Budapest nemcsak fő- és világváros, nemcsak intézmények gyűjtőhelye (és népek olvasztótégelye stb.), hanem egy színes, izgalmas placc, ahol büdös is van és jó levegő is, őrület is van meg nyugalom is, átláthatatlan káosz és mellbevágó rend, valamint efféle ellentétpárok jócskán előfordulnak benne, ahogy tiszta, egyszerű mondatok is, leginkább pedig lakó- és élőtér, egyszerre otthon és ismeretlen táj — egy vérbő köz-hely Budapest, ez a város, ahol a kocsmakiállítások sorozata több irányból megindult, és tart, ahova s amerre tart, mert.

Budapest kétségkívül a (művészet-)lehetőségek városa, alkalmas tehénnel díszítésre, graffiti-térfestésre, utcáit és tereit egyre jobban és gyakrabban használják installációkhoz vagy egyszerűen kipakolásokhoz, (ki)vonulásokhoz a képző-, zene- és irodalomművészek.

A külsőségek mellett az utóbbi pár évben több beltér − kocsma, kávézó, étterem stb. − nyit az alkotások felé, a sörivók, kávékortyolgatók körül képzőművészeti alkotásokat lógatva a falra, közvetlenül azt a közönséget megcélozva, akik nem feltétlen mennek kiállításokra, megnyitókra, mégis nyitottak, érdeklődők és: ingeréhesek. Honnan ismerjék meg a velük egy térben alkotó művészpalántákat, honnan tudhatják meg direkt szájbarágás nélkül, kik és mit festenek, fújnak, emulgeálnak papírra, vászonra? Célirányzottság és erőltetés nélkül, egyik este, a kocsmában…

Több nap és többféle napszakban császkáltunk a városban azzal a céllal, hogy ellátogassunk a lehető legtöbb olyan kocsmába, pubba, étterembe, kávézóba, ahol időközönként vagy jobb esetben rendszeresen (folyamatosan) kiállítások színesítik a belső tereket. Az apropót és a tájékozódásban nagy segítséget adta az idén negyedszerre felvonuló PortfolioPoints, ami kecsegtető 40 helyszínt ígért április 15-től május 1-jéig az amatőr és a profi kíváncsiskodóknak sörgurítás mellé, kellemes művészkörnyezetben. Oké hát, menjünk, nézzünk kocsmákat, igyunk pálinkát sörrel, hasson meg minket vagy hagyjon békén a sok kép, fotó, lelógó installáció, lépjen kölcsönhatásba velünk, az italtérrel, a kávéillattal − lepjen meg és egyben hallgasson örökre.

Két dolgot tudtunk már az elején. A PP (hívjam így a PortfolioPoints2010-et) jó néhány nemételdét, nemitaldát is belevett a műsortervbe, kiállítóhelyeket, múzeumot, irodahelyiséget, de nekünk nem fűlt a fogunk bemenni munkahelyre, recepcióra felcsöngetni, klasszikus, kivilágított, profi, erre a célra szánt galériatérben nézelődni… A PP 40-jéből így persze kevesebb lett.

Egy jó galériatulajdonos járja ilyenkor (és egyébként is) a kocsmákat és presszókat, keresi a felfedezésre váró tehetségeket. Egy jó, galériában kiállító alkotó járja a kocsmákat és presszókat, keresi a helyet, hogy a statikus környezetből beleugorjon a dinamikus élőtérbe.

A második, önös céljaink miatt fontosabb pedig az volt, hogy, bizony, jól ismerjük ám azokat a belvárosi presszókat, kocsmákat, amelyekben az elszánt és egyben elhivatott szervezőnők már két éve rendszeresen kerítik elő akár az utcáról is az amatőr és a profi alkotókat. Hónapról hónapra megtelnek ezek a helyek képekkel, és elérik a céljukat, vonzzák a szemet, azzal együtt meg a látogatókat is.

Bármi történik, csak jól járhatunk, hiszen nemcsak kortárs térben kortárs alkotások között lehetünk kortársak (azaz: e türelmetlen kor divatjának megfelelően azonnali művészi reflexiót kapunk a világról-amiben-benne-élünk), hanem azért is, mert mindennapjaink részévé válik az, ami helyett a tévét bámuljuk, a szó leghagyományosabb és kacsintható értelmében: a művészet, és ha már "eddig" eljutottunk, örüljünk neki és élvezzük, legyünk együtt.