Tisztelt Igazgatóság!

Felkérésüknek megfelelően az alábbiakban részletesen előadom a Bartók Béla, hazánk koszorús zeneköltője II. Zongoraszonátája megtalálásának igaz történetét. Bízom benne, hogy szavaim hitelét az Önök számára is megbízhatóan igazolja az alanti valósághű beszámoló, amit több tanuval is tudok bizonyítani.

1972. július 4. Elkedvetlenítő, ha az ember halálhírét veszi valakinek, még akkor is, ha távoli rokon az illető. Ráadásul időben is távol, évekkel ezelőtt láttam utoljára Etus nénit. Anyai unoka-nagynénémről van szó. Alaposan elhanyagoltam őt. Az első gondolatom az volt, hogy akkor most legalább lesz egy rendes lakásom, hiszen amennyire tudtam, az egyetlen örököse vagyok, a második pedig, hogy ez is csak munkát jelent majd. Imádott partitúráimat, pianínómat hanyagolhatom egy ideig. Hamarosan kiderült, hogy rózsaszín álmokat dédelgetek. A néni, azóta, hogy nála jártam, szerződött azzal a tőkeerős nagy céggel, amivel minden magányosan élő öregasszony szerződött, s ami aztán bizonyos havi pénz ellenében ráteszi a kezét az elhalálozott lakására. Pillanatnyilag az se vigasztalt, hogy mindent, ami a falakon belül található, Etus rám íratta. Sietnem kellett, mielőtt jön a hivatalos leltár. Legalább abban igazam lett, hogy munka volt bőven. Az érzelmeim vegyesek voltak, gondolhatják.

Július 7. Poros, nehéz függönyökkel elsötétített szobákra számítottam, félhomályos zugokra, gyanús, rossz tapintású tárgyakra, rozoga öreg bútorokra, nyikorgó szekrényajtókra, ezer értéktelen csipkére és csecsebecsére mindenhol. Értékre aztán egyáltalán nem számítottam. Tévedtem, már másodszor, ebben az ügyben. Valami összeszorította a szívemet, amikor az ügyvédtől átvett kulcsokkal bejutottam, de tágas, világos és tiszta három szobás lakás fogadott. Úgy látszik, neki még bejárónőre is tellett. Egy idő után arra kellett gondolnom, Etus szándékosan rendezett el mindent, készült a halálra és jó benyomást akart kelteni maga után. Fölösleges, ízléstelen tárgyat, giccset sehol nem láttam. Igaz, művészi munkát sem. Azért az idegen hely miatt érzett szorongásom nem múlt el. Először a ruhaneműkön estem túl. Ez egy nőnek könnyen megy.

Július 8. A könyvek, a papírfélék érdekeltek a legjobban. Falom a zenei tárgyú könyveket, tudják? Amilyen szerencsém nekem van, kevés ilyen volt — Verdi élete, Mozart prágai utazása, vicc, már kamaszlányként túl voltam ezeken. Annál több regény és útleírás gondosan elrendezve üveges könyvszekrényben. Rengeteg régi újság, sorba rakva, eltéve. Ahogy belenéztem, még a háború előttről lehettek... Színházi Magazin, Mozi, koncertprogramok, ilyenek. Sok vegyes papír, iratok, újságkivágások, amiket nem mertem volna egyszerre kidobni, talán érték is van közötte. Aztán kottalapok... na ez érdekel, értek valamicskét ezekhez. De semmi különös, zongoraiskolák kezdőknek, egyszerű darabok. Eszembe jutott, hogy az öreglány valamikor kiskölyköket tanított, tényleg, volt itt valamikor egy nagy zongora is, na azon túladott, úgy látszik, pedig jól jönne most. Tovább kotorászok, elég fárasztó, tudják, mit meg nem tesz az ember a rokonáért, görnyedve egy nagy szekrény alsó polcain, hátha van itt valami használható. Szétesett, használt kották kilószámra, aztán hopp... kézzel írt lapok. Na, ezt elviszem, holnap folytatom, gondoltam, ezt otthon, rendes fényben jobban meg kell nézni.

Július 11. Na, ezen volt mit filózni. De megérte. Most már kitalálhatják: egy eredeti Bartók Béla kéziratot találtam! Az öreglány nem is sejtette, mije van. Pedig valódi! Ott az aláírása legalul, amit összehasonlítottam a korábbi, birtokomban lévő aláírásokkal. Abszolút ugyanolyan. Maguk is megnézhetik. Aztán megpróbáltam lejátszani — elsőre nem könnyű. Ez egy zongoraszonáta. I. Allegro moderato, II. Sostenuto rubato, III. Allegro molto. Megnézem Bartók műveinek jegyzékét: csak egy zongoraszonátát ismer, 1926-ból. Hurrá! Akkor ez Bartók II. Zongoraszonátája! Amit én fedeztem fel! Azt majd Önök derítsék ki, pontosan mikor írta. Szerintem akkoriban, mint az elsőt, mert eléggé hasonlít.

Tisztelt Igazgatóság! Én felajánlom ezt a partitúrát az Archívumnak, bizonyos összegért. A jogokat is átengedem egy másik összegért. Ez részemről hazafias tett, hazánk Koszorús Zeneköltője emlékének áldozok ezzel, hogy örökbecsű művét tartós nemzeti kezekben tudjam. Kérésükre azonnal megküldöm számlaszámomat, OTP Bank.

Bízva azonnali intézkedésükben, zenebaráti üdvözlettel

1972. július 15.

Sz. Préda

zenekutató