Annával kezdem, ő a fő:
Berekországban királynő.
Szolid
s szelíd,

koronáját nem viseli,
de mindenki hódol neki.
Mi a
titka?

Habár a neve Mezey,
rózsa inkább, mint mezei
katáng
Katánk.

Aki keblére tűzheti,
lovagja (csel)gáncsnélküli,
csak ír.
Fakír?

Sarusi s Nagy Zoltán Mihály
Misik, de malacháj híján.
Se háj,
se báj.

Fábián Laci, a Vári,
minden dögös csaj őt vári,
lári-
fári!

Szenti Ernőt felültetem:
Nézd, a vízen ott egy tetem!
Hiszi —
piszi!

Ők meg Elek és Vass Tibor:
mind a kettő szerkesztő úr.
Nehéz
kenyér,

gyomruk meg is sínylette már,
de a kedélyük napsugár.
Proszit
profik!

Mindenből duplán van? Nahát!
Kocsis és Fecske is: Csabák.
Csobog,
csapong

közös daluk, vers és zene,
hogy Berek füle cseng bele
körös-
körül.

De el ne bízd magad, Csabám,
vannak itt más fecskék is ám,
bizony,
bizony!

Az ajtófélnél ott köröz
Rott Jóska (nem Roth, sem vörös!);
topog,
s kopog.

Mondd csak, egyetlen cimborám,
berúgni nincsen még korán?
- meneszti
Eszti.

Bocsánatot, ha kimaradt
valaki is, törzsgárdatag.
csak két
derék

gondviselőnk van még soron:
nekik köszönöm jó sorom,
úgy, mint
mi mind.

Az egész népség ott nyomul,
amerre Hajdú doktor úr
utat
mutat:

igaz úton mindég akad
kultúrélmény s finom falat,
vadak,
halak.

A mi Körmendink is menő
született táborszervező.
Kincsünk
nekünk.

Keresztnevük ihlette meg
utolsó (tiszta!) rímemet:
Lajos
s Lajos.