Gáspár Ferenc
1957-ben született. Novellái és kritikái 1993 óta a Lyukasórában, az Élet és Irodalomban, a Kortársban, a Pannon Tükörben, az Előretolt Helyőrségben, az Irodalmi Jelenben, a Spanyolnátha művészeti folyóiratban, Légyott-antológiákban, az olvasat.hu-ban, és más antológiákban (Szeged effekt I-II, Miskolc KapuCíner, stb.) jelentek meg. Ifjúsági-történelmi regényei: A strucc vére (2001), A strucc terjeszkedik (2002), A strucc halála (2002), A sárkány pallosa (2003), A sárkány harca (2004), A sárkány álma (2005), A holló felrepül (2008), Pogányokkal táncoló (2011), A holló a Napba száll (2014). 2007-ben, a Pont Kiadónál megjelent Ördögvér a Magyar Napló regénypályázatán különdíjat nyert. 2016-ban monográfiát írt Pósa Zoltánról, Pósa Zoltán, akinek nyitott könyv az élete címmel. A 2017-ben megjelent Janus című regényét az NKA alkotói támogatásban részesítette. 2018-ban jelent meg Ördögvér és vámpírangyal mely a kisregény mellett novellákat is tartalmaz. 2018-tól a Magyar Kultúra Lovagja.LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Gáspár Ferenc
Bartók köztünk van
„Jó ez a nap a munkára” — gondolta Bartók Béla, s leírt 13 dallamot. Aztán a 4132 számú kisbolygóra gondolt, amit róla fognak elnevezni, összeadta a számok összegét 4+1+3+2 =10, és gyorsan áthúzott három dallamot, hogy az aznapi penzum összege ugyebár megfeleljen a kisbolygó számának. Mégsem lesz ez így jó – vakargatta a füle tövét a nagy zeneszerző, hiszen összesen tizenhárom nap alatt 209 dallamot kell írjak, s kettő meg kilenc az 11! Elosztva meg naponta 16, ezek sehogyan sem babonás számok.
„Gute Mann, das Rechnen ist wohl nicht Ihre Stärke”, vagyis jó ember, a számolás, az nem erőssége magának” — mondta a berlini kalauz Einsteinnek, amikor az annyira elmerült egy matematikai könyv böngészésében, hogy többszöri felszólításra sem bírta kiguberálni a menetjegy árát.
Nagy szellemek, ha találkoznak, vakarózott tovább melankolikusan Bartók, és itt Einsteinre gondolt.
„Pedig milyen jó lett volna, ha számmisztikailag minden stimmel!” De Bartók nem volt az a magát könnyen megadó fajta! Körülnézett az erdélyi fenyveseken, s villámgyorsan észre is vett tizenhárom, mérges galócát gyűjtögető öregasszonyt. Keresztülbucskázott hát a fején, s világszép királyfi képében megkísértette a banyákat. Rávette őket, hogy röpítsék el Amerikába, ahol addig liftezett a felhőkarcolók kihagyott 13. emeletére, míg eszébe nem jutott a megoldás!
Akkorát rikkantott, hogy a liftes fiú majdnem kiejtette a kezéből azt a rengeteg partitúrát, amit a zeneszerző után cipelt, liftezés közben. „El kell mennem Hernádkakra!” – kiabálta Bartók.
Tizenhárom tyúkot kell vinnem, tizenhárom néma kacsát, tizenhárom fűzfaszálat, tizenhárom szűzlányt és tizenkettő szarvassá vált fiút. A tizenharmadik én magam leszek!
És akkor a tizenhármas szám varázslatától minden magától megoldódik majd! – dörzsölgette a tenyerét vidáman Bartók, de el is szomorodott rögvest.
„Akkor viszont nem fogok hasonlítani Einsteinre. Ez baj, nagy baj. Ám – tette fel rögtön a kérdést saját magának — kell egy zeneszerzőnek Einsteinre hasonlítani? Ez a kérdés annyira megzavarta, hogy aznap 13-szor felejtett el reggelizni és 13-szor vacsorázni. 14.-re csak beburkolt valami fast-food-ot. Egy biztos — döntötte el magában. Repülök Hernádkakra. És most itt van.
