A lap harmadik oldalán olvasható egy tárca is, „Látogatásom a Spanyol Náthánál” cím alatt, melyben a szerző a kor humorának stílusában taglalja a helyzetet.

„Valahol künn egy Spitálban akadtam rá. Ott lakik barátaival Felck Tifusszal és a jó öreg Kolerával együtt. Bő gallérjába burkolva fogadott. Az előszobában figyelmeztettek már, hogy rövid legyek és tartsam be a spanyol etikettet.

− Olvastam a napokban − kezdtem szellemesen − hogy infánsságod itt hagyja városunkat, sőt Magyarországot is elhagyni készül…

− Ugyan kérem − vágott ő erre közbe −, micsoda őrültség! Aztán miért mennék el, mikor oly jól érzem magam itt. Na, hallja! Új divatot csináltam! Mit gondol, X vagy Y-nét nem ütné meg a lapos guta, ha ettől a Madrid − Páris − európai divattól lemaradnának? Vagy mivel mentegethetné magát Árdrágítónő a zsúron, mikor fülébe súgják, hogy − Milyen jól néz ki drágám! − Amire ő rögtön ráfeleli: Ugyan, kérlek, most keltem fel az ágyból. Képzeld, én is spanyol lettem.

Vagy Hadi Miliné mivel menthetné férjét, ki zsebkendő hijján folyton nedves orral jár a társadalomban, ha nem azzal, hogy: − Szegény férjecském! Még nem múlt el a spanyolnáthája!

És végül az a sok kabaré költő honnan merítene új témát, ha nem én belőlem. Már nem tud mondani szót, mire ne írtak volna kuplét. Fogadok, a jövő héten már országszerte énekelni fogják ezt:

…Ó, spanyolnátha, nátha…

Megkapom hátha, hátha…”

   Dr. Szabó Ármin városi főorvos javaslatára a polgármester szeptember 28-án, október 6-ig elrendelte az iskolák bezárását.

   Október 1-jére egyre több orvos dőlt ki a sorból, és úgy tűnt, a járvány megfékezhetetlen. A legtragikusabb helyzet a vasúton dolgozók körében volt, ahol is a Gömöri Pályaudvaron 230, míg a Tiszain mintegy 600 dolgozó betegedett meg. A pár nappal korában a városba érkezett Könyöt cirkuszban is tragikus volt a helyzet. A cirkusz 29 férfi, 11 nő, valamint 7 gyermek tagját a Sajón túl fekvő barakkba szállították, a legszigorúbb felügyelet mellett. A cirkuszban történt eset világított rá arra, hogy a nagyobb tömegek által látogatott intézeteket, kávéházakat, vendéglőket is be kell zárni a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében.

   1918. október 1-jén dr. Szentpáli István, Miskolc polgármestere felhívást tett közzé „Tudnivalók az influenza (spanyol betegség) elleni védekezésről” címen.

„Az ez idő szerint elterjedt influenza (spanyol betegség) járvány könnyebb esetei náthával, rekedtséggel, köhögéssel és kisebb fokú rosszullétben jelentkeznek. Súlyosabb esetekben az említett tünetek nagyobb méretűek, a láz 39-40 fokig is emelkedik, a betegek erőtlenek, étvágytalanok, sokszor erősebb fájdalmak kínozzák őket, sőt súlyos szövődmények is jelentkeznek, amelyek közül leggyakoribbak a tüdőgyulladás és a mellhártyagyulladás.”

   A felhívásban a polgármester leírja, mire kell vigyáznia annak, aki szeretné elkerülni a betegséget, valamint azt, a város milyen intézkedésekkel próbál segíteni abban, hogy ne terjedjen tovább a járvány.

   Október 2-án a Reggeli Hírlap név szerint közölte az addigi áldozatokat, feltüntetve azok nemét és életkorát. Az adatokból kiderül, egy hónap alatt megháromszorozódott az áldozatok száma. Szeptemberben 19 férfi, 17 nő és 30 gyermek esett áldozatul.

   Október 6-ra kiderült, nem lehet az iskolákat kinyitni, így a zárást október 21-ig meghosszabbították. Ennek az oka, hogy október 1. és 6. között, 5 nap alatt 27-en haltak meg, valamint napi átlagban közel 40 új beteget regisztráltak a kórházak.

   Ahogy korábban is jeleztem, az újságírók fanyar humorral (is) próbálták csökkenteni az emberek félelmét. A Miskolci Napló publicistája október 8-án „A spanyol izé − (Apró kellemetlenségek)” címen írt párt sort.

„Azt mondják, Spanyolországból jött, ezért spanyolnátha. De hátha nem is nátha, hogy olyan csúnya pusztítást visz véghez. Mindenki megkapja, mindenki szenved benne, csak az nem, aki az első huszonnégy órában belehal. Mégse veszik komolyan, a vicces neve helyett, elfojtására még semmit sem tettek, óvatossági rendszabályokat még ki nem adtak. Közben pedig hullanak az emberek, mint a legyek attól a kis náthától, így:

A beteg: Doktor úr, nagyon beteg vagyok. Láz, köhögés, nátha…

Az orvos: Jó, jó, egy kis hülés.

A beteg: Nem kicsi, nagy! Negyvenfokos lázam van.

Az orvos: Ugyan ne beszéljen. Biztosan fordítva tette be a lázmérőt.

A beteg: De a tüdőmben is szúrást érzek mindenhol. Ez nem tüdőgyulla…

Az orvos: Ördög vigye a képzelődését. Majd kap hashajtót. Egy kis nátha az egész, semmi más. Tea, aszpirin, és holnap elhagyhatja az ágyat.

Másnap a beteg tényleg elhagyja az ágyat, koporsóba teszik. Meghalt. De másnap már megkapja tőle a bajt az orvos is. Negyvenfokos láz, mozdulni sem tud az ágyban. Hívatja az egyik kollegáját.

A beteg orvos: Szervusz, pajtás. Nézd, ez a szamárság engem is elővett.

A kollega: Oda se neki! Izzadni, ez a fő. A nátha nem betegség. Nem is érdemes vele foglalkozni.

Estére meghal a beteg orvos, reggelre az egészséges. A halottmosó emberek elkapják tőlük a bajt, ők is meghalnak. A gyászoló rokonság detto. A szertartást végző pap tüdőgyulladást kap, és egyszer őt temetik. Temetésének az egész közönsége betegen megy haza, hatvan százalék elpusztul. A járvány egyre nagyobb mérveket ölt, mindenütt náthabacillusok. A szedő, amíg kiszedi a cikket, beteg lesz tőle, és nem éli túl az olvasóközönség, mind egy szálig spanyolnáthás lesz, de nem ijed meg, mert a lap népszerű közleményei között olvassa: … A spanyolnátha rendszerint enyhe lefolyású. Ha a beteg idejében ágyba fekszik, semmi veszély sincsen. A legjobb orvosszer ellene az izzadás. Ezer közül egy eset végződik halállal. Az új járványtól nem kell tehát megijedni, egyszerű nátha az csak, ami apró kellemetlenségekkel jár csak…

Az apró kellemetlenségek, ha jól megy, a temetési költségek.”

   Ugye emlékszünk Örkény egypercesére, a Végzetre, ahol a finoman illatozó pogácsa lesz mindenki veszte, aki a közelébe kerül. Nos, a helyzet kicsit erre emlékeztet, a különbség csupán annyi, hogy ez a valóság volt 1918 októberében Miskolcon…

   Októberre a város vezetése ún. járványtérképet készített, aminek alapján megállapítható, hogy hol van a járványnak a gócpontja, azaz, hol a legfertőzöttebb a város. Ennek a felmérésnek eredményeként derült ki, hogy a legrosszabb helyzet az I. kerületi Gordonban alakult ki, ahol a szűk közök apró házaiban, összezsúfolt lakásaiban fészekre leltek a bacilusok. A város vezetése folyamatosan arra hívta fel a városban élők figyelmét, hogy kerüljék a fertőzött pontokat, illetve a családlátogatásokat, melyek különösen nagy veszélyt hordoztak magukban. Kérték, hogy ahol fertőzött ember van, azt jelezzék, lehetőség szerint a lakásra piros cédulát rakjanak, ezzel figyelmeztetve a többieket, hogy a házban fertőzött beteg van, vagy volt. Akik pedig kérték, azokhoz a város ingyen küldött szakembereket, hogy a fertőzés után fertőtlenítsék az ingatlant.

   Október 7-én elhunyt dr. Tüdős István tiszáninneni református püspök, a miskolci közélet maghatározó alakja. „Dr. Tüdős István nevét tisztelet és nagyrabecsülés foglalta körül az egész országban. Amikor még nem volt püspök, már akkor is ismertté tette nevét egyházi munkássága, melynek vezérlő gondolata mindenkor a liberalizmus és a türelmesség volt.  … Nagy tudása és nagy szíve volt, tudásával hazájának, egyházának és városának tett igen sok jó szolgálatot…”

    A járvány terjedése és a naponta növekvő áldozatok száma elkeseredéssel töltötte el a helybelieket, mert úgy érezték, magára maradt Miskolc a spanyolnáthával vívott harcban. A Miskolci Napló publicistája a következőképpen fogalmazta meg elkeseredettségét: „Ha eddig sosem tudtam Budapestért rajongani, most sajnálom istenigazában vidéki voltomat, amikor a spanyolnátha veszedelme fenyeget. Bódy Tivadar az egy polgármester, meglássa akárki, hogy a fránya új betegség egy-kettőre eltakarodik, székesfővárosunk területéről. Bódy plakáton szól a néphez, s mit magyarázgassuk hosszasan, mikor úgyis köztudomású, milyen áhítattal követi a jó nép a tanácsokat. Mi Miskolcon elveszett emberek vagyunk, velünk a kutya se törődik, azért pusztulunk olyan mértéktelen arányban.”

    Ahogy az a járvány terjedéséből várható volt, a közintézmények zárva tartását október közepén november 10-ig meghosszabbították.

     1918 őszi hónapjaiban a városban dolgozó orvosok és ápolók heroikus harcot vívtak a spanyolnáthával szemben. Katonaorvosok érkezése, elkülönített barakkok, járványkórházak kijelölése jellemezte a védekezést Miskolcon. Mivel orvosság nem volt a betegségre, az egyetlen hatékony védekezésnek az elkülönítés és a fertőtlenítés számított. Az orvosok és a város vezetői abban bíztak, ha lokalizálják a fertőzött gócpontokat, elkülönítik a fertőzött betegeket, és fertőtlenítik a fertőzött helyeket, lassíthatják és meg is állíthatják a járvány terjedését. A spanyolnátha legtöbb áldozatát Miskolcon szeptember és november között szedte.

   A spanyolnátha az irodalmi élet szereplői között is szedte áldozatait. A Miskolchoz kötődő Kaffka Margit is a járvány áldozata lett. Kaffka Margit 1902-től volt a miskolci polgári leányiskola tanára, aki 1918. december 1-jén hunyt el spanyolbetegként. A Miskolci Napló a következőképpen emlékezett meg a kiváló írónőről: „A magyar irodalomnak súlyos veszteséget jelentett a hír: Kaffka Margit meghalt. Az újonnan megalakult Vörösmarty-akadémia és a többi költő- és tudóstársaságok, amelyek magukénak vallották, és akikhez munkáival, működésével a kiváló írónő kapcsolódott, átérzik a veszteséget, amely a magyar írásművészetet azzal érte, hogy egyik leghivatottabb művelőjének kezéből kihullt a toll. Mi, miskolciak, talán még jobban érezzük ezt a veszteséget, mint azok, akik a nagytehetségű költőnőt csak irodalmi működéséből ismerték. Hisz pár éven át hozzánk tartozott, közöttünk élt, tanította a fiatal leánynemzedéket, s úgy gondolom, hogy akik az ő kiváló lényének ezirányú tevékenységében részesültek, azok számára is örökre felejthetetlen maradna Kaffka Margit még akkor is, ha tisztán csak pedagógus lett volna az ő gazdag és sokrétű szellemi tevékenységének.”

   A spanyolnátha Miskolcon 1919 elejére lassan „visszavonult”, a városban megszűnt a járvány, de emléke örök sebet ejtett az itt élőkön…