2010 nyár
Karádi Zsolt
Miskolcon született 1956-ban. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett diplomát 1980-ban. Ekkor került Nyíregyházára. Előbb középiskolában tanított, majd újságíró lett. 1989 óta a Nyíregyházi Főiskolán dolgozik. Irodalomelméletet, esztétikát, színháztörténetet oktat. PhD-fokozattal rendelkezik. Tanulmányait, kritikáit közölte a Kortárs, a Hitel, az Eső, az Orpheusz, a Holnap, a Napút, az Új Holnap, az Iskolakultúra, az Új Hegyvidék, a Zempléni Múzsa, a Műút, a Székelyföld, az Ághegy, a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, a Pedagógiai Műhely, illetve a Spanyolnátha és a Magyar Játékszín. François Gachot-ról szóló könyve 2002-ben, színházi kritikákat tartalmazó kötete 2006-ban jelent meg. Negyven éve fotózik. Jelenleg az infravörös-, valamint a színházi fényképezés vonzza. Több önálló kiállítása volt. Színházi felvételeit közzétette a Criticai Lapok, a Színház, az Ellenfény, a Magyar Teátrum, a Magyar Nemzet, a Népszabadság, A Vörös Postakocsi, a Folk Magazin, a Pedagógiai Műhely, továbbá a Magyar Játékszín és a Spanyolnátha.LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu
Karádi Zsolt











Párizsi anzix
„Ez a felvételed rendkívül megérintett. Tudod, a nejem három esztendeje meghalt. Amikor alaposabban megszemléltem a fotódat, eszembe jutott, hogy idestova negyven éve mi is pontosan itt álltunk, a Chaillot-palota előtt. Szemközt az Eiffel-torony. Fiatalok voltunk, szerelmesek. Csináltunk egymásról néhány fényképet. Az egyiken a feleségem éppen úgy integet, mint ez a lány itt. Ahogy megpillantottam őt, mintha a nejemet látnám. Nagyon hasonlít rá. Minél tovább nézem, annál inkább úgy látom, engem hív” − mondta Gábor, nyugdíjas barátom.
* * *
Ez a sorozat szándékosan nem a „turista-Párizst” ábrázolja. Nyilván véletlen volt, hogy a Pompidou Központ előtt magányosan olvasgató lányt megörökítő képen, az exponálás pillanatában, berepült egy galamb. Halálmadár?
A fotók ezért (is) fekete-fehérek. A Père-Lachaise temető galambjai, a Parc Monceau (fél)infravörös tájai és a Défense negyed ember nélküli konstrukciói a halálra emlékeztetnek.




