Vannak tornyok, melyek porig égnek

És soha se kérdezik: miért. 

Madarak csőre, lába viszi szét hamujuk.

Tölgy sarjad belőlük Romániában, nyír

Lengyelföldön, ciprus Itáliában.

Meg virágok is, fehérek és kékek,

Színeik futnak, mint egy akvarellen.

Elmegyek és hozok egy gallyat a tölgyből,

A nyír kérgét lehántom, gyűjtök a ciprus

Leveleiből és csupa kék-fehér virágokat szedek

Ismeretlen, soha se látott réteken.

Ezek a tornyok pernyéi – ezt mondom, mikor

Átnyújtom neked – ez lesz a porig égett tornyokból-

Teszem hozzá Mona Lisát megszégyenítő mosollyal.

Vannak tornyok, melyek nagy folyókat néznek:

A Pót, Szajnát, Visztulát és persze Dunánkat.

Nem unják meg a hömpölygő, cseppfolyós éjeket.

Hajnalban vakít rajtuk a kereszt: Európában járunk,

Bár Egerben a félholdat se ütötték le…

Európa: arany keresztek, széles folyók, a sétányon

Macskakövek: Rilke sétál rajtuk, Joyce, Ady és a

Szomorú Baudelaire. A tárt ablak megül Chopin szól,

Liszt és Mozart, Van Gogh fest a tereken, mind

Feketében, szivárvány agyarral járnak, és még zsebre

Dugott kezük is „echte” európai.

Vannak tornyok, hol királylányok laktak,

Vámpírok és tébolyult szerzetesek: olvasójuk

Még ott zörög a félhomályban.

Végeláthatatlan csigalépcsők vezetnek oda, és

Soha se tudni, ki vár fönn, a legfelső szobában.

Szenteltvíz és vér szagát izzadják a kövek, és

Bármelyik fordulónál belegabalyodhatsz a király-

Lány aranyhajába.

Vannak tornyok, hová világszép apácákat

Zártak, böjtöltették őket vízen és kenyéren,

Mégis arcuk egyre jobban fénylett, míg

Tüzes szekéren el nem ragadta őket

a menyegzős Isten.

Vannak tornyok, hol kárhozott szerelmesek

Járnak: Krakkóban szenvedélytől tébolyult pánok,

Erdélyben feleséggyilkos bárók, Párizsban szadista

Márkik, nyögésükkel tele van Prága, Bécs, Pozsony,

És éjjelente vörös kendő leng mindegyik ablakon.

Vannak tornyok, hol csillagászok laktak,

Kopernikusz, Galilei és Giordano Bruno,

Szemük égben járt, arcuk volt a Hold, és ferdén

Néztek rájuk a papok.

Vannak tornyok, hová torz gyermekeket zártak,

Megejtett kamaszlányok idétlen fattyait, pénzért

Mutogatták őket, és keresztvíz nem csorgott homlokukra.

Vannak tornyok, hol csak denevérek laktak.

Berlin, Köln, Heidelberg kies tornyai, lakatok

Rozsdállnak mindvégig e láthatatlan tornyok zárain.

Vannak tornyok, hová szabadkőművesek gyűltek,

Borral, szivarral rakott asztalon, vörös, kétkedő

Arcok hevültek, és az új világrend már a küszöbön,

Pedig tornyaik rég rájuk dőltek: a Megosztó megmenti

Fiait.

És lesznek tornyok, hová a csókjainkat gyűjtik,

Most épülnek messzi, kietlen partokon, köveit

Lassúkezű, fényarcú munkások fejtik, a hegyről,

Melynek neve ismeretlen.