Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer kis ország, melynek lakói egy nap arra ébredtek, hogy követelik egy nagyhatalom benne állomásozó katonai alakulatainak azonnali kivonását. Úgy gondolták, hogy ezzel a bizonyos nagyhatalommal, és a többi országgal meg nagyhatalommal a politikai, gazdasági és szellemi kapcsolatuknak a teljes egyenrangúság és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján kell működnie. Továbbá azt szerették volna, hogy kormányformájuk legyen független felelős kormányon, népképviseleten és a szabadságjogok teljességén alapuló parlamentáris demokrácia, az ország társadalmi formája pedig a kizsákmányolás tilalmán alapuló társadalmi rend. Azt képzelték, hogy nem akarnak többé a vezetők önkényét alátámasztó, mindent megszavazó és mindent eltűrő (ön)tudatlan tömeg lenni. Úgy vélték, megértek arra, hogy végre saját kezükbe vegyék országuk sorsának irányítását, mivel társadalmuk minden egyes tagja élni akart a saját életére vonatkozó illetékességével. Ráadásul népük évszázadokon keresztül tűrte és nyögte a különféle elnyomók által rákényszerített gyarmati rabszolgasorsot, és ennek egyszer s mindenkorra véget akartak vetni. Minden körülmények között független kül- és belpolitikával rendelkező, a nemzetközi politikában a teljes egyenlőség elve alapján álló országot akartak. Úgy hitték, képesek önálló, történelmi értelemben szabad utat bejárni. Talán képesek is lettek volna rá, talán nem. De nem tudták kipróbálni. Röviddel azután, hogy kinyilvánították akaratukat, szembesülniük kellett a szomorú ténnyel, egy ilyen kicsi ország csak és kizárólag az aktuális nagyhatalmi érdekek megszabta keretek között mozoghat, és abból választhat, amit választékként az asztalára tesznek. Az egész lázas mozgolódásnak, változtatni akarásnak nem volt realitása, talán soha nem is lesz. De álmodozni jó.

[0] Vendégek: Bibó István, Erdély Miklós, DIMÁVAG, MEFESZ