Ez egy ilyen világ. Ontja a meglepetéseket. Kis hely, nagy esemény. Látszatra személyes ügy, a lényeget tekintve sokakat érint. Kocsis Csaba Berettyóújfaluban él, verseket zenésít meg, és gitár kíséretében elő is adja. Rengeteg munkát fektetett, és talán fektet mind a mai napig a Bihari Füzetek megjelentetésébe. Elbeszélései, novellái két kötetben jelentek meg. Ezüstkert című, pályázatot nyert drámáját tavaly jelentette meg az Írott Szó Alapítvány és a Magyar Napló.
A helyszínen, szemtől szembe állva a munkákkal, néhány képtől eltekintve, a kiállított munkák nem fotók, még csak nem is annyira fotógrafikák, hanem a médiaművészetre jellemző ismérvek, eljárási módok megtestesítői. Ez egy ilyen világ. Közel egy újabb meglepetéshez. Ezzel a technikai eljárással, melynek három szereplője van: a fotós, Kocsis Csaba, a fényképezőgép és a számítógép, alig másfél éve foglalkozik. Ennek ellenére már számos városban — például Debrecenben is — megismerkedhettek az érdeklődők munkáival.
Ami a különböző művészeteket illeti, fejlődés helyett változásról, megváltozott szemléletről, látásmódról szokás beszélni. A folyamatosság és a tempó felgyorsulása minden területen kimutatható. A legősibb és a legtermészetesebb hang az emberi hang, majd a hangszerek által keltett hangok. A legutolsó fél évszázadban teret nyert, kapott az eredeti hangok mechanikus úton történő manipulálása. Olyan hanghatásokat érnek el a zeneszerzők, mint korábban soha. Filmművészet. A század elejére esik a hangos film elterjedése. És mi van ma? A számítógépes animáció beléptetésével megsokszorozódott a film fantáziát megmozgató ereje, tehát az érzelmekre gyakorolt hatása is. A ma művészeti ágaiban kettős törekvés mutatható ki: a hibátlanságig fejlesztett profizmus, a milliárdok biztosító kötele mellett. A másik a művészeti értelemben vett demokratizálódás. Ma a kéznél levő technika segítségével, ha adott a művészi véna, a megfelelő ízlésszint, mindenki szerezhet zenét, készíthet filmet, lélegzetelállítóan jó felvételeket. Ez egy ilyen világ. A fiatalok számára a digitális fényképezőgép, a mobiltelefon, az internet mindennapos használata egy pohár víz megivásánál is természetesebb. A helyi átélés ötvöződik a világra, a legtávolabbi élet-és gondolkodásmódok megismerésével. Megváltozott az észjárásunk, átalakult érzelmi életünk anyagcseréje. Minden emberre, még a félig csukott szemmel élőre is zuhognak az információk. Nem túlzás a bőség zavaráról beszélni. Az itt kiállított képek e világ auráját sugallják.
A látvány kiválasztása az alkotó, Kocsis Csaba szelektív látásmódjáról árulkodik. A tárgyilagosságot a fényképezőgép képviseli. A számítógép válogat a variációs lehetőségek közül. A színek egységbe rendezése, a képfelület megmunkálása hű tükörképe az alkotói szándékot kiszolgáló tettre kész programnak. Az ellenpontozás a művészet lényege. A kiállított képek önmagukért beszélnek. Mégpedig tiszta eszközökkel, mellőzve a túlbonyolítást, a direkt meghökkentésre törekvést. Egyetlen hatásvadászattal megvádolható kép sincs. A munkák ökonómiája korrekt, igényesen kivitelezett.
A komputer adta előnyökből messze kiemelkedik a sokfélét választhatóság, a sok irány felé elmozdulás lehetősége, a technikai elgondolások megvalósítása, a variálhatóság.
Az alapkérdések egyike: miként hasznosítja az alkotó a rendelkezésére álló eszközöket, mennyire tudja azokat felhasználni mondanivalója érdekében. A festő esetében, az ecset és a palettáról kiválasztott szín közvetlenebbül kapcsolódik az alkotó személyiségéhez, vérmérsékletéhez, habitusáéhoz. A gép, természeténél fogva, objektívebb, személytelenebb, hűvösebb, távolságtartóbb. Az ilyen típusú képek, hogy úgy mondjam, adekvát viszonyban vannak ezzel a jócskán elidegenedett, érzelmileg sok szempontból kiüresedett korszakkal, amelyiknek mi élvezői és elszenvedői vagyunk. Ez egy ilyen világ.
Sok múlik azon, hogy az alkotó mennyire tudja rákényszeríteni akaratát a gépre. Úgy is mondhatnám, mennyire tudja rászedni a masinát a humanizáltabb megnyilatkozásra. Ahol dominál a faktúrának juttatott szerep, ott ez tökéletesen sikerült. A gép rá lett kényszerítve az aprólékos, a színben, formában egyaránt változatos felület-megoldásra. Határozott a szándék azoknál a képeknél is, melyeknél jelentős a plakátok nyelvezetét idéző egyszerűsítés, redukálás, az árnyrajzokra emlékeztető tömörség, formaösszevonás. Felfigyeltem a kompozíciós egységre, a tagolt színek ritmusára, a kontúrok és a foltok, a szabályos és szabálytalan formák ritmusvariációira. Ez egy ilyen világ. Teljességgel kiszámíthatatlan, hol és mikor kerül az ember olyan szituációba, válik olyan dolog közvetlen részesévé, mely cselekvésre ösztönzi, munkára inspirálja: melynek közel az eleje, de hogy hol lesz majd a vége, azt nem lehet tudni. Önöknek bevallom, de ne adják tovább, a gondolatokkal játszás hazárdjátékosa vagyok. Tételezzük fel, képzeljük el, hogy Kocsis Csaba 5-6 év múlva kirakja maga elé az itt kiállított képeket. Bizonyára találna közöttük néhányat, amit a fal felé fordítana. És minden bizonnyal lennének olyan képek, amin ámuldozna, hogy ezeket a hibátlan alkotásokat bizony az ő neve fémjelzi. Csodálkozva állna korábbi telitalálatos választásai, döntései, a sikerhez vezető alkalmazott módszer előtt. Ez egy ilyen világ. Hihetetlen módon manipulál bennünket szűkebb és tágabb környezetünk. Ez lenne a kisebb baj. A nagyobb veszély az, hogy mi magunkat is manipuláljuk. A gyakorlat szintjére emeljük a rutint, a bejáratott és korlátok közé szorított látásmódunkat. Az itt látható képek az imént mondottak ellenpéldái. Kocsis Csaba prekoncepcióktól, teóriáktól mentesen, friss szemmel, szinte gyermeki ártatlansággal bábáskodott képei megszületésekor. Egyetlen vaskalapos, konvenciókon alapuló elgondolása, megoldása sincsen. Eszét a természetesség mozgatta, a spontán elképzelések, távol mindenféle trükktől, ravaszkodástól. Erről képei is vallanak, csak sokkal halkabban, mint most én.

*Elhangzott augusztus 5-én, a berekfürdői Bod László Művelődési Házban.