Hol volt, hol nem volt, volt egyszer Miskolcon egy Színészmúzeum, annak volt egy Teátrum Pincehely Galériája, amelyben szomorkodott egy üres, csupasz, fehérre mázolt falmélyedés. Egyetlen társa egy reá rögzített dupla vízcső volt. Az emberek csak elmentek mellette, nemigen vették észre, s amelyik észrevette, az is csak annyit mondott: kár!

Történt egyszer, hogy Urbán Tibor képzőművész legkisebb királyfi gondolt egyet és megkérte társait, a 16 emberes festő-falkát, hogy öltöztessék már ugyan fel szegény kis apszist, ne árválkodjon abban a jellegtelen gúnyában. Így is történt. Jött a 16 emberes festő-falka és az augusztusi nyárban, a jó hűs múzeum mélyén szépen seccót festett az apszisba. (Lapunkban itt.)

Jöttek is a válogatott gyerekek, nézték a seccót, kérdezték, mi az, mert a napba lehet nézni, de rá nem, olyan csudásan állt a helyén. Kerekedett erre olyan múzeumpedagógiai foglalkozás, hogy hetedhét határon híre ment. Először egyetemisták próbálgatták, hogyan kell a kisebb legényeknek és leányoknak elmagyarázni, mi is az a secco. Hogyan lehet játékos foglalkozásokat tervezni. Mesélt a 16 emberes festő-falka, hogyan készült az alkotás, legkisebb királyfi elbeszélte, hogyan küzdött meg a feladattal. A kulturális antropológus-hallgatók legyőzve minden akadályt, összegyűjtöttek mindent a falfestményekről, megismerkedtek a kastélyok és templomok festészetével, bejárták a barlangrajzok világát, szélesre tárták az egyiptomi, pompeii és bizánci kapukat, míg nem eljutottak a graffitiig. (Lapunkban itt.)

Ekkor már úgy elfáradtak, hogy rábízták a gyűjtögetést az Intro Tehetséggondozó és Múzeumpedagógiai Programra. Az iskolai szünet első hetében, majd egy évvel az augusztusi születésnap előtt újabb gyerekek érkeztek, s ezzel újabb mesébe kezdett a secco.

Az Intro mentorai ismét összművészeti foglalkozás-sorozatra várták a középiskolás tanulókat. Bár a seccóhoz, a falfestményhez közelítő témák is akadtak bőven (elsősorban művészettörténeti, stílustörténeti áttekintések, funkcióvizsgálatok, a korábban kidolgozott múzeumpedagógiai foglalkozás alapelemei), a témahéten teljesen új koncepciók valósultak meg. Az egyik messziről jött mentor táncoltatta az aprónépet, a másikkal rajzoltak, festettek, ragasztottak, a harmadikkal színházzal ismerkedtek, a negyedikkel a vizuális kommunikáció rengetegében bolyongtak, az ötödikkel zenéket elemeztek, a hatodikkal svéd típusú gyerekverseket alkottak. Így lettek barátok egy hétre Bán Ildikóval, Takács Tímeával, Mikita Gáborral, Vass Nórával, Orosz Csabával, Flach Antallal és Vass Tiborral, valamint a diákmentorokkal: Balogh Zsolttal, Miklós Gáborral és Kind Nikolettel a szép ruhában pompázó apszis legnagyobb örömére. Nem sokat tétlenkedtek, válogatott gyakorlatok közepette pallérozták elméjüket. Aztán hogy-hogy nem, maguk is úgy döntöttek, megpróbálkoznak a gyerekvers-írással, ahogyan a viking ősök leszármazottai nyomán és másoktól ellesve megtanulták. Fel is olvasták egymásnak a műveket, olyan jól szórakoztak, hogy nem is akartak más mulatságot maguknak. A versekben két szónak — amelyeket előtte egy kalapból kihúztak — benne kellett lennie: ez volt ám az erőpróba! Aki nem hiszi, járjon utána!

INTRO-Modern secco (TÁMOP -3.4-5-12-2012-00001 „Tehetséghidak Program — gazdagító programpárok.) Tanórán kívüli foglalkozások 2013. május 3-június 14., témahét; szünidei intenzív program 2013. június 17-21.

Alkotások

Barna Bettina

(Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, Miskolc, 11 évf.)

Nem is olyan régen

egy rossz fejezet kapaszkodott

napjaimba.

Valójában egy túl jó barát

lett furcsa idegen.

Mára már csak egyszerű

idegenként tekintek rá.

Polgár Dóra

(Avasi Gimnázium, Miskolc, 11. évf.)

Furcsa múlt

Volt egy barátom.

Nem is barát, inkább társ volt ő.

Egyszer újra találkoztunk, és rájöttünk,

mindkettőnket kísért a furcsa, közös múlt.

Takács Tímea

(Magyar Táncművészeti Főiskola, Budapest)

Komoly Sors?

Sorsa mindenkinek van,

kinek komoly és céltudatos,

kinek komolytalanul céltudatos,

de van úgy, hogy egyszerre

komolytalanul, komolyan, céltudatosan.

Életrevaló.

Körei Nóra

(Avasi Gimnázium, Miskolc, 9. évf.)

Barátok?

IGAZ, sosem voltam tökéletes,

sem túl szemrevaló, mégsem kéne így lekezelni.

Odamentem az iskolában a barátaimhoz,

izgatottan kezdtem mesélni hétvégi élményeim.

Mikor befejeztem, megvető tekintetek fogadtak,

így inkább elmentem.

Hangos röhögésben törtek ki.

Barátok ők, vagy a SORS játszik velem?

Pásztor Cintia

(Avasi Gimnázium, Miskolc, 9. évf.)

A lusta cica

A cicám naphosszat lustálkodik.

Rászóltam: hozz egy egeret!

Elgondolkodtatóan rám nézett.

Nem törődött igazán velem.

Tóth Laura

(Avasi Gimnázium, Miskolc, 9. évf.)

Földre vetem magam, mintha

a mélybe zuhantam volna.

Felettem áll és néz.

Könyörögnöm kéne, de nem teszem,

van még bennem annyi

büszkeség.

Vass Levente

(Berzeviczy Gergely Szakközépiskola, Miskolc, 10. évf.)

Kimaradt a kifejező sütievés.

Az emberek többsége szereti a sütit.

Akárcsak én, megbűnhődtek,

mert magas a koleszterinem.

Sztupjár Daniella

(Avasi Gimnázium, Miskolc, 9. évf.)

Őszintén mondom, szeretem

a lepkéket.

Egyszer rászállt a vállamra

egy sárgás-feketés.

De megijedtem tőle és

elüldöztem.

Később ezt nagyon megbántam.

Épp ezért mondom, áldd

meg az időt,

amíg még veled vannak.

Mészáros Viktória

(Avasi Gimnázium, Miskolc, 11. évf.)

Gyermekkorban még mindenki őszinte,

de az idő múlásával változunk.

A szókimondók elhallgatnak,

némák lesznek és öreg korban,

ha az egyén visszagondol,

milyen volt, mit tett s mit hagyott ki,

ráébred, hogy a saját némasága miatt

bűnhődött egész élete alatt.

Bán Dorka

(Fazekas Utcai Általános Iskola, Miskolc, 7. osztály)

Jókedvem van

ilyenkor életem tánccal oldom meg

s mélyről, szívem legmélyéről

felszabadul valami, valami elmondhatatlan

s én táncolok,

nem mindig tudom mit, csak ami belőlem jön,

és nem érdekel, ki nevet rajtam,

ki sír és ki szánakozva néz,

én táncolok.

Strek Eszter

(Avasi Gimnázium, Miskolc,10. évf.)

Amikor a kistestvérem még anya pocakjában volt

nagyon vártam, hogy megszülessen.

Elképzeltem, milyen lesz majd,

elképzeltem, hogyha majd megnő,

milyen jókat fogunk játszani

és én mindenféle okosságra megtanítom majd.

Sajnos nem igazán úgy történtek a dolgok,

ahogy én szerettem volna.

Játék közben nem mulatunk olyan jól,

legalábbis én biztosan nem, hiszen

folyton hisztizik és ha az ő babájához merek nyúlni,

nekem esik és elkezdi tépni a hajam.

Az én testvér-elképzelésem, azt hiszem,

igazán minimalista volt.

Nem akartam mást, csak egy kedves kis

játszótársat.

Úgy látszik, túl nagy kívánság volt.

Csoma Panni

(Fráter György Katolikus Gimnázium, Miskolc, 10. évf.)

A baj az, hogy képtelen vagyok elszakadni a múlttól.

Értékes emlékek, mindent erre alapozok.

Egy emlék nem kézzelfogható.

Szóval a piros tetejű házam már megint romokba dőlt.

De egy gyermekkori múlt sosem lehet életszerű.

Sándor Gabriella

(Avasi Gimnázium, Miskolc, 10. évf.)

Furcsa lény az ember

Hiszen mindig kertel

Miközben szomorú

Akkor is lelkes

Színlelt jókedvvel

Fehér Dániel

(Herman Ottó Gimnázium, Miskolc, 11. évf.)

Olyan átlagos minden

Olyan hétköznapi

Csendes itt bent

Csak az óra jár a fali

Hát te Sors

Minek vagy te haszontalan

Egy unalombánya

Az vagy most és az is maradsz

Zámpori Marcell

(Fráter György Katolikus Gimnázium, Miskolc, 10. évf.)

Isten lényegre törő

Isten lényegre törő.

Én is, csak én nem vagyok Isten.

Hoppá!

Köteles Klaudia

(Avasi Gimnázium, Miskolc, 9. évf.)

A sors kiszámíthatatlan

A világ negatív

Fuss ki belőle!

Varga Bálint

(Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, Miskolc, 11 évf.)

Ülök a menny tornácán,

látom a földet, az embert,

unalmas.

Látom a nap forgását,

csillagok pislákolását,

unalmas.

Látom az Istent, amint

mögöttem valami izgalmat

gyúr ujjaival. Már megint.

Unalmas.

Fotó: Mikita Gábor, Miklós Gábor, Vass Nóra