első szimbolista színmű a világirodalomban… S ezért, éppen ezért tudott benne Paolo is önmagáról mesélni…
Öltönyös férfi: De miről is beszélek én, hiszen soha nem is láttam ezt a filmet…

Idegen vének kara: (cirkuszi akrobatacsoportként keresztülmutatványozik a színpadon.)
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.

(Szünet. )

Csizmás Kandúr: Több görög tárgyú filmet is készített, igazán irigylem érte… (Elővesz egy cetlit, amelyről felolvas.) A szophoklészi Oedipusz király után az olasz rendező… Nem görög! Az olasz rendező megalkotta következő sötét ókori drámáját. Euripidész tragédiájának cselekménye Pasolini számára kiindulópontot jelent a vallásosság születése feletti elmélkedéshez. A varázslónő Medea szerelmes lesz az argonauták fiatal vezetőjébe, Jasonba. Segít neki megszerezni az aranygyapjat, menekülés közben pedig megöli testvérét, hogy lassítsa az üldözőket. Néhány év elteltével Jason feleségül akarja venni a korinthoszi király lányát, azonban a féltékeny Medea varázslattal elégeti a nőt, azután pedig megöli saját gyermekeit. Medea szerepében az egyik legnagyobb operaénekesnőt, Maria Callas-t láthatjuk.
Öltönyös férfi: (lefitymálja.) Nagy dolog!
Csizmás Kandúr: Várj, itt a másik! (Tovább olvas.) Afrikai Oreszteia -- Ebben a különleges dokumentumfilmben Pier Paolo Pasolini „filmes jegyzeteit” láthatjuk, amelyeket egy Afrikában forgatandó Oreszteiához készített. A kamera arcokat, magatartásokat vesz szemügyre, az utcák forgatagában és az egyetemeken. Szereplőket kutat, akik a görög tragédia Afrikában élő valóságát meg tudnák jeleníteni. Mint Pasolini minden művében, az örök dráma most is politikai aktualitásokkal keveredik.

(Csend.)

Öltönyös férfi: (hosszas kivárás után.) A rádió legalább működik ebben a roncsban?
Ismeretlen férfi: Az akkumulátornak elvileg semmi baja…
Öltönyös férfi: Bekapcsolod, hogy legalább halljuk a híreket?
Ismeretlen férfi: Nem bánom… Baj nem lehet belőle… (Ismét bemászik a felnyitott motorháztető alá.) Jöhet valami jó kis zene?
Csizmás Kandúr: Bármikor!

Idegen vének kara: (lopakodó léptekkel átsomfordál a színpadon.)
(görögül:) Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
(albánul:) Paolo, te nem vagy albán, olasz vagy.
(románul:) Paolo, te nem vagy román, olasz vagy.
(horvátul:) Paolo, te nem vagy horvát, olasz vagy.
(magyarul:) Paolo, te nem vagy magyar, olasz vagy.
(németül:) Paolo, te nem vagy német, olasz vagy.
(franciául:) Paolo, te nem vagy francia, olasz vagy.
(litvánul:) Paolo, te nem vagy litván, olasz vagy.
(ukránul:) Paolo, te nem vagy ukrán, olasz vagy.
(oroszul:) Paolo, te nem vagy orosz, olasz vagy.
(törökül:) Paolo, te nem vagy török, olasz vagy.
(észtül:) Paolo, te nem vagy észt, te olasz vagy.
(örményül:) Paolo, te nem vagy örmény, te olasz vagy.

(Csend.)

Öltönyös férfi: (hosszas kivárás után.) A rádió legalább működik ebben a roncsban?
Ismeretlen férfi: Az akkumulátornak elvileg semmi baja…
Öltönyös férfi: Bekapcsolod, hogy legalább halljuk a híreket?
Ismeretlen férfi: Nem bánom… Baj nem lehet belőle… (Ismét bemászik a felnyitott motorháztető alá.) Jöhet valami jó kis zene?
Csizmás Kandúr: Bármikor!
Ismeretlen nő: (eszébe jutott!, hirtelen felpattanva, nagy hévvel, mindenkinek a szavába vágva hadarni kezdi.) Az Oedipuszom például nem is csak rólam szól, hanem elsősorban a bátyámról. Egy kedves, érdekes, egészen lírai kis történet ez a miénk a testvérszerelemről… Pedig igazából az Oedipusz király sok-sok nemi, szexuális kérdésről szól, de a testvérszerelemről nem. Mi ketten, Péter és én ezt a valónkat leltük meg az Oedipuszban… Igazából az Oedipusz király a világirodalom első erotikus valóság-show-ja.
Öltönyös férfi: Testvérszerelem az Oedipuszzban?
Ismeretlen nő: Elképzelhetetlen?
Ismeretlen férfi: Nem, nem, dehogyis, nekem tökéletesen belefér.
Öltönyös férfi: Persze, belefér… Miért ne férhetne?
Ismeretlen nő: Péter és én… Egy folyópart, egy szerényen berendezet lakás, abban is legfőképp a legényszoba… Egy nyári, szabadtéri koncert… Csónakozás a folyón… Tábortűz az erdőszélen…
Öltönyös férfi: Az Oedipuszban? Vagy a testvérszerelemben?
Ismeretlen nő: Jó kérdés! Nagyon jó kérdés… Nem tudom, mert nem tudom azt sem, hogy mi éltük-e meg így a saját Oedipuszunkat, vagy az egészben ez már eleve benne volt… Nem tudom… (Kicsit eltöprengve lelassít.) Ehhez talán klasszika-filológiát kellett volna tanulni…
Csizmás Kandúr: (nagyon-nagyon nyomatékosan.) Hölgyeim és uraim! Ott tartottunk, hogy ZENE!
Ismeretlen férfi: (felkapja a fejét.) Jaj, persze! Majdnem elfelejtettem… (Beül az autóba és valamit szöszmötöl az autórádióval. Kis idő múlva felhangzik a Queen együttes I'm Going Slightly Mad című zeneszáma, de nem az elejétől kezdődik, hanem valahol a dal közepén szólal meg, ahogy az már általában lenni szokott, amikor állomást keresgélünk a rádiókészüléken.) Megvan! Működik!!!
Csizmás Kandúr: Ez az! Az egyik legkiválóbb kedvencem!
Ismeretlen nő: (a zenére reagálva ismét odaszalad a Hullához és a ruháját a mellkasánál rángatva kiabál vele.) Hallod ezt, Paolo? Hallanod kell! Ha most ezt nem hallod meg, sohse fogod, Paolo! Hallanod kell! Ez még majd csak 1991-ben fog megjelenni, ez az album, ez a zene ma még nincs. Ha most meghalsz, sohasem hallgathatod meg, érted? Ha most meghalsz, a számodra ez sohasem létezik majd! (Dühösen belerúg a Hullába.) Kellj fel és járj, Paolo… A picsába!
Öltönyös férfi: (dünnyög a bajsza alatt.) Hol vagyunk még 1991-től…?!
Ismeretlen férfi: Messzire, pajtás, messzire!
Öltönyös férfi: Meg kellene hallgatni a híreket… Hátha minket is bemondanak…
Ismeretlen férfi: (eltekeri a rádiót, egy ideig keresgél, majd megállapodik egy ismeretterjesztő műsoron.) Ez még jó lehet…
Bemondónő: (felolvas.) Mint ifjú, írt több elégiát…
Öltönyös férfi: Kicsoda, Paolo?
Csizmás Kandúr: Ugyan már! Psssssssszt!
Bemondónő: (folytatja.) …mikből pár töredék fenn is maradt; naggyá azonban tragédiái tették. Első diadalát Athénben 484-ben nyerte egy — már elveszett — tragédiájával; régi életrajza tizenhárom ily nagy diadalt (Suidas a halála után színre hozott drámáit is beleszámítva: huszonnyolcat) sorol fel. Diadalai színterét, Athént valamely — eddig világosan nem tisztázott — okból egy időre elhagyja, s Szicíliában, Hiero király udvarában él, hol több drámáját hozza színre, s megírja a helyi vonatkozású Aetna-drámát is; időközönként többször visszatér Athénbe, majd végképp Szicíliában, Gélában telepszik meg, s itt is hal meg 456-ban. Haláláról egy valószínűtlen monda van hagyományban, mely alighanem egy apotheosisát ábrázoló gemma gyermekes félremagyarázásából ered…
Öltönyös férfi: (elégedetlen nyögéssel szólásra nyitja a száját.)
Csizmás Kandúr: (lepisszegi, mielőtt még megszólalhatna.) Psssssssssssssssssssssssszt!
Bemondónő: (folytatja.) …hogy tudniillik a költőt egy sas körmei közül a fejére esett teknősbéka ölte volna meg. (A gemmában a sas körmei közt: teknősbéka-héjból való lyra van. Goettling magyarázata.) Arcképét Pausanias tudósítása szerint már a marathoni ütközet nagy képén is megfestették a Poikilé-ben; Plutarchos szerint a 110. olympiasban Lykurgos szónok indítványára néki s két nagy tragikus-társának az athéni Dionysos-színházban ércszobrot emeltek; mi csak egy antik gemmáról, mely az említett apotheosisre emlékeztet, s ennek nyomán a Melchiorri-felfedezte capitoliumi szép szoborról ösmerjük a költő vonásait. (L. Baumeister: Denkmäler des klassischen Altertums, I. 34.) Életére fő forrásunk a legrégibb kéziratban, a codex Mediceus-ban levő, s talán az ifjabb Dionysos Halikarnassostól való életrajz; fontosak még Suidas feljegyzései.
Öltönyös férfi: Muszáj ezt?
Ismeretlen férfi: (eltekeri a rádiót, majd rövid keresgélés után megállapodik valami insztrumentális jazz zenén.) Pedig izgalmas volt…
Csizmás Kandúr: Lestem ám, hogy mikor törik bele a nyelve ezekbe az ókori nevekbe…
Ismeretlen nő: De legalább ezt az akadályt eredménnyel vette.

(Szünet.)

Ismeretlen férfi: Van valakinek egy cigije?
Csizmás Kandúr: Nálam még akad egy féldoboznyi… (Már nyújtja is felé.)
Ismeretlen férfi: Egyébként nem dohányzom, de tudod, hogy van az…
Csizmás Kandúr: Néha a passzív dohányos is megkívánja az aktivitást…
Ismeretlen férfi: Ja, nem árt egy kis testmozgás: belélegez, kifúj, belélegez, kifúj, belélegez, kifúj…
Csizmás Kandúr: (öngyújtóval tüzet ad az Ismeretlen férfinak.) Nem mondom, hogy egészségedre…
Ismeretlen férfi: Ne is, csak azt az egyet ne!
Öltönyös férfi: Maguk szerint kiről beszélhetett?
Csizmás Kandúr: A rádióban?
Öltönyös férfi: (bólint.) Jaaa…
Ismeretlen férfi: Nem hiszem, hogy Paolóról… Paolo még nem lehetett. Neki legfeljebb a halálhírét mondhatnák be…
Csizmás Kandúr: Nem mindenki akart görög lenni… Még azok közül sem, akik pedig zavartalanul tehették volna.
Ismeretlen férfi: No, persze, görög léttükre nem nehéz az ilyesmi…
Csizmás Kandúr: Volt olyan görög is, aki Szicíliában telepedett le, mert szívesebben lett volna inkább olasz…
Ismeretlen férfi: Jók ezek az oda-visszaságok…
Csizmás Kandúr: Szívesebben lett volna olasz, habár akkor valószínűleg még úgy mondták volna: latin… vagy római… Habár meglehetősen foghíjasak az ilyen tárgyú ismereteim. Legfőképp, ami Szicíliát illeti. Elsősorban a Keresztapákból tájékozódtam…
Ismeretlen nő: Meg tudsz nevezni legalább egyet is?
Csizmás Kandúr: Don Corleone!
Ismeretlen nő: (fanyar vigyorral az arcán.) Most nevessek?
Csizmás Kandúr: Poénnak szántam, így hát megtisztelnél vele…
Ismeretlen nő: De csakis és kizárólag a te tiszteletedre! (Erőltetett, mesterkélt hahotázásban tör ki.)
Csizmás Kandúr: (egy ideig hagyja, hadd csinálja, majd helyeslően bólint.) No, így már mindjárt más.

(Hirtelen teljesen elsötétül a színpad. Ismeretlen férfi felkapcsolja az autó reflektorait. Kilép az utastérből és visszamegy a motorházhoz, melynek tetejét most hangos csörömpöléssel és egy jól irányzott mozdulattal teljesen váratlanul lecsapja. Ismeretlen nő lép be az autó reflektorainak fényébe — csak kettejükre esik némi fény a színpadon. Beszélgetésük meghitt, családias.)

Ismeretlen férfi: Ki vagy te valójában?
Ismeretlen nő: Mire vagy kíváncsi?
Ismeretlen férfi: Kezdjük a neveddel…
Ismeretlen nő: A gyerekkoromra? A felnőttkori traumáimra? Arra, hogyan veszítettem el a szüzességemet? Az első csókomra?
Ismeretlen férfi: Mindez együtt te vagy. Mindez egybe gyúrva…
Ismeretlen nő: Meséljek neked a bátyámról, Péterről? Meséljek arról, hogyan szeretkeztünk? Meséljem el, hogyan vett videóra hulla részegen, teljesen meztelenül?
Ismeretlen férfi: Apránként, nagyon apránként mindent…
Ismeretlen nő: Mintha gyógyszert adagolnék?
Ismeretlen férfi: Mintha lassan ölő méreggel akarnál eltenni láb alól…
Ismeretlen nő: Akarod, hogy szeresselek is, vagy beéred annyival, ha mímelem?

(Vad csókolódzásba kezdenek. Ismeretlen nő miközben két karjával Ismeretlen férfi nyakába csimpaszkodik, lábával átkarolja annak derekát. Hirtelen elhajol ismeretlen férfi szájától, és tenyerével letapasztja azt. Most a férfi nyakát, vállát csókolgatja )

Ismeretlen férfi: Tudod mit? Nem is érdekel a neved… Hiszen annyi néven nevezhetlek, amennyin csak akarlak… Annyi néven szólíthatlak, amennyi csak eszembe villan… Annyi nevet adhatok neked, amennyi jólesik…
Ismeretlen nő: Ne áltasd magad…
Ismeretlen férfi: Az lehet a neved, amire gondolok…
Ismeretlen nő: (miközben tovább csókolgatja.) Iphigéniád nem lehetek… Pölö…
Ismeretlen férfi: Nem is adnék neked neveket… Meglévő neveket biztosan nem…
Ismeretlen nő: A Laura éppen elég, amit szüleimtől kaptam…
Ismeretlen férfi: (megakadva.) Tehát mégis van neved…
Ismeretlen nő: Ezt soha nem is tagadtam.
Ismeretlen férfi: De titkoltad!
Ismeretlen nő: Legfeljebb nem akartam megmondani…

(Szünet, érezhető feszültség kettejük között. Egymás szemébe néznek.)

Ismeretlen férfi: Az öltönyös miatt?
Ismeretlen nő: Öltönyös?! De kedvesek lettünk… Mondjuk inkább egyszerűen csak gyilkosnak…
Ismeretlen férfi: Mondjuk annak, ami…
Ismeretlen nő: Annak, ami igazán! Ami a lényének veleje!
Ismeretlen férfi: Igen! Megvan! Tudom már, hogyan foglak nevezni…
Ismeretlen nő: Phaedra?
Ismeretlen férfi: Nem.
Ismeretlen nő: Antigoné?
Ismeretlen férfi: Nem.
Ismeretlen nő: Hanem?
Ismeretlen férfi: (keze már mélyen bent jár Ismeretlen nő blúza alatt.) Oedipusznak foglak szólítani… Oedipuszom, mondd, akarsz-e lenni?
Ismeretlen nő: (hirtelen hangos röhögésben tör ki.)
Ismeretlen férfi: (értetlenül néz rá.) Most mi van?
Ismeretlen nő: Olyanok vagyunk,mint a szőke nő a viccben…
Ismeretlen férfi: (továbbra is értetlen.) Miért, az milyen?

(Az autó reflektorai hirtelen kialszanak. Halvány fény világítja meg a gépkocsi másik végében gubbasztó Csizmás Kandúrt és Öltönyös férfit.)

Csizmás Kandúr: (meggyújt egy szál gyufát, amiről cigarettára gyújt.)
Öltönyös férfi: Olvastad a Háború és békét?
Csizmás Kandúr: Nem.
Öltönyös férfi: Hanem?

(Az autó végében gubbasztó Csizmás Kandúrt és Öltönyös férfit megvilágító fény kialszik, s ismét kigyulladnak a jármű reflektorai.)

Ismeretlen nő: (ledobja magáról a blúzát és egy hirtelen mozdulattal hátat fordít ismeretlen férfinak.) Hogy én legyek Oedipusz?
Ismeretlen férfi: (miközben a nő hátán kiakasztja a melltartón a kapcsot.) Hiszen mi más is lehetnél?

(A melltartó a földre esik a lábukhoz.)

Ismeretlen férfi: (átkarolja a neki háttal álló Ismeretlen nőt és markába fogja annak mellét.) Oedipuszom…
Ismeretlen nő: Akarod, hogy szeresselek is, vagy beéred annyival, ha mímelem?
Ismeretlen férfi: Nem értem ezt a kérdést…
Ismeretlen nő: (leemeli a férfi a kezét a melléről.) Akkor maradjunk mégis inkább csak a Laurában…
Ismeretlen férfi: (most a nő meztelen vállára hajtja a fejét.) Azt hiszem, soha nem tudtalak igazán szeretni… Ahány újabb és újabb formában ismertelek is meg, mindig ugyanazok a távolságtartási mechanizmus éledtek újra bennem… mindig ugyanazok a kijelölt életpályák mentén veszítettelek el…
Ismeretlen nő: Újrajátsszuk az évezredes történetet?
Ismeretlen férfi: Volna értelme még? Lenne benne még egy új esély?
Ismeretlen nő: Kérdésre kérdés a válasz…
Ismeretlen férfi: Akarod, hogy szeresselek is, vagy beéred annyival, ha mímelem? Ismeretlen nő: Miért van az, hogy állandóan csak kérdésekre kérdéseket halmozunk? Miért nem tud nekünk soha elég lenni a jelen való? (Hirtelen a férfi felé fordul.) Nézz rám! Itt állok előtted, szinte teljesen meztelen, majdnem teljesen kiszolgáltatottan… Nézz rám! Látod rajtam a kiszolgáltatottságot? Látod…?
Ismeretlen férfi: A gyönyörű testedet látom…
Ismeretlen nő: A testemnek csak egy részét látod… Csak annyit látsz belőle, amennyit én meg akarok neked mutatni belőle… Ne hidd, hogy ha én nem akarnék neked megmutatni a testemből annyit, amennyit most látsz belőle… Ne hidd azt, hogy akkor láthatnád…
Ismeretlen férfi: Engedd meg, ó, engedd meg nekem, hogy a szexuális játékszered legyek…

(Szünet.)

Ismeretlen nő: A szexuális rabszolgád vagyok!

(Szünet.)

Ismeretlen férfi: Rúgj bele Paolóba!
Ismeretlen nő: (megdöbbenten néz rá.) Hogy micsoda?
Ismeretlen férfi: Rúgj bele Paolóba!
Ismeretlen nő: Micsoda?
Ismeretlen férfi: Rúgj bele Paolóba!
Ismeretlen nő: Ezt nem kérheted…
Ismeretlen férfi: Mondom: rúgj bele Paolóba!

(Szünet.)

Ismeretlen nő: (hirtelen sarkon fordul, a Hullához lép és többször egymás után jó erősen belerúg.)
Ismeretlen férfi: Felizgat?
Ismeretlen nő: Aljas vagy.
Ismeretlen férfi: Felizgat ez a helyzet?
Ismeretlen nő: Aljas fráter!
Ismeretlen férfi: Felizgat az erőszak?
Ismeretlen nő: Nem…
Ismeretlen férfi: Felizgat kegyetlennek lenned?
Ismeretlen nő: (a férfi karjaiba omlik.) Ne tedd ezt velem…
Ismeretlen férfi: (a válla alatt megemeli a nőt, hogy el ne essen.) Gyere, pihenned kell, fáradt vagy, megterhelő volt ez a mai nap… (A gépjárműhöz vezeti és befekteti a nőt a hátsó ülésre.)

Idegen vének kara: (cirkuszi akrobatacsoportként keresztülmutatványozik a színpadon.)
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.
Paolo, te nem vagy görög, olasz vagy.

(A fények most ismét a teljes játékteret megvilágítják.)

Öltönyös férfi: (Ismeretlen férfihoz az Ismeretlen nőre kérdezve rá.) Mi baja?
Ismeretlen férfi: Ááá… Semmi, csak elfáradt… Megterhelő volt ez a mai nap… (Rácsapja az autó ajtaját a hátsó ülésre fektetett ismeretlen nőre.)
Csizmás Kandúr: (tudomást sem vesz az előtte szólókról, a kivonuló Idegen vének kara után kiált.) Uraim! Uraim! Nem lesz ez így rendben…

(Szünet.)

Csizmás Kandúr: No, jöjjenek csak vissza szépen…

(Szünet.)

Csizmás Kandúr: Igen, igen, teljesen komolyan gondolom! Tessenek csak szépen visszajönni! Igen, igen, mintha érdekük is fűződne hozzá…

(Az Idegen vének karának tagjai lassan elkezdenek visszaszivárogni a színre.)

Csizmás Kandúr: No, tessék csak szépen előjönni! Így, így, nagyon jó… Nem lemaradozni, ha kérhetem…
Ismeretlen férfi: Mi akarsz tőlük?
Csizmás Kandúr: Szerintem legalább egy karének dukálna nekünk… Nem lehet azt csak úgy elsikkasztani a sorok között… (Vissza a karra.) Igen, igen, uraim… És hölgyeim! Egy karéneket lesznek szívesek prezentálni itt nekünk… Sebtiben!

(A kar tagjai a játéktér szélén csoportosulnak, mintha tanakodnának, hevesen megvitatnának valamit.)

Csizmás Kandúr: Valamit, ami ennél a Paolózásánál, ha nem is sokkal, de legalább valamivel komolyabb…

(A kar tagjai között megszületett a döntés, előbb Csizmás Kandúr, majd a közönség felé fordulva felállnak, és felkészülnek a következő koreográfiára.)

Idegen vének kara: (szépen, de visszafogottan koreografált tánc kíséretében adják elő karéneküket; táncuk egyben elmeséli, illusztrálja a szövegben elmondottakat.) És hogy a mi két katonánk ilyen szenvedéllyel képzelte vissza magát abba a távoli, jóformán alig érthető korba, amikor a döghalált még az istenek haragjával és nem a patkányharapással, vírusfertőzéssel magyarázták, az — eltekintve a sorstragédia nyelvi erejétől, gondolati mélységétől, amely mind a mai napig megigéz és megborzongat minden ifjú embert — elsősorban a professzor előadói stílusának volt köszönhető, lévén e stílus szerencsés ellentéte annak az elvontan tudományoskodó okításnak, álmosítóan összehordott, aszott katedrabölcsességnek, amely legfeljebb holmi lexikális-grammatikai bolhászkodással, prozódiai szőrszálhasogatással képes elméjét köszörülni. „Olyan szemléletesen bemutatni a személyeket, mintha jelen lennének” — ez volt előadói stílusának alapelve, mivel a professzor abban a szilárd meggyőződésben élt, hogy nincs az a bonyolult probléma, amelyet ne az érzéki megismerés kapuján, vagyis a meglátás, a fizikai elképzelés, a szemet foglalkoztató kép útján lehetne a legkönnyebben megközelíteni. A hallgatók tudatában tehát nem egy akármilyen Oedipuszt, akármilyen Iokasztét kell felidézni, akik nem mások, csupán elvont, morális, illetve filozófiai kategóriák, sémák, akikről nem tudjuk, de érdektelen is volna tudnunk, hogy éltek-e egyáltalán a földön, és nemcsak egy mesebeli királyi pár, amelyről mindössze annyit tudunk, hogy egyszer volt, hol nem volt, nem, Oedipusz és Iokaszté személye, ők ketten a maguk testi mivoltában, mint a kor szülöttei jelentek meg a hallgatók szeme előtt, hogy leszármazottaik nézőseregét mintegy kézen fogva vezessék be a bűn és a bűnhődés, szabadság és elrendeltetés, emberi tehetetlenség és isteni cselekvőerő problémakörébe, amely körülzárta felséges alakjukat. Szemléletes kép — a professzor szerint ez minden absztrakt elmélkedés kiindulópontja, ezért hát Oedipusz-előadásának bevezetéseként felkérte hallgatóit, hogy tekintsenek ki az ablakon, nézzenek föl az örök Várra, és képzelnék el, hogy ott fenn, a lépcsőn, a borostyánsápadtan csillámló oszlopok tövében…
Csizmás Kandúr: (hangosan kiabálva úgy inti le őket, mintha lakodalmas zenekarnak parancsolna szünetet.) Ácsi! Ácsi!
Idegen vének kara: (tanácstalanul megtorpan táncában és elhallgat.)
Csizmás Kandúr: Ácsi! Ácsi! Akárhogy is legyen, itt egyszerűen meg kell állnunk… (Felnyitja az autó hátsó csomagtartóját és egymás után több rekesz dobozos sört pakol ki belőle a jármű mögé.) Most be kell vallanom… Szóval, igazából nem úgy képzeltem el, hogy itt helyben, valahol az olasz pusztaságban, s végkép nem úgy, hogy Paolo holtteste mellett… Szóval, én még úgy képzeltem, hogy majd Paolo is hozzá tud szólni a témához, de ez az aljas gyilkos közbeszólt. Keresztülhúzta a számításaimat. Aztán meg, hogy a járgányunk is lerobbant, a defekt szinte már mellékesnek mondható… Azt hittem, valahol majd tábortüzet rakhatunk, a bográcsos is elkészül idővel, s jól csúsznak mellé a behűtött sörök… Igyatok hát… (Dob egy dobozos sört Ismeretlen férfinak, majd Öltönyös férfinak is.) Ez a történet… Várj! Igyunk előbb. (Felbontja a saját sörét.) Egészségünkre!

(Az Idegen vének karának tagjai lassacskán kiandalognak a színről.)

Ismeretlen férfi: (ő is felbontja sörét, és koccintásra emeli Csizmás Kandúr felé.) Egészség!
Öltönyös férfi: (felbontja sörét, de ő nem szól semmit, csak egy fejbólintással jelzi,hogy köszöni szépen.)
Csizmás Kandúr: (nagyot kortyol söréből.) Ez a történet egy újabb dilemmát vet fel bennem. Mennyit tudunk Oedipuszról? A befejezetlenség… A feldaraboltság… A mozaikszerűség… A hiánypótlás… Mindezek problémáját. Vannak feltételezések, vagy inkább csak találgatások, amelyek Tiresziaszt például nőként ábrázolják… Tiresziaszt jósnőként értelmezik… Vannak. Mi a szfinx megfejthetetlen kérdése, amelyre csak Oedipusz tudta megadni választ? Sőt, egész találgatások garmadát indította el, hogy mi történhetett a megszabadított Prométheusszal, miután leemelték a szirtről… Micsoda metafora?! Érzitek? Prométheusz megszabadításának történetét kössétek össze Jézussal… De állj! Ácsi! Nem akarok tovább menni még annyira sem, hogy eljussak eddig! Ez csak a kérdésfelvetés… Mennyit tudunk a mitológiáról? Hiszen a mitológia a maga módján egy nagyon öncélú dolog: amire nincs szüksége, azzal nem foglalkozik, s akkor már nem érdekli semmiféle logika. Mi történt Prométheusszal? Mi lett, hogy lett…? Esetleg itt-ott egy-egy halvány utalás… Egy-egy említés a félszavak szintjén…
Ismeretlen férfi: Mire akarsz kilyukadni?
Csizmás Kandúr: Habár egészen pontosan magam sem tudom, hiszen éppen ezért akartam beszélni veletek erről… Talán arról, hogy minden homályos, minden mozaikszerű, minden apró kis részletekből épül fel, s úgy áll össze egy egységes, hatalmas nagy mitológiává… Amelyik aztán majd évszázados hatással bír.
Ismeretlen férfi: Igen, van ebben ráció…
Csizmás Kandúr: Most hallottátok ezeket a véneket… (Keresgél a csomagtartóban.) Folytassátok a történetet a legjobb, legalaposabb mitológiai ismereteitek szerint… (Megtalálta amit keresett: kiemel egy könyvet.) És csatlakoztassátok a történetet a megszakított ponton… Mintha egyenes ági folytatása volna… (A könyvet lapozgatja, keresgél benne.) Ehhez! (Nagyot kortyol söréből.) Igen, ehhez a ponthoz! (Megköszörüli torkát, majd fennhangon felolvas a könyvből.) …ami csak szükséges volt e bonyolult képzeletbeli játékhoz, és mégsem fojtotta bele hallgatóit a részletek tengerébe, jóllehet ezt igazán könnyűszerrel megtehette volna. No persze, olykor érzett is erre némi kísértést. Micsoda értekezést tarthatott volna csak a Iokaszté jobb vállán díszelgő boglárról, arról a holdsarlókeskeny aranyboglárról, amellyel Oedipusz, akit elvakított átokverte végzetének valóra válása, dúlt kocsonyává marcangolta két szemét, s amely a maga spirálszerű, összetekeredett, kígyót idéző formájával nem egyéb, mint a Szent Kígyó ékítménnyé nyomorodott, ám hajdan áldozatok vérével tömjénezett képmása, az Anyaistené, a khthonikus bálványé, aki a matriarchátus homályos, mocsarasan erjedő-bugyborékoló őskorában, Astarte, Hekate és Gaia virágkorában uralkodott, amikor minden nőiség egyetlen ölnek számított, s ez falt és szült, akár a kifürkészhetetlen, sárból és tűzből támadt, sarat és tüzet magában rejtő szent anyaföld, a rügyeit, gallyait, virágait szakadatlanul termő és temető anyaföld, amelynek mélyéből elősiklott a kígyó, a sárkány, a baziliszkusz, a krokodil és a szfinx; az Ős-Mocsár, az Ős-Anya, az Ős-Öl, kinek színe előtt minden hím, idegen és rokon egyaránt, így az apák, fiak, fivérek is, egyformán arctalanul, megkülönböztethetetlenül sodródnak tova, csupán duzzadó hímtagok, csupán az ondót ontják, a magvak millióit, de ezek közül is csak egy, egyetlenegy, egy névtelen, meghatározhatatlan lesz a kiválasztott, hogy életre keltse a gyümölcsöt, mely aztán érlelődik és kerekedik, és végül világra szökken, az anyatest sarjaként, hisz az teremtette, hordozta, szülte meg, s ezért az övé, egyedül az övé, ahogy az alma is a fához tartozik, mely önnön nedveiből létrehozza, és nem a névtelen rovarokhoz, amelyek valaha körülzümmögték, beporozták a világ kelyhét, s már réges-rég a feledés, a lényegtelenség semmijébe hulltak, akár a szülőanya számára a férfiak, miért is a férfiaknak nem lehetett sem fiuk, sem lányuk, aki valamelyikükre mutatván így szólhatott volna: íme az én apám, és én vér vagyok az ő véréből, hús vagyok az ő húsából! Az Anyaistenségtől, a Nagy Anya korszakból, vagyis minden kultúrák őskorából származik — a professzor legjobb tudomása szerint — a kígyóképmás, amelyet, miután szakrális jelentése lefoszlott róla, khitónspirál formájába viseltek tovább, sőt, vélte tudni a professzor, ez lelhető fel még vaskapocs vastag spiráljában is, amellyel a thébai királyi palotában átfúrták egy újszülött fiúcska bokáját, hogy felvonszolhassák a hegyekbe — ami éppen, mert olyan tökéletesen értelmetlen, voltaképpen érthetetlen kegyetlenség, az elbeszélés anyagának logikájából egyszerűen nem is következik, tehát nyilvánvalóan csak arra szolgál, hogy indokolja az Oedipusz, azaz Dagadtlábú nevet, mely viszont magában rejti a mocsár-korszak egy másik ősmaradványát, mégpedig a pata, a bika- és bakláb, a felemelkedő, örökkön közösülésre kész fallosz férfias nemzőszimbólumát. Semmi más, csak a férfiúi erő és hatalom e tellurikus jelképe, a Szatír baklába lehetett az, ami emberre vonatkoztatva dagadt lábbá, illetve afféle csodavégtaggá alakult át, és ennek nyomát őrzi például máig is a mesék legyőzhetetlen futóbajnokának menet közben fölcsatolt csodabocskora, a hétmérföldes csizma, a Mikulás csizmája, avagy más funkcióban, a szó legszorosabb értelmében ördögi Junker Urian dongalába — s a professzornak itt akaratlanul is az eszébe jutott a Birodalom egyik minisztere. Nos tehát, a fiúcska bokájának, ha csak a monda szerint is, véreznie kellett, mert így a khthonikus nemzésszimbólum is bizonyította, hogy mely korszak szülötte… (Csizmás Kandúr hirtelen elhallgat és a többiekre emeli tekintetét.)

(Szünet.)

Öltönyös férfi: Igeeen?
Csizmás Kandúr: Nos?
Öltönyös férfi: Mit nos?
Ismeretlen férfi: Ne tegyek fel inkább valami zenét? A rádió működik…
Öltönyös férfi: Ki halkította le? És mikor? Észre se vettem…
Ismeretlen férfi: A rádió működik ugyan, de az akkumulátort azért kímélni kell.
Öltönyös férfi: (tanácstalanul.) Nehogy lemerüljön…
Ismeretlen férfi: Időnként ki kell kapcsolni… Vagy legalább le kell halkítani.
Öltönyös férfi: Aha, ééér-tem!
Csizmás Kandúr: És mi van akkor, ha a mondat közepén vágok bele a mondandómba?
Ismeretlen férfi: (épp felugrott, hogy az autóhoz menjen, és zenét keressen a rádión.) Hogy hol?
Csizmás Kandúr: A mondat közepén! Így: …szor ennél jobban semmitől sem félt.
Ismeretlen férfi: Igeeen?
Csizmás Kandúr: Igen-igen,mert… Tudniillik a professzor, ha csak egészen a peremén is, sőt mondhatni, pusztán szellemileg, de ott állt annak az oly ígéretesen induló, s aztán oly siralmasan megfeneklett mozgalomnak a soraiban, amely összeesküdött a Birodalom vezető klikkje, a vérszopó, bitang condottierik bandája ellen, akiket a professzor, a régi, liberális tudósfamília ivadéka az első pillanattól kezdve megvetett, később azonban már szívből gyűlölt és utált is, kivált, mióta egy véletlenül átélt lengyelországi zsidómészárlás láttán utolsó kétségei is szertefoszlottak e mikrokefáliás hóhérok és henteslegények elmondhatatlan, Németország nevét az egész világ előtt meggyalázó bestialitását illetően, továbbá felismerte, hogy ez a katonailag is tökéletesen tehetségtelen csürhe a totális megsemmisülés felé vezeti a népet és a birodalmat…
Ismeretlen férfi: (időközben hátravonul az autóhoz, belül a sofőrülésre és elkezdi tekergetni a rádión az állomáskeresőt. Egy idő után lassan, de fokozatosan hangosítani is kezdi a készüléket.)
Csizmás Kandúr: (zavartalanul folytatja monológját.) Ezért a professzor kinyilvánította, hogy lelke mélyéig egyért az összeesküvők céljaival, s noha az akció meghiúsulása után nem terhelte a lelkiismeretét egyéb, mint hogy részt vett néhány ócsárló, de mindvégig szerfölött óvatosan megfogalmazott, és minden gyakorlati következtetéstől igencsak távol eső beszélgetésben rokon érzelmű társaival, mindazonáltal szakadatlan félelemben élt a sikertelen merényletet követő, országszerte lefolytatott nyomozások és kihallgatások idején, s iparkodott mindent megtenni, hogy a rendszer tántoríthatatlan hívének játssza meg magát, mely jellemképhez persze hozzátartozott a Legfőbb Filozófus ájult magasztalása és kimerítő idézése is, s ezt a szónoki vállalkozást, jóllehet a professzor majd a nyelvét törte rajta, a hallgatók az előadássorozat kvinteszenciájának tekintették, s mint ilyen, még azokban a beszélgetésekben is ott kísértett, amelyeket a mi két fiatalemberünk folytatott Szophoklész Oedipuszáról, miközben odakint az eső lassacskán csökkenő erővel verte az olajfák lombjait… (Hirtelen az Öltönyös férfira emeli tekintetét.)
Öltönyös férfi: (megszeppenve.) Igen?

(Időközben az autórádióból felhangzó zene már egészen felerősödött: könnyű- és komolyzenei hangfoszlányokat hallunk vegyesen, egymással keveredve, s a rádiókészülék sistergésével kiegészülve, valamint itt-ott néhány kivehetetlen, többségében idegen nyelvű beszédhanggal dúsítva. Monológjának hátralévő részében Csizmás Kandúrnak már egyértelműen túl kell kiabálnia a zenét és a rádióból felhangzó egyéb hangokat.)

Csizmás Kandúr: Semmi-semmi… Szóval és tettel: a beszélgetés kiindulópontja a bűnösség kérdése volt. Bűnös volt-e Oedipusz, végtére is nem tudatosan, sőt, addigi áldozatos magatartásának, szándékának ellenére követte el tettét, ha viszont bűntelen, s efelől semmi kétség, akkor miért sújtotta büntetéssel önmagát? Ezzel a gyötrő problémával kezdődött a beszélgetés, és akárhányszor próbálták is kifürkészni töprengő barátaink e kérdés félelmetes szakadékát, eleddig sosem sikerült a végére jutniuk, ráadásul a professzor magyarázata a tragikum elvének megtisztulást, sőt felszabadulást jelentő hatásáról sem tudta soha igazából meggyőzni egyiküket sem. Hogy valaki egy színpadi alak szerencsétlenségén, amelyet mintegy vele élt át, gyönyörűséget érezzen, örüljön az individuum megsemmisülésének, mivel az,mármint az individuum, az elmagányosodott egyén, ezáltal beolvadhat valamely mitikus Egész magasabb rendű közösségébe, hisz valaha abból szakadt ki, és tudat alatt mindig is az volt a legszentebb vágya, hogy oda visszataláljon — nos, ez a fejtegetés a bölcselmekben járatlan P. szemében túlságosan kiagyaltnak látszott, S. pedig, aki elvileg hajlandó volt elfogadni, az adott esetre vonatkozóan azzal az ellenvetéssel élt, hogy ily módon legfeljebb a néző kielégülése nyer magyarázatot, a szereplő személyeké azonban korántsem. Végtére is az Oedipusz-ügy eredetileg nem színpadon, hanem a thébai királyi palotában játszódott le, jegyezte meg S., hiszen a mítosz alakjai, mint minden mondabeli figura, valaha nagyon is valóságos, létező, hús-vér emberek voltak, és ha netán soha nem sikerülne kideríteni, hogy Oedi…

(A szín hirtelen elsötétedik, a rádióból áradó, ekkor már egészen hangos zene és egyéb hangok is hirtelen, mintha ollóval vágták volna el, megszakadnak. Szünet. A hangszórókból egy idő után pirkadat vidéki hangjait, a természet ébredésének zörejeit és hangfoszlányait halljuk. A lassan felerősödő fény csak az Ismeretlen nőt és az Ismeretlen férfit világítja meg, akik az autó oldalának támasztott háttal gubbasztanak a jármű mellett. A fejük felett, a színpad hátterében kifeszített vászonra jelenetek vetítődnek be némán, hang nélkül Pier Paolo Pasolini Mamma Roma című filmjéből. Elsősorban olyan jeleneteket látunk, amelyekben feltűnik a címszereplő Anna Magnani.)

Ismeretlen nő: (ugyanúgy félmeztelen, mint ahogy kicsivel korábban Ismeretlen férfi besegítette az autóba; kicsit még kábult.) Mit tehettem volna?
Ismeretlen férfi: Semmit… Rendben van…
Ismeretlen nő: Úgy értem…
Ismeretlen férfi: (a szavába vág, nem akarja hallani.) Ne mondj semmit! A magyarázkodás mindig olyan kínos… Ha eltűröm, ha hagyom, hogy magyarázkodj, hogy megmagyarázd, akkor nem kell, akkor meg sem érdemlem, hogy megmagyaráznod… Akkor meg sem érdemlem, hogy értsem…
Ismeretlen nő: De mit kellett volna tennem?
Ismeretlen férfi: Meg kellett volna csókolnod…
Ismeretlen nő: De hiszen megtettem…
Ismeretlen férfi: És még…
Ismeretlen nő: (nagy levegőt vesz.) Ennek mi már sohasem jutunk a végére?
Ismeretlen férfi: Hogyan?
Ismeretlen nő: Nem akarod kimondani? Nem mered kimondani? Félsz, hogy nevetségesnek tűnsz majd? Mi a gond?...
Ismeretlen férfi: Meg kellett volna csókolnod…
Ismeretlen nő: (megcsókolja.)
Ismeretlen férfi: Úgy bánts, hogy közben ne akarj bántani! Úgy…
Ismeretlen nő: (a szavába vág.) De akkor úgy is szeretkezem veled, mint aki nem akar szeretkezni… Veled.

(Szünet.)

Öltönyös férfi: (a háttérben, szinte félhomályban a Hullát rugdossa és közben ordibál.) Paolo, kellj fel és járj, Paolo! Hallod? Kellj fel és járj! Paolo, kellj fel és járj…
Ismeretlen férfi: (nem mozdul, de hangosan ráförmed.) Kuss legyen már ott hátul, a fene egye meg!
Öltönyös férfi: (megtorpan.) Paolo, kellj… (Majd lassan elsomfordál, de közben még dünnyög magában.)

(Ismét kettesben maradnak.)

Ismeretlen férfi: (vissza Ismeretlen nőhöz.) És Paolo?
Ismeretlen nő: Mi van vele?
Ismeretlen férfi: …vele…?
Ismeretlen nő: Nem!
Ismeretlen férfi: Vele is úgy szeretkeztél, hogy közben nem akartál vele szeretkezni?
Ismeretlen nő: Vele szerettem volna…
Ismeretlen férfi: (megdöbben.) Hogyan?!
Ismeretlen nő: Hát csak úgy, ahogy máskor is, ahogy mással is…
Ismeretlen férfi: Úgy értem…
Ismeretlen nő: Muszáj most Paolóról?
Ismeretlen férfi: Hááát…
Ismeretlen nő: Voltak pillanatok amikor, magam sem értem, mi vett rajtam erőt, mintha behelyettesítettem volna Péterrel, vagy Pétert vele… Vagy őt Oedipusszal…
Ismeretlen férfi: (felbont egy dobozos sört.) Képzelgések?
Ismeretlen nő: Dehogyis! Isten ments! Ezek valódi dolgok voltak, egészen valódi érzések… Nemcsak érzelmek, megtapasztalások, olyan érzések, amelyek nem lehetnek nem valósak…
Ismeretlen férfi: Leszámolások?
Ismeretlen nő: (elgondolkodva.) Talán… De nem ez az elsődleges! A pillanatok, amelyekben azonosulni tudtam vele és a jellemével, magamba ittam a világnézetét, megtapasztaltam az érzéseit, elsajátítottam a hanghordozását, és magamra vezettem vissza minden egyes gondolatmenetét. A pillanatok, amelyekben felismertem önmagam — őbenne… Ugyanazok a pillanatok, amelyekben a legszívesebben odaadtam volna neki magam. Gondolkodás nélkül. Egy tapodtat sem… Nem tudtam megmozdulni érte, nem követte cselekedet mindezt, megmaradt minden az átélésé szintjén. Tehát lényegében így is ugyanaz, mintha minden megtörtént volna, Mintha megtörtént volna minden úgy, ahogyan megéltem… És ki lenne az, aki még cáfolhatná is mindezt? Azonosulni nemcsak vele, a hőseivel, akik akármennyire is fiktívek legyenek, vér és verejték ül ki a homlokukra… Hallhattad, és tudhatod: az Oedipusz-ügy sem a színpadon, hanem a thébai királyi palotában játszódott le — eredetileg…
Ismeretlen férfi: Filozófus vagy?
Ismeretlen nő: Nem, Laura…
Ismeretlen férfi: Ez egy fontos felismerés…
Ismeretlen nő: Habár még a mai napig sem tudtam eldönteni, hogy ez valójában felismerés vagy következtetés. (Ismeretlen férfi ölébe hajtja a fejét.) Minden oly befejezetlen még…
Ismeretlen férfi: Hogy akarod, hogy legyen?
Ismeretlen nő: Szólíts Eszternek…
Ismeretlen férfi: Nem szeretnélek a neveden nevezni…
Ismeretlen nő: Minek neveznél?
Ismeretlen férfi: Iokaszté… Mamma Roma… Élekrta… Sok minden lehetnél…
Ismeretlen nő: Épp csak Laura vagy Eszter nem?
Ismeretlen férfi: Az is, de minek?
Ismeretlen nő: …mert mit érlel annak a sorsa…?
Ismeretlen férfi: Alig ismerlek… Csak a csókjaidat ismerem, és a testednek egy részét… A lényed oly rejtett előttem,akár a mítoszok talánya… Akár a kérdés, amire csak Oedipusz tudhatta a választ… Azt hiszem, vagy legalább is úgy sejtem, hogy te vagy nekem ez a válaszom. Amelynek megfejtésével megmentem a várost, s ugyanakkor a dögvészt hozom rája… Igen, azt hiszem, meg kellene fejtselek…
Ismeretlen nő: Nem úgy van-e, hogy először minden kérdésre a felszínen keressük a választ? Csak, amikor ott nem találjuk, akkor kezdünk el mélyebb bugyrokban is kotorászni. (Megfogja a férfi kezét, és önmagát simogatva vele elkezdi azt ide-oda mozgatni meztelen felső testén.) Lássuk előbb a felszínt. Tapasztald meg,milyen válaszokat ad meg neked azonnal… Tapasztald meg azt, mire nem találod benne a magyarázatot, milyen kérdések megfejtéséhez nem segít hozzá. Érzed már a felszínt?
Ismeretlen férfi: (zavartan.) Igeee-en…
Ismeretlen nő: A felszín a minden!
Ismeretlen férfi: Hogyan?
Ismeretlen nő: A felszín a minden, mert az rejti azt is, ami alatta van, amiért mélyebbre kell hatolnod… A felszín a minden azért is, mert annak a megismerése ad reményt, hogy a mélyebben rejtett titkokat felfedheted. Minden a felszínen kezdődik el…
Ismeretlen férfi: Vagy épp fordítva!
Ismeretlen nő: Te őrült, te! Hát nem érzed a felszínt? Még mindig nem érzed?
Ismeretlen férfi: Csak a felszínt érzem…
Ismeretlen nő: Mindig elsőként a felszínnel szembesülsz, minden egyéb, minden más csak azután következik… (Egészen erősen szorítja testéhez a férfi kezét.) Érezd át a felszínt! Érzed már?
Ismeretlen férfi: Hááát, valamit érzek…
Ismeretlen nő: Én is itt hátul a fejem alatt… A felszín ad erőt, hogy továbblépj. A felszín az erő, a felszín a remény.
Ismeretlen férfi: Valamit, ami valamilyen szinten, valamilyen formában valóban a felszín…
Ismeretlen nő: Látod, és ez a minden is, mert csak annyit ismersz belőlem. Még a nevem sem tudod…. Laura vagy Eszter? Vagy hogyan is neveznél…?
Ismeretlen férfi: Ezek után?
Ismeretlen nő: Ezek után — mit?
Ismeretlen férfi: (a nő szájához tartja a sörös dobozt.) Igyál!
Ismeretlen nő: Adj belőle… (Kitátja a száját.)

(Ismeretlen férfi a sörös dobozból italt önt az ölében fekvő nő szájába.)

Ismeretlen nő: Nem szebb ez így, mintha sebtében nekem esnél?
Ismeretlen férfi: Úgy sejtem…
Ismeretlen nő: Talán még észre sem vetted, talán még fel sem tűnt, de ezzel tetted meg az első lépést a felszíntől lefelé, mélyebbre… Milyen mélyre kívánsz ásni bennem?
Ismeretlen férfi: Minek nézel te engem? Régésznek talán? (Elneveti magát és odahajol, hogy megcsókolja a nőt.)
Ismeretlen nő: (kitér a csók elől.) Kérdeztelek!
Ismeretlen férfi: Te mondtad, hogy mindent a felszínen kell elkezdeni…
Ismeretlen nő: Valóban kívánsz, vagy csak feláll a farkad?
Ismeretlen férfi: A következő csók után megmondom…
Ismeretlen nő: Igen, csak még a csókra kell várnod…

(Szünet.)

Ismeretlen férfi: (nagyot kortyol a söréből, majd előbb mintha ismét akarna belőle adni a nőnek, az ő szájába is önt belőle; de túl nagy lendülettel önti, a nő nem tudja olyan iramban nyelni, ezért szétfolyik mellettük; a férfi szétlocsolja a nő testére, ami még a dobozban maradt.) Paolo, kellj fel! Kellj fel és járj!
Ismeretlen nő: Kifejezetten undorító is tudsz lenni…
Ismeretlen férfi: Várj, még le se hánytalak! (Hirtelen ledugja ujját a torkán, mintha hányást akarna előidézni.)
Ismeretlen nő: Teljesen hülye vagy!
Ismeretlen férfi: (ökrődik, de nem hány.) Tu-dooom…

(A vetítés megszakad. A fény lassan és fokozatosan erősödik, mintha virradna, de a színpad még mindig csak félhomályban látható.)

Idegen vének kara: (szépen, de visszafogottan koreografált tánccal vonulnak be a színre; táncuk egyben elmeséli, illusztrálja a szövegükben elmondottakat.) …nek híven gondoskodó igazságos uralkodója volt mindenkoron, ifjúkora ellenére úgy tisztelték, mint atyjukat, becsületének pajzsán foltot soha nem ejtett. Vagy talán az volt a bűne, hogy megölt egy embert, hogy ott a hármas keresztúton, ha nem is szándékosan apagyilkosságot, de mégis gyilkosságot követett el? De hiszen az önvédelem volt csak, jogos önvédelem; ellenfelei hatan voltak, egy kocsihajtó és öt fegyveres, egyikük le akarta lökni a gyanútlan vándort az útról, becsmérlő szavakkal gúnyolta, a kocsihajtó keze a kardra tévedt — Oedipusznak itt az életéért kellett küzdenie, és hogy nem futott meg a túlerő elől, hanem elszántan, az oroszlán merészségével szembeszállt vele, és legyőzte, azért inkább dicséretet érdemel ország-világ előtt. Netán akkor sértett meg valamely törvényt, amikor a Szfinxet letaszította a szikláról? Csakhogy ez a szörnyeteg iszonyatos volt, elpusztítása az isteneknek is kedvére szolgált, azonkívül Oedipusz nem is tett mást, csak megoldotta megfejthetetlen talányát, mire a Szfinx maga vetette a szakadékba magát! Egyéb bűne mi lehetett Oedipusznak? Valami mulasztás? Hiszen megtett mindent, amit kellett! Vagy éppen azzal vált bűnössé, hogy megkísérelt elmenekülni végzete elől? Nem, Apollón nem kívánhatott tőle ilyen férfiatlan magatartást, és különben is, a Dagadtlábú sorsán mit sem változtatott volna, ha ott marad, lévén, hogy az istenek eleve kiszemelték erre a bűntettre. Esetleg az volt helytelen, hogy házasságra lépett egy nálánál lényegesen idősebb asszonnyal, és gyermekeket nemzett vele? Nos, kimutatható, hogy ilyen frigyek egyebütt is létrejöttek, mégsem szolgáltak soha indítékul holmi isteni büntető eljárásra, s ráadásul, ha már vizsgálat tárgyává tettük a korkülönbséget egy harmincnégy éves asszony és egy tizennyolc esztendős ifjú között, vajon nem inkább érdeme-e a fiatalembernek, hogy nőül veszi a sokkal idősebb asszonyt, csak hogy elkerülje végzetét, vagyis ne gyalázza meg anyját, aki, legalábbis mint ő véli, messze a Khitarión bércein-szakadékain túl éldegél? Vajon nem inkább áldozatot hozott-e, ha tüzetesebben megvizsgáljuk a dolgot? Bizony, áldozat volt ez, bűnről itt szó sem lehet, szem előtt tartva, természetesen, hogy bűnön a fennálló törvények tudatos megsértését értjük, mert hát a bűn fogalmát másként értelmezni nem is lehet. Eszerint Oedipusz bűntelen? Minden más ítélet elképzelhetetlen. De akkor mi végre a büntetés, és ami végképp felfoghatatlan, mi végre az irgalmatlan súlyosbítás, mért kellett önkezével végrehajtania? Hiszen még Apollón sem követelte Oedipusz szeme világát; neki elég lett volna, ha a király távozik Thébából, akárha látó szemmel is! És mért bolyongott Oedipusz idősebb lánya vállára támaszkodva, hazátlan koldusként Attika köves útjain, s miért nem sietett vissza Korinthoszba, ahonnan követet küldtek érte, hogy sürgősen foglalja el a trónt? Hogy Iokaszté önutálatában fölakasztotta magát, érthető, és érthető lett volna az is, ha férje-fia a rádöbbenés első borzadályában kardjába dől, csakhogy Oedipusz nem vetett véget életének, sőt ellenkezőleg, arra ítélte magát, hogy tovább éljen nyomorúságosan — de miért? Nem volt erre magyarázat; ámde a mi két bölcselőinasunkat pontosan ez a megfejthetetlenül talányos, minden értelmezésnek oly csökönyösen ellenálló probléma izgatta, így hát már barlangjuk felé mentükben belevágtak a beszélgetésbe, mégpedig azzal a szándékkal, hogy a bűn fogalmát most az egyszer másfelől, vagyis abból a kérdésből kiindulva közelítik meg: szükségszerű előfeltétele-e vajon a b