Kóborlásaink tévedések-e,
s az esti séta céltalan mivolta
feleslegesnek minősül-e
az idő számlálóján?
Kiakad-e valaha
túlsúly alatt a szív?
Kijelzőnkön a túlterhelve
felirat...
Mikor villan a fény, mikor
alszik ki, merül le, villan utolsót
az a gyufaszálláng, amely csak
szerelmesek szemében pislákol hosszan,
mikor elképzelik,
hogy az utolsó találkozás az épp most van,
még épp tart, életben, a pillanat,
s a most csak sziluett
két üvegpoháron, mikor összekoccan,
és éppen ott van, s már nincs...
az első korty után.

Miséken, mikor hallgatom,
szívembe lopom az igét.
Még sosem voltam misén azelőtt,
és most is csak képzelem.
Dédnagyanyám a Bibliát
mesélte, sosem a szívét.

Szeretek eltűnni lassan,
mint köddel a táj,
egy késő téli délután;
elképzelni, hogy így is lehet
egyszerűnek lenni, egyszerűen: lenni.
A képzelet kiszolgáltatottja,
eltartottja vagyok.
Minket manipulálni tanítanak
a szavak:
a sarkon hasaó alak
összeroppant a manipuláció alatt.
(Kölykök kiáltják jelzőként:-Király!
S ő kérdezi:-Ki az?)
Kalapja üres, díszes zakója megkopott;
alig takarja hátán az angyalcsontokat,
a hús lassan fogy a bőr alatt,
a mellkas behorpad,
a belélegzett aszfaltsalak
tüdejében falat
épített.temp(lomot).

Dédnagyanyám a Bibliát,
sosem a szívét...
Elképzelem, hogy most
az idő nekem meséli őt,
és ott ácsorog benne,
aki lett volna, lenne,
a remény, hogy lehet...
(hogy ennek a versnek is
egyszer vége lesz)