R_evolution
Holczer Viktor

....képlékeny lett a vászon, bizonytalan a tér, elszakadt a film és szándékunk ellenére átléptük az időt.... az időt, amely mint sokszor oly kevésnek bizonyult.... kell-e erre több bizonyíték, mint hogy mi most itt vagyunk, de Ő...ŐK.... nincsenek.... nem érezhető, nem mondható, nem érthető, amely létrehozta ezt a szakadást.... a vászon üres, a nézők könnyeznek.... miközben mindent és mindnyájunkat elképzelsz, mi várunk, várunk hogy kérsz egy állványt, egy drapériát, hogy kérsz, hogy mi kérünk tőled....mi várunk....”Idebent pedig az emlékezés.”.... de elképzelsz minket, mi megjelenünk ott és akkor, hozzuk az állványt, kamerát, fényképezőgépet, tollat és várunk....várunk....várunk....várunk
Homonna György
2007. április 23.
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél

Holczer Viktor
Eclogo
NAKnak
TŰFILCCEL
Ez ám a pedáns redundancia. Mint fénylő trónuson
Oszlopok borága megől denevérek felém, ha járnak,
kettő egy pár,
Szerelem? Babona... Testiség? Ultrahangod
Súgja a választ.
TUSSAL
Gyárral álmodnak — lekopott kis ország,
Pancserek még, nézd, mereven piálnak,
Hol van itt Újgyőr, hova kell betérnem?
Itt van a sorszám.
TŰFILCCEL
Sziklán ernyős virág a kéj. Ó, Simeon: csodacián,
Vigasztald meg festett két tüdőd,
A lét oszlopdiagram, tudod,
férj hát e tenyérnyi egzisztencián.
TUSSAL
Körös-körül, nézd, így születtünk;
Vasbeton, füst és pláza lettünk,
Anyám! Az ál... (Légy nyugodt. Hazudnak...)
Föl, föl, ti tá titi a múltnak,
Rúgd csak föl a Hét útcán a port,
Bécsben is köpködi, ki egyszer rabja volt!
TŰFILCCEL
De ismerlek-e téged, szelid idegen,
Homlokoddal földet, ajkaddal a mennyet,
Zárd ránk lakattal a biztos egyszeregyet,
Zárd ránk retesszel, föld és menny fia,
Ez ám a pedáns. Piha!
TUSSAL
Acélsodrony beidegződés,
Mit segít rajtunk a tüzépbarokk?
A páneurópai éjszakában
Avasra gyúlnak a villanyok.
Anyám! Az ál… De, igen: lehet.
S a Népkert gesztenyefái? A Zemlényi-kötet?
A Kós-ház? Valika? A sörfesztivál?
Négykor egy csukott autó. És tízkor fúj a gyár.
TŰFILCCEL
Szerelembabona? Csodacián?
Hiába ködfátyolos a két szemed,
Szén vagy te is, mint itt, ezek,
Hát rád is fenekedik a világ.
Kitörni? No hisz: kitörölheted,
Csak húnyd le kis szened.
Látod, megmondtam. Jó éjszakát.
Sermo szép időben
Emlékszem, egy keddre virradóan lett ősz. Mintha előtte bemondták volna, vagy még inkább utána az a normális, hogy most lesz majd, ám ennek nem tulajdoníthatok — in eternum — jelentőséget. Akkoriban sose tudtam, hogy indulsz-e éppen és a hajad hideg illatából sejtettem, ha éppen érkeztél volt hogy egy nap háromszor is megtévesztett ez az illat. Ez az: illat. A szomszéd rendszeresen kikéri magának, mit ne mondjak periodikusan, hát ez nem segített, hogy felfogjam az időt. Az is kérdéses, persze, hogy az idő felfogott-e engem, vagy bármit is közben azért találkozgattunk néha.
Legalább megrágta volna. Legalább is megrághatta volna — volt ez mondva — ha kikérte, minden esetben ki is adták neki, kikapta, bizonygatta nyersen, a szomszédnak.
Ezt akkor mesélte el nekem, akarom mondani akkoriban vagy még inkább akkortájt meglehetősen ritkán találkozgattunk és csak nagy nyilvánosság előtt. Nyilván.
Mert vagy te, vagy okén. Mégsem világos a mai napig — ha az van — hogy mikor indulsz éppen. A hajadra nem hagyatkozhatom, az csak hideg életfogytig. Langyos a gulyáshús, tessék, a hőmérséklet, az legalább méri az időt. A testhőmérséklet is. Ezt még meg kell rágnom.
Hibásak vagyunk, kertművelés ügyben. Ki is kérte a szomszéd, persze magának, mindig csak magának. Káromkodott, hát, sub rosa, összetegeződtünk. Mondom: neked.
Ettől függetlenül tőle tudtam meg. Tőle is függetlenül, amikor elmesélte, hogy az apja most persze indulsz, a gulyáshús kihűlt. Ne haragudj. Az apja a vonat elé ment, elé állt. Akkor történt és ez bizonyos akkor, hogy ő, aki mindig fiatalos volt és erőteljes, gyönyörködtek mindig a hajában, dús volt és fekete, a tied csak hideg, megtudta, mert bemondták. Előtte mondták be, de persze csak utána. Onnan mérem az időt, hogy az apja a vonat elé állt, mert ez a bizonyosság... hogy a test kihűlt, és hogy ő hirtelen vesztette el a dússágát és feketeségét.
Emlékszem, egy keddre virradóan lett ősz.