mert vannak akik hősök lettek
nem akartak azok lenni
csak azok lettek
mások akarták őket hősnek tenni

mert ugye vannak a forradalmak
és ha azoknak vége
lesznek a hősök
de nem azok akik kezdték
hanem akik „csak” odakeveredtek

aztán a hősök szoborrá lesznek
bronzba
márványba
kőbe feszülnek fiatal mozdulataik
talapzatra állítják őket
és évente egyszer
meghajolnak előttük
mondván
„hősök voltak ők
haláluk ugyan értelmetlen volt
de ők igazából nem is haltak meg
mert itt élnek
hisz évente emlékeznek rájuk”

de ők ezt annyira nem szeretik
inkább élnének
éltek volna még egy picit
öleltek volna szeretőt
neveltek volna gyermeket
időnként sírtak volna
máskor meg nevetnének

de nem
mert jöttek a forradalmak
a ködös októberek

s most itt állnak postára nézve
előttük romokban a tér
mintha újra ősz közeledne
mintha minden újra véget érne

s ők már unják ezt
meg a láda is nehéz
(mégsem feladni kellene a társakat…)

felkerekednek hát
és átsétálnak egy templom elé
az utolsó lépések ezek
s a meghalt forradalmak
végleg ravatalra kerülnek

a megfáradt hősök végre
leülnek
sodornak egy cigarettát
s anekdotázni kezdenek

de inkább álmok ezek
sosem volt szeretők
gyermekek
kutyák meséi