A Kodolányi János Főiskola Szépírói kurzusának tagjai, másképpen szólva, a Jelenlét csoport hat szerzője ismét bemutatkozik a Spanyolnátha folyóiratban. Vagyis hat író, illetve költő — szakmai megmérettetés után — a nyilvánosság elé léphet. Érdekessége a mostani összeállításnak, hogy mind a hat szerző nő, kissé „szépelgősen” mondhatnánk azt is, hogy a „gyengébbik nemhez” tartoznak.

Erdős Viktória, Germán Ágnes, Major Eszter Anna, Molnár Rita, Nagy Lea, Vidéki Bianka olyan alkotók, akik már megtalálták saját, önálló hangjukat. Van ebben a hangban, ezekben a hangokban valami természetes odaadás, ha tetszik, feminin jelleg, de mi is az alkotás maga, ha nem odaadás, önfelmutás, kitárulkozás?, és, ha elfogadjuk, hogy az írás mindezen szerepeket képviseli, akkor azt is kijelenthetjük, hogy van az írásnak bőven feminin jellege. Nem véletlen talán az sem, hogy a szépirodalom igazi fogyasztói mindig is a nők voltak, példának említhetjük, hogy Petőfi verseiért az 1840-es években a női olvasók rajongtak elsősorban.

Persze, nagy divat manapság mintegy a nemek harcának terepévé tenni az irodalom területét is, ez a rövid bevezető semmiképpen sem akarna ebbe a zsákutcába keveredni, nem hiszek ugyanis abban, hogy létezik csak „férfi”, avagy csak „női” műalkotás. Szerzők vannak, akik műveket hoznak létre, jókat és kevésbé jókat, hadd tekintsük másodlagos, vagy sokadlagos szempontnak, hogy az illető szerző történetesen nő, avagy férfi. Az önfeltárulkozás feminin jellegéről beszéltem ugyan a fentiekben, de azt is felejtsük el egy pillanatra, önmagunk megmutatásának igénye valójában örök emberi vágy.

A szerző nő és férfi, művében olykor ez, olykor az. Flaubert maga Bovarynévá vált, mert így tartotta kedve, Virginia Woolf pedig Orlando bőrébe bújt, aki hol félrfi volt, hol pedig nő, ahogy azt Woolf jónak tartotta. Én magam arra szoktam biztatni a tanítványaimat, hogy legyenek olykor férfiak, olykor nők, éljék meg — íróként — mindkét nem örömeit, bánatait.

Erdős Viktória kemény és mégis nőies verssel véteti észre magát, ahogy Germán Ágnes munkáiban is dominál valami természetes lágyság. Vidéki Bianka prózája is érdesen „nőiesnek” mondható, miközben Nagy Lea versei éppen azért jók, mert távolságtartóak, „szikárak”, vagyis az objektivitást sugallják. Molnár Rita prózája és Major Eszter Anna verse összetettségével, gondolatiságával szakad el az egyszerű „gender” irodalomtól.

Hat szerző, történetesen mind a hat nő. A Spanyolnáthának köszönhetően most megmutatják magukat a nagyvilágnak.