Az irodalmi közhelyek körébe tartozik, hogy Ady Endre nem vetette meg az alkoholt. Erre az életrajzi emlékezéseken túl költészetének szóhasználata is számottevő érvvel szolgál. Egyebek mellett gyakran épp emiatt került viták és vádak kereszttüzébe.

   A szimbolisták körébe sorolt alkotók olykor nyíltan is beszámoltak tudatmódosító szerek használatáról, kérdés azonban, hogy kimutatható-e valamilyen összefüggés az ezek használata következtében fellazuló asszociációk és a költői fantáziaműködés¹³ között. Az alábbiakban, a neuropszichiátria és a kognitív nyelvtudományok újabb eredményeit kitüntetett nézőpont-rendszerként kezelve, Paul Ricoeur szimbólumfogalma felől próbáljuk meg feltárni Ady korai költészetének − különös tekintettel az Új versek valamint a Vér és arany című kötetek néhány darabjának − képalkotása és a költő alkoholfogyasztási szokásai közötti lehetséges összefüggéseket.

   A kép problematikája a 20. század első harmadában került az irodalomelméleti gondolkodás középpontjába. Az érdeklődés e jelentős fordulatát összetett, egymástól sem feltétlenül független folyamatok eredményezték.

A filozófiai alapot a fenomenológiai nézőpont megjelenése jelentette. Edmund Husserl művei a bölcseleti tudományok széles körében új gondolatmenetek kiindulópontjául szolgáltak. Különösen igaz ez a művészetelméletekre, ahol az intencionalitás „szigorú” husserli analízise radikális nézőpontváltást hozott létre. A következmények közismertek: a műalkotás referenciális természetét képviselő elgondolások (pozitivizmus, szellemtörténet) helyébe a jelentés immanenciáját valló teóriák (orosz formalizmus, amerikai új kritika, s legfőképp a strukturalizmus) léptek.

   A nyelvészeti kutatások területén ugyancsak paradigmaváltás ment végbe. A korábbi, a nyelv diakron természetét hangsúlyozó nézőponttal szemben új alternatívát kínáló saussure-i szinkron szemléletmód szinte valamennyi felismerése szervesen épült bele a formálódó szövegközpontú irodalomelméleti koncepciókba.

   Nemcsak a művészeti alkotások megértéséhez, hanem azok tematikai sokszínűségéhez is hozzájárult Sigmund Freud munkássága. A pszichoanalízisnek a személyiségstruktúra elmélyültebb megismerésén túl a műalkotás és a költői fantáziaműködés, vagy épp az álom és a látens emberi tartalmak közötti viszony elmélyült leírását is köszönhetjük.

   Nem szabad persze megfeledkezni a korszak leglátványosabb művészeti tendenciája, az avantgárd megjelenéséről sem. A 19. században kidolgozott interpretációs eljárások gyakorlatilag alkalmatlannak bizonyultak az e körbe tartozó, közvetlen valóságvonatkozásokat nem mutató produktumok megközelítésére, s ez kényszerítő erővel hatott a művészetelmélet megújulására.

   Mindezek az „események” elkerülhetetlenné tették a költői kép fogalmának a korábbinál árnyaltabb leírását. Az eltérő megközelítésekből a jelen tanulmány szempontjából három összefüggés kiemelése tűnik célszerűnek.

   Egyrészt a szemantikai összeférhetőség és összeférhetetlenség¹⁶ egyidejű jelenlétének hangsúlyozása a trópusokban, különösen azt követően, hogy az amerikai új kritika az iróniát a művet strukturáló alapelvként határozta meg³.

   E szemantikai kölcsönviszony felismerése vezetett el másrészt annak belátásához, hogy a költői képet alkotó két nyelvi jel kapcsolatba lépése során új jelentések épülnek ki. A művészet szerepét a mimézisre korlátozó felfogáson túllépő interaktív képelmélet már az amerikai új kritikusok körébe tartozó Ivor Armstrong Richardsnál is megjelenik¹⁴, a gondolat teljes kibontása azonban Max Black írásaiban történik meg².

   Végezetül a hermeneutikai nézőpont érvényesítésén keresztül a képelmélet horizontján a befogadó személyét is tematizáló Paul Ricoeur szimbólum-kritikája¹⁵ érdemel említést. Ricoeur fogalmai szerint a szimbólum a kettős értelem régiója. A nyelv a szimbólum keretei között nem éri be egy dolog puszta megjelölésével. Ezen túl megjelöl egy olyan, a szimbólumot alkotó kifejezések szó szerinti jelentésére épülő nem szó szerinti értelmet is, amely csak a szimbólum keretei között ragadható meg.

   Ady Endre költészetének meghatározó jegye a szimbolizmus. Az irodalomtörténeti kutatások éppúgy feltárták ennek lehetséges előzményeit a magyar költészetben, mint az őt ért világirodalmi hatásokat. Ehelyütt csak annak vizsgálatára vállalkozunk, hogy szerepet játszhatott-e, s ha igen, milyen természetűt a költői szimbólumok megalkotásában a pszichoaktív szerek használata.

   Az intenciók által nem korlátozott fantáziaműködés olyan képi világot eredményez a költészetben, amely megbontja a hagyományos mimézis-koncepcióra építő művészetszemléletet. A szimbólum újszerű emberi tapasztalatok átélését teszi lehetővé az olvasó számára is. Ricoeur nevezetes Freud-esszéjében¹⁵ a fent már említett értelemben vett szimbólum három előfordulási helyéről beszél. Ezek: a mitikus, az onirikus és a költői képzelőerő zónái. Az első két esetben a szimbólum kialakulását reflektálatlan, míg az utóbbit reflexív folyamatok eredményeképp előálló képnek tekinti.

   Az onirikus zóna az álom világába vezet. Álmodás során idegrendszerünk nem egyszerűen „kikapcsol”. Ellenkezőleg: az agy eme sajátságos, ám aktív üzemmódjában növekszik a vérátáramlás a hídi központokban, a bal oldali köztiagyban, a mandulamagban, az övtekervény elülső agykérgi területein és a Reili-féle szigetet fedő jobb féltekei fali lebenyi fedélben, miközben csökken a vérátáramlás kétoldalt a homloklebenyi kéreg felső-oldalsó területein, az övtekervény hátulsó kérgi területein és az agy középvonala mentén elhelyezkedő egyik kérgi tekervényben¹². Az álom-üzemmódban megjelenő képeknél − Freud megközelítése szerint − éppúgy a sűrítés és az eltolás mechanizmusai működnek¹⁰, mint a költői fantáziaműködés során⁹. Többek között éppen ebből adódóan válik elkerülhetetlenné mindkét esetben az interpretáció.

   Az álomműködés közben tudati reflexióról természetesen nem beszélhetünk. Egy-egy álom költői feldolgozásában azonban már elkerülhetetlenül vannak jelen reflexiós folyamatok. A költői kép maga éppígy kialakulhat reflektálatlanul, annak ellenére, hogy a kompozícióban való elhelyezése természetes módon követeli meg a költői tudat munkáját. Különösen igaz ez pszichoaktív szer hatása alatt.

   Az eltérés inkább abban mutatkozhat meg, hogy amíg e szerek hiányában erőteljesebben érvényesül a képet alkotó kifejezések közötti már említett szemantikai összeférhetőség, s a szemantikai összeférhetetlenségnek legfeljebb esztétikai, vagy épp az olvasó érdeklődését fenntartó funkciója van, addig az álomban, illetve az alkohol vagy drogok hatása alatt keletkező víziókban és azok verbális reprezentációjában jóval erőteljesebb a képiség lényegét adó szemantikai összeférhetetlenség⁷. A befogadói tevékenységet ez persze nehezebbé, ám egyszersmind termékenyebbé is teheti. Az ilyen, szemantikailag kevésbé definiált szimbólumok értelmezése ugyan rendkívül bonyolult feladat, ám lényegesen több lehetőséget kínál a hermeneutikai értelemben vett megértés önreflexív jellegének érvényesítésére. A kép két pólusa között végbemenő interakció során a jelentésképződés Black által leírt folyamata ilyen esetekben sokkal szélesebb terepet nyit meg az önmegértés előtt.

   Már Ady Endre korai verseiben is gyakran botlik az olvasó sajátos metaforákba, szimbólumokba. Ezek szinte lehetetlen helyzetbe hozzák azon elemzőket, akik a költői mű jelentését a szöveg valóságvonatkozásainak feltárásán keresztül megragadhatónak vélik. E képek valószínűleg nem tudatos képalkotás eredményei.

   A költő már tizenéves korában „közelebbi ismeretséget kötött” az alkohollal⁵. 1909 nyarán „szerzett ideggyengeséget” kórisméztek nála Kolozsvárott, a Magyar Királyi Tudományegyetem Ideg- és Elmegyógyászati Klinikáján¹. Anyai nagyanyjának testvére elmebeteg, anyai nagybátyja alkoholista volt. Maga is bevallotta, hogy munkára csak alkohol fogyasztása után képes. S bár tudjuk, hogy az alkoholt tartotta az igazinak, kábítószert és morfint⁸, krónikus alvászavarainak ellensúlyozására pedig ciklikusan a frissiben felfedezett barbitált alkalmazta⁴. Ez utóbbi hatóanyag elnyomja az úgynevezett gyors szemmozgások fázisára jellemző alvást, ezáltal érzékelhetően a normális álmodást, az álomképek kialakulását és struktúráját is.

   A bor, a mámor, a részegség Ady költészetében a szóhasználat szintjén is megjelenik több közismert versben. Elég csupán utalnunk az Új vizeken járok soraira, ahol a részeg evezős egy új emberi magatartásforma képviselője. A veszélyekkel teli ismeretlen a tenger kanonizált képében jelenik meg. Ebben a közegben nő szimbolikus figurává az evezős újfajta, a kockázatokat vállaló, autentikus magatartásformát képviselő alakja. A mámor kimondása azonban tompítja a kép látomásszerűségét, s e kimondás egyben erőteljesebb reflexivitást is feltételez.

   Egészen más a helyzet akkor, amikor A fehér csönd című költeményben a címben megfogalmazott szinesztéziát^{6, 11} emeli − egy a vers egészén keresztül végigvitt vízió keretei között − szimbólummá. A szerelmi beteljesülés és a pusztulás, a vég szemantikailag távol állnak egymástól, mégis: az asszociációk már-már extatikus láncolatán keresztül a fehér csönd, a fehér lepel képes felmutatni az eufória és a kiüresedés költészetünkben korábban nem ábrázolt egységét.

   A fehér csönd, a disznófejű Nagyúr, a fekete zongora, a gátra szomjas akaratot megéneklő lápi vízió, a halál automobilja, a koporsó paripa, az ős Kaján, vagy épp a Csönd-herceg megannyi példája a költői feladat, a megjelenítés kényszere alól felszabadult fantáziaműködésnek. A béklyóit levetett képzelet ezekben a szimbólumokban nem valami előzetesen megtapasztaltat reprezentál, hanem éppen e képi világ keretei között tesz szert sehol másutt meg nem szerezhető tapasztalatokra, s ugyanezt a gyönyört biztosítja mindazon olvasók számára is, akik engedik, hogy a képeket alkotó kifejezések interakciója valóban működésbe jöjjön, megnyitva előttük egy új világot.

   Vizsgálódásaink azt jelzik, hogy az idézett képelméleti megközelítések (Ricoeur, Black) a leírás szintjén helytállónak bizonyulnak ugyan, ám szöveg-, illetve befogadóorientáltságukból adódóan nem fordítanak kellő figyelmet a nyitott értelemvilágot megteremtő alkotói fantáziaműködésre. A funkcionális neuroanatómiai kutatások egyre sokasodó, friss eredményei a költői képalkotás újfajta megközelítését sürgetik. Vizsgálódásainkat − melyek nem jelentenek visszatérést se Freudhoz, se a premodernnek az eredetkontextust hangsúlyozó referenciális szemléletmódjához − a jövőben ezen ismeretek mentén további magyar költők életművének egy-egy szeletére is ki kívánjuk terjeszteni. Hitünk szerint ez a látásmód színesíti, árnyalja, teljesebbé teheti majd a műalkotások megértésének kortárs megközelítéseit.

Irodalom

1. Barták, B.-Buda, B.: Ady Endre betegségei költői életművének tükrében. EME Orvostudományi Értesítő, 2007, 80(4):312-315.

2. Black, M.: Models and Metaphors. Studies in Language and Philosophy. Cornell University Press, Ithaca, New York, 1962

3. Brooks, C.: Irony as a Principle of Structure. In: Adams H. (ed.): Critical Theory Since Plato, Harcourt Brace Jovanovich, Inc. New York, 1971

4. Buda B. L.-Tóth G. A.-Barták B.: Prayer of Terror − Sleep Disorders of the Hungarian Poet Endre Ady. In: Dorohov V. B., Kovaľzon V. M. (eds.): Сон − окно в мир бодрствования, Rossijskaâ Akademiâ Nauk, Moscow, 2007, 19-21.

5. Czeizel, E.: Ady Endre családfájának és sorsának értékelése. Kortárs, 2000/7, 44.

6. Day S. A.: What synaesthesia is (and is not), In: Mc Kevitt P., Nualláin S. Ó., Mulvihill C. (eds.):  Language, Vision and Music. Selected papers from the 8th International Workshop on the Cognitive Science of Natural Language Processing. Galway, Ireland 1999. John Benjamins Publishing Company, Amsterdam, 2002, 171-180.

7. Donat D. C.: Drug Abuse and Alcoholism. Semantic and visual memory after alcohol abuse. J Clin Psychol, 2006. 42(3):537-539.

8. Esti J.: Alkotó és alkohol az irodalomban. Beszélgetés Németh Attila pszichiáterrel. Árgus, 2004. 11.

9. Freud, S.: Der Dichter und das Phantasieren (1907). In: Gesammelte Werke Bd. VII. Fischer Verlag, Frankfurt am Main, 1966, 213-223.

10. Freud, S.: Die Traumdeutung (1900). Fischer Verlag, Frankfurt am Main, 1981

11. Galeyev B. M.: Synaesthesia is not a psychic anomaly, but a form of non-verbal thinking. In: Mc Kevitt P.-Nualláin S. Ó.-Mulvihill C. (eds.):  Language, Vision and Music. Selected papers from the 8th International Workshop on the Cognitive Science of Natural Language Processing. Galway, Ireland 1999. John Benjamins Publishing Company, Amsterdam, 2002, 181-188.

12. Maquet P.-Peters J.-Aerts J. et al.:Functional neuroanatomy of human rapid-eye-movement sleep and dreaming. Nature, 383(6596):163-166.

13. Pollard J. C.-Uhr L.-Stern E.: Drugs and Phantasy: The Effects of LSD, Psilocybin, and Sernyl on College Students. Little, Brown and Company, Boston, 1965

14. Richards, I. A.: The Philosophy of Rhetoric, Oxford University Press, London, 1936

15. Ricoeur, P.: De l'interpretation. Essais sur Freud Edition du Seuil, Paris, 1965

16. Zalabai Zsigmond: Tűnődés a trópusokon, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1986